Amikor valódi téli hideg van és esik a hó, a szívbetegeknek nagyobb elővigyázatosságra van szükségük, mint más évszakokban. Az időjárás, a megerőltető fizikai aktivitás és a szívbetegségek összefüggéseiről dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.
Bojkott készül Schobert Norbert ellen azon kijelentése miatt, hogy a házasságok egy részét a nők teszik tönkre, mert nem fogynak le szülés után. Mi erről a véleménye?
Két iparág volt, ahol nem regisztráltak csökkenést. Az építőiparban három százalékkal, 48 056-ra nőtt a cégek száma, míg a háztartási munkaadói tevékenység esetében jelentősebb, 14 százalékos a bővülés.
Az amerikai elnök a davosi Világgazdasági Fórumon ma megtartott beszédét a saját érdemeinek sorolása uralta, de becsúszott egy monumentális zöld vállalás és egy hosszúra nyúlt ellenségekézés is. Fiatal nemezise, Thunberg pedig, miután eddigi felszólalásai nyomán gyakorlatilag nem történt semmi a klímavédelemben, pesszimistább beszédeket tartott, mi
A migránsozás kifáradt, fordult a célkereszt a miniszterelnöknél – így reagált a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke arra, hogy úgy tűnik: a kormány részben a jogvédőket szúrta ki az úgynevezett „börtönbiznisz” ügyben. Kádár András szerint egyébként ironikus a kormány kártalanításhoz való hozzáállása, miközben pusztító üzenet van a kártalanítások
A járvány tavaly év végén jelent meg a 11 millió lakosú, kínai Vuhanban, és több mint 200 embert fertőzött meg. Több eset is a helyi Hua Nan Nagykereskedelmi Piachoz köthető, ahol tengeri ételeket és egyéb állati termékeket lehet vásárolni. Ám a hivatalos jelentések szerint egyre több az olyan megbetegedés, ahol a páciens bizonyíthatóan nem járt a
Tíz év alatt több mint egyharmadával rekordmagasságba emelkedett az elektromos áram fogyasztói ára Németországban a t-online.de hírportál német dpa hírügynökség jelentéseit és több szakmai portál kalkulációit idéző beszámolója alapján.
Magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását hirdette meg az adósságkezelő egymilliárd amerikai dollár értékben kedden – mondta el a pénzügyminiszter.
Ferdinand Dudenhöffer, A Duisburg-Essen Egyetem autóipari kutatóintézetének, a CAR-Institutnak az igazgatója úgy véli, hogy a német autóipari vállalatok a jelenlegi munkahelyeiknek mintegy 10 százalékát fogják felszámolni 2030-ig. Csak a bmw, az audi, az opel, a daimler, a bosch és a continental menedzsmentjének létszámleépítési döntése mintegy 55
Az emberi immunrendszer egy frissen felfedezett eleme felhasználható arra, hogy egyszer a "rák sok fajtáját gyógyíthassa" - számolt be róla a BBC hírportálja.
Felemelő, és kellemetlen pillanatokról mesélt Pindroch Csaba a Sorok között Lutter Imrével című műsorban. A Jászai Mari-díjas magyar színművész arról is beszélt, hogy a színész kenyere a taps.
Világsztárok és magyar hírességek között is akad jócskán olyan, aki internetes társkeresőn botlott a nagy ő-be, vagy legalábbis a közösségi oldalak révén talált szerelemre. Nézzük, kiknek lett love story a története.
Az Agrárminisztérium (Am) március végéig újranyitja a Vidékfejlesztési Program (Vp) állattartótelepek korszerűsítését támogató pályázatait, az intézkedéstől a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várja a minisztérium - közölte Nagy István agrárminiszter kedden a hivatalos Facebook oldalán megjelent videóbejegyzésben
Fontos bejegyzést tett közzé a közösségi média oldalán a Déli körvasút fejlesztésével kapcsolatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., melyben a fejlesztés Újbudát, azon belül is a Hamzsabégi utat és az ott található parkot érintő változásokról van szó.
Egymás után fogadja a Fidesz választókerületi elnökeit Orbán Viktor kormányfő a Karmelita Kolostorban. Az InfoRádió értesülése szerint a kormánypárt elnöke fontos választás elé állítja azokat, akik képviselők, de kormányzati pozíciójuk is van.
Angola igazi afrikai sikertörténet, hiszen az egykori portugál gyarmat hatalmas olajvagyonából Lisszabonban tud befektetni, Luanda pedig a világ egyik leggyorsabban fejlődő és legdrágább városa.
Anélkül kezdték el hétfőn a balatoni vízszint szabályozásával kapcsolatos uniós nagyprojekt újabb munkálatait Siófoknál, hogy a duzzasztott csatornaszakasz vizéből előtte kimentették volna a halakat, így tavaly november után csaknem újabb tömeges halpusztulás következett be - írja a 444.hu.
Bár néhány hónapot még várni kell mire a Fekete Özvegy hivatalosan is megérkezik a mozikba, a film első tesztvetítése már lezajlott. Mondjuk a részleteket. Alighanem a rajongók többsége izgatottan vá...
Az államtitkár elmondta: a gázszállítással kapcsolatban vizsgálják, hogy a türkmén gáz hogyan tudna eljutni Azerbajdzsánon és Törökországon keresztül a Déli Gázfolyosóba.
Soha nem látott mennyiségű használt autó cserélt gazdát 2019-ben hazánkban, így már a 800 ezres határt is átlépte a piac a tavalyi év során. Január és december között összesen 810 920 gépkocsit írtak át Magyarországon az illetékes hatóságok, 6,1 százalékkal többet 2018 hasonló időszakához képest. A használt autó import folytatta lejtmenetét: 2012-ó
Kedden 14:00 órától a lezárás szakasz végéig felfüggesztették a FuturAqua részvényivel való tőzsdei kereskedést, mivel a társaság a felfüggesztés időtartama alatt olyan információt kíván közzétenni, ami jelentősen befolyásolhatja a cég részvényárfolyamát.
Az LMP országgyűlési képviselője Facebook-oldalán reagált Schobert Norbert kijelentésére, miszerint a legtöbb válást azok a nők okozzák, akik nem nyerik vissza korábbi alakjukat szülés után.