Észak-Korea többé nem érzi kötelezve magát korábbi vállalásaira, így a nukleáris- és rakétatesztek felfüggesztésére, mert az Egyesült Államok nem tartotta be a Koreai-félsziget nukleáris leszereléséről szóló tárgyalások újraindítására vonatkozó tavaly év végi határidőt – közölte kedden Ju Jong Csol, az észak-koreai Ensz-küldöttség egyik magas rangú
A Reggeli napfény klippel és a dal címével fémjelzett országos turnéval indítja az évet a Honeybeast. Többek között Veszprémben, Miskolcon, Debrecenben láthatjuk az első negyedévben a csapatot…
A Svédország elleni 24-18-as vereség ellenére még ki lehet harcolni az olimpiai selejtezőn való részvételt. Ehhez szerda délután minimum egy pontot kell szerezni Portugália ellen.
Az idén 89. születésnapját ünneplő Vagyóczky Tibor operatőr veheti át az Európai Operatőr Szövetség (Imago) The Imago International Tribute Award díját, amelyet a Iii. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny gáláján adnak át február 7-én Budapesten, a Pesti Vigadóban.
A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 5-6 százalékkal növekedhet az idén a tavalyi 8 százalék után a Szállás.hu becslése szerint.
A mentőalakulatok elérték azt a térséget, ahol pénteken lavina elsodort hét hegymászót a nepáli Annapurna hegyen és megkezdték az ásást a mintegy négy méternyi hóval borított hegyoldal két helyén is – közölték kedden nepáli illetékesek.
Tizenöt új, nagy befogadóképességű autóbuszt vásárol közel 1,2 milliárd forint értékben a Volánbusz Zrt. a Volvo Hungária Kft.-től, a buszok várhatóan májustól állnak forgalomba - közölte a Volánbusz kedden az MTI-vel.
Szlovénia ismét bevezetheti a sorkatonai szolgálatot, amennyiben nem tudja megnövelni a fegyveres erők hivatásos katonáinak létszámát - derült ki a védelmi minisztérium hosszú távú terveire vonatkozó, úgynevezett Fehér Könyvből, amelyet kedden mutatott be a parlament felsőházának, a Nemzeti Tanácsnak.