Egyes szakértők szerint az, ahogy januárban felgyorsult az indexek emelkedése, kísértetiesen hasonlít a két évvel korábbi történésekre. Akkor a február jelentősebb zuhanást hozott, majd márciusban is csökkentek a tőzsdei mutatók.
A davosi Világgazdasági Fórumon is szóba került a metánkibocsájtás hatása a globális felmelegedésre. A légkörben a metánszint 2007 óta folyamatosan emelkedik, ráadásul olyan okok miatt, amelyek a mai napig nem teljesen tisztázottak. A New York Times mostani felfedezése abba az irányba mutat, hogy az amerikai földgázipar komolyan ludas lehet ebben
Az Európai Néppárt szakmai koordinátora ellenezte, hogy az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottsága (Libe) tényfeltáró delegációt küldjön Magyarországra.
A két fiatal előbb letaposta a kerítést, majd felfeszítette a bejárati ajtót, ezek után pedig marhabőröket, befőtteket és egy akkumulátort is elloptak.
Donald Trump amerikai elnök Davosban országa "látványos" gazdasági teljesítményét méltatta, a dereguláció, az adócsökkentés és az új kereskedelmi megállapodások fontosságát kiemelve. "Az amerikai modell ma példaértékű a világ számára" - közölte.
Januárban kapja meg mindenki azt a részletes levelet, amelyből kiderül, milyen költségeket számolt fel a bankja, a money.hu szerint a bankszámla-kiadások között éves szinten 20-30 ezer forintos különbségek is lehetnek.
Észak-Korea szerdától felfüggeszti a külföldi turisták fogadását a Kínában újonnan azonosított, tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt - közölte a Young Pioneer Tours nevű, pekingi székhelyű utazási iroda kedden.
Jelenleg három ember ellen folyik per Vallettában, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel. Közülük is a legfontosabb Yorgen Fenech üzletember, akivel szemben bűnrészesség miatt folyik eljárás.
A svájci Davosban ma megkezdődött az 50. Világgazdasági Fórum, amelyen az egyik legfőbb téma a környezetvédelem, a klímaváltozás elleni küzdelem lesz, egy egységes és fenntartható világ felépítésének lehetőségeiről cserélnek...
„Amikor megismertem Nikit, 50 kiló volt. 11 év házasság és 4 gyermek szülése után 68 kiló. Csodálatos nőnek tartom, és nagyon nagyon szeretem úgy, ahogy van” – mesélte az énekes a feleségéről.
Még tavaly augusztusban igazoltatták őket. A berni orosz nagykövetség szerint viszont nincs itt semmi látnivaló, és a rendőrség sem erősítette meg a részleteket.
A párt helyi képviselője szerint az érintetteket képviselő alapítvány csak pénzt akar keresni az ügyön. Az alapítvány kurátora az ATV Híradójának viszont azt mondta, hogy a szerződés alapján, ingyen dolgoznak.
A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 8 százalékot növekedett 2019-ben a Szallas.hu becslése szerint. Átlagosan 49 400 forintért foglaltunk szálláshelyet. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb úti célok.
A jó hír: megduplázódott a magyarok száma az új Európai Bizottság biztosi kabinetjeiben. A kevésbé jó: így is csak két magyarnak jutott hely a biztosok közvetlen környezetében. Majdnem két hónappal az új testület felállása után nyolc bizottsági tagnak, köztük a magyarnak még nem állt fel teljes létszámban a magánhivatala. Brüsszeli tudósítónk cikke
Többfelé tovább romlott a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden az MTI-vel azt közölte: Egerben és Putnokon veszélyes, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren egészségtelen a levegő...
A téli időszakban a legerősebb immunrendszeren is kifoghat a megfázás és a különféle légúti megbetegedések, melyek erős krahácsolással is járhatnak. A köhögés hátterében azonban rengeteg ok állhat.
Ezúttal egy ellenzéki képviselő faggatta írásban a pénzügyminisztert arról, mennyit kell visszafizetnie az államnak a letelepedési kötvényes off-shore cégeknek az öt év után lejáró kötvénycsomagok után 2020-ban.
Horváth János hosszú életútja a meg nem valósult magyar polgárosodás pályájaként is felfogható, egy békésebb időszakban befuthatta volna azt az utat, amelyet kirobbanó politikai tehetsége ígért és akkor a mai magyar polgári társadalom is erősebb lenne - mondta Navracsics Tibor kormánybiztos a 99. életévében elhunyt politikusra emlékező konferencián
A korábban nyugodt, másokkal is kiválóan eljátszó baba hirtelen sírni kezd, ha az édesanyja kilép a látóteréből? Nem hajlandó kimozdulni az anyja öléből, és hevesen reagál a jól ismert arcok (pl. nagymama vagy szomszéd) megjelenésére is? A jelenség körülbelül 8 hónapos kora környékén jelentkezik? Mindez annak a jele, hogy a gyermek normál ütemben f
Kedden tanú meghallgatásával folytatódott az Egri Törvényszéken annak a 62 éves férfinak a pere, aki lefejezéssel fenyegette a haragosát Tarnaleleszen. Az emberölési kísérlettel vádolt férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését. Kitart amellett, hogy nem szerette volna megszúrni és megsebesíteni az ismerősét.