2020. január 2. csütörtök

jan. 2
12:35
Ezért nem megy hozzá párjához Détár Enikő (Life)
Ezért nem megy hozzá párjához Détár Enikő
jan. 2
12:36
Olcsóbb lett az üzemanyag Romániában (ProfitLine)
Romániában átlagosan 32 banival (22 forinttal) csökkent január elsejétől az üzemanyagok literenkénti ára, miután január elsejétől eltörölték az üzemanyagokra 2014-ben kivetett többletadót.
jan. 2
12:36
Nem nyitottak ki a Decathlon Magyarország áruházai (Portfolio)
Informatikai probléma miatt nem nyitottak ki a Decathlon Magyarország áruházai csütörtökön délelőtt; a cég arra számít, hogy legkésőbb kora délutánig elhárítják a hibát, és kinyitnak.
jan. 2
12:36
A detoxba kerültek közül minden tizedik kiskorú volt (ATV)
Nemcsak a tűzoltóknak, a mentősöknek is mozgalmas éjszakájuk volt szilveszterkor – idézi a hvg.hu a csütörtöki Blikk napilapot, amely szerint összesen több mint 200 részeget vittek kórházba az év utolsó estéjén, illetve hajnalban.
jan. 2
12:36
Szakértő: Trump a 2020-as amerikai elnökválasztás legnagyobb esélyese (USAracing)
Magyarics Tamás három kihívót lát esélyesnek a demokraták közül: Joseph Biden volt alelnököt, valamint Bernie Sanderst és Elizabeth Warrent.
jan. 2
12:36
Nem nyitott ki az egyik népszerű üzletlánc ma: ekkor nyitnak leghamarabb (Pénzcentrum)
Informatikai probléma miatt nem nyitottak ki a Decathlon Magyarország áruházai csütörtökön délelőtt; a cég arra számít, hogy legkésőbb kora délutánig elhárítják a hibát, és kinyitnak. A társaság az érdeklődésre közölte...
jan. 2
12:39
Nem nyitottak ki a Decathlon üzletek, közbeszólt a technika (Infostart)
Egyetlen Decathlon üzlet sem nyitott ki január másodikán reggel. A cég kora délutánra hárította el a hibát.
jan. 2
12:39
Készültség a debreceni repülőtéren: két járat sem tudott landolni (Ripost)
Két repülő sem tudott leszállni a debreceni repülőtéren, átirányították őket Budapestre.
jan. 2
12:39
Rab Irén: Német nagyi, a vén disznó (Tiszta Jövő)
A Fridays for Future szerint húzzák meg magukat az idősek.
jan. 2
12:39
Szombat hajnalban látványos meteorhullásra készülhetünk (SzMo)
Óránként akár 120 fényjelenséget is láthatsz, ha tiszta idő lesz.
jan. 2
12:39
7 dolog, ami miatt soha többé ne hibáztasd magad (Spabook)
Az élet újabb és újabb megpróbáltatásokat gördít eléd, sokszor pedig nehéz nem magadban keresni a hibát, amikor a dolgok félresikerülnek....
jan. 2
12:42
Irodaházat vásárol a BIF (Portfolio)
A BIF csütörtökön ingatlan adásvételi szerződést kötött a Városmajor Projekt Ingatlanhasznosító Kft-vel, a Budapest, Városmajor utca 35. szám alatt elhelyezkedő ingatlan megvásárlása tárgyában.
jan. 2
12:42
Ezért nem nyitottak ki ma a Decathlon áruházai (ATV)
Informatikai probléma miatt nem nyitottak ki a Decathlon Magyarország áruházai csütörtökön délelőtt; a cég arra számít, hogy legkésőbb kora délutánig elhárítják a hibát, és kinyitnak.
jan. 2
12:42
Mozivászonra kerül a feltaláló története (autopro)
A Béres József küzdelmes életét és munkásságát feldolgozó játékfilmet a Széchenyi-díjas kutató és feltaláló születésének századik évfordulóját ünneplő programsorozat részeként mutatják be.
jan. 2
12:44
Az adócsökkentések ellenére több pénz folyt be az államkasszába (Portfolio)
Az adócsökkentés áll a gazdasági növekedés hátterében, a közterhek az idén tovább mérséklődnek - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 2
12:45
Lebuktak: Lady Gaga forró csókot váltott új szerelmével (Femcafe)
Úgy tűnik, Bradley Cooper már nagyon a múlté.
jan. 2
12:45
Hosszú és Gyurta is a 2010-es évek legjobb úszói között (vg.hu)
A swimswam.com szaklap összegyűjtötte az elmúlt évtized legjobb úszóit. Hosszú Katinka a harmadik helyet foglalja el.
jan. 2
12:45
Pár év, és Dali se ismerne rá Andalúziára (NRGreport)
Így kell nagyot álmodni - mondhatják Spanyolországban, ahol számunkra lassan követhetetlen tempóra vált a napelem- és szélerőmű telepítési-építési verseny. Most Andalúzia felemelése is sorra került.
jan. 2
12:45
Rétvári: Tovább nőttek a nyugdíjak (Igényesférfi.hu)
A januári nyugdíj már magasabb lesz.
jan. 2
12:45
Kökény Attila nem volt ott lánya esküvőjén (Life)
Kökény Attila nem volt ott lánya esküvőjén
jan. 2
12:48
Csaknem 4500 forinttal nőnek a nyugdíjak (ATV)
Tovább nőttek a nyugdíjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 2
12:48
Idén végre bemutatkozik az új Mitsubishi Outlander – egy kisebb crossover is jön (Auto Pult)
Idén lesz nyolc éve, hogy a Mitsubishi Outlander jelenleg futó generációja bemutatkozott – igaz, azóta többször is frissült –, így éppen ideje már a váltásnak. Tudják ezt a japánok is, és már készülnek is rá egy ideje, most pedig végre hivatalosan is megerősítették, hogy 2020-ban bemutatkozik az utód, ráadásul egy kisebb crossoverről is lerántják a
jan. 2
12:54
Megszületett a koalíciós megállapodás az Osztrák Néppárt és a Zöldek között (HírTV)
Amennyiben szombaton a Zöldek kongresszusa jóváhagyja az egyezséget, Ausztria történetében először alakítanak szövetségi kormányt a konzervatívok a Zöldekkel.
jan. 2
12:54
Egyre nagyobb bajban van a brit gazdaság a Brexit miatt (Portfolio)
A csütörtökön ismertetett legfrissebb mérőszámok szerint hét és fél éve nem mért ütemben csökkent a brit gyáripar aktivitása a múlt hónapban, nem kis részben továbbra is a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok hatására.
jan. 2
12:54
Magyar válogatott jobbszélsőt igazolt a Győr (Sport365)
Lukács Viktória nyártól csatlakozik az Eto csapatához.
jan. 2
12:56
Rekordot döntött Dánia, rengeteg energiát nyernek a szélből (Portfolio)
Dánia áramfelhasználásának közel a felét a szélenergia fedezte tavaly, ami rekordnak számít, és újabb lépés afelé, hogy az ország megvalósítsa nagyratörő klímacélját.
jan. 2
12:57
Tényleg kell táplálékkiegészítő a fogyáshoz? - Itt a válasz (Femcafe)
Örök vitatéma, de most öntsünk végre tiszta vizet a pohárba!
jan. 2
12:57
Lánczi Tamás: Újévi hírösszefoglaló (Tiszta Jövő)
A magyar belpolitikába történő külföldi beavatkozások 2020-ban is a bevándorláspárti ellenzék szerepének erősítését fogják célozni.
jan. 2
13:00
Ennyivel kapnak többet a nyugdíjasok idén (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy határidőre is felhívta a figyelmet: március végéig a nyugdíjasok még be tudják váltani a 9 ezer forintos rezsiutalványaikat.
jan. 2
13:00
Rúzsa Magdi őszintén beszél édesapja komoly betegségéről (ATV)
Bár a 2019-es évét beárnyékolta édesapja rossz egészségügyi állapota, pozitív és bizakodó az új esztendővel kapcsolatban – nagyinterjút adott a Story magazinnak Rúzsa Magdi.
jan. 2
13:00
Vetés márciusban, aratás nyáron (Azenpenzem)
Mi más lehetne a célunk 2020-ban, mint ismét átélni, milyen érzés, ha a futball Eb-nek is aktív résztvevői vagyunk, ráadásul hazai környezetben, Budapesten a Puskás Arénában.
jan. 2
13:03
Anna Wintour szerint ezek lesznek 2020 legmenőbb kiegészítői (Glamour)
Ki más tudná jobban, hogy mi lesz a divat!?
jan. 2
13:03
Újabb titok derült ki Zámbó Jimmyről (Promotions)
Kevesek tudtak róla, de most Zámbó Árpy elárulta, Jimmynél halála előtt szóba került a válás.
jan. 2
13:06
Így változott a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama (ProfitLine)
A meghirdetett mennyiségnél 19 milliárd forinttal nagyobb összegben, 64 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jan. 2
13:06
A pikkelysömör nem válogat (WebBeteg)
A psoriasis egy úgynevezett autoinflammatórikus betegség, amit a bőr veleszületett immunrendszerének túlzott válasza indít el, melyet számos immunológiai folyamat követ, ami végül a hámsejtek abnormális osztódásához vezet
jan. 2
13:09
Lehidalsz! Nicole Kidman férje brutálszexi félmeztelenül (Femcafe)
Most mindenki a színésznőt irigyli, joggal.
jan. 2
13:09
Így néz ki most az Elveszett ereklyék fosztogatóinak sztárja, Tia Carrere (Femcafe)
Emlékszel még a legendás sorozatra?
jan. 2
13:09
Másfél éves fia vette át a hősi halált halt ausztrál tűzoltó kitüntetését (SzMo)
Geoffrey Keaton 32 éves volt.
jan. 2
13:09
5 dolog, amit januárban mindenképp meg kell csinálnod (Spabook)
Lehet, hogy az újévi fogadalmak elcsépeltek, de abban biztosak vagyunk, hogy a január elseje az a nap, amikor kicsit átgondolod az elmúlt éved...
jan. 2
13:12
MSZP: miért védi Kásler Miklós a Borsod megyei kórház vezetőit? (ATV)
Gazdasági összefonódást emlegetett az emberi erőforrások minisztere, valamint a Borsod megyei kórház vezetője között Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, azt kérdezve: miért védi Kásler Miklós a "szervkereskedelembe, lopásba és csonkításba keveredett kórház" vezetőit?
jan. 2
13:12
Pénzügyi tárca: Az adócsökkentés áll a magyar gazdasági növekedés hátterében (AQUA)
Az adócsökkentések ellenére tavaly november végéig 1300 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be az öt legnagyobb adóból, mint az előző évben – emlékeztetett Izer Norbert államtitkár.
jan. 2
13:15
Létrejött az Amc-Digi megállapodás (Márkamonitor)
2020. január 1-jei hatállyal az AMC Networks International – Central and Northern Europe („AMCNI CNE”) megállapodást kötött a DIGI-vel kilenc televíziós csatornájának terjesztéséről – olvasható a csatorna közleményében.    A most létrejött megállapodás értelmében januártól az AMCNI CNE kilenc csatornája szerepel a DIGI kínálatában, ezek a Sport1, S
jan. 2
13:18
Egyre többfelé fulladoznak a szmogtól (Infostart)
Nőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
jan. 2
13:18
Jelentős változások előtt áll a magyar műanyagipar (AQUA)
Az Eu 2021-től betiltja azokat a termékeket, mint például a szívószálakat, műanyag tálakat és evőeszközöket, amelyek környezetbarát anyagok felhasználásával megfizethető áron helyettesíthetők.
jan. 2
13:18
A mellrák szűrését is tökéletesíti a mesterséges intelligencia (vg.hu)
A megjelent tanulmány szerint az algoritmus nagy előnyei közé tartozik, hogy az emberhez hasonlóan tanulékony, de nem fárad, és figyelme osztatlan.
jan. 2
13:20
Tovább drágulhatnak a blue chipek (vg.hu)
Sok múlik az OTP teljesítményén is.
jan. 2
13:21
Letartóztatták az Amerika Kapitány színésznőjét, megölte a saját anyját (Ripost)
A 38 éves színésznő a gyanú szerint leszúrta édesanyját.
jan. 2
13:21
Varga Judit bekerült a világ legbefolyásosabb politikusnői közé (Ripost)
Hatalmas kitüntetés érte a magyar igazságügyi minisztert.
jan. 2
13:21
Milyen technikai újításokat hoz az újabb évtized? (Glamour)
Mit hoznak a húszas évek?
jan. 2
13:21
Ilyen nagyok már a Beckham gyerekek: együtt az egész család (Life)
Ilyen nagyok már a Beckham gyerekek: együtt az egész család - Fotó

Keresés