Véli Heim Ágoston „Tonka”, aki a Geometrynál felel a márkaaktivációkért. Emellett jótékonysági projekten is gőzerővel dolgozik, valamint szenvedélyes zenegyűjtő.
Rendkívül sikeres évet zártak a hazai szerencsejátékosok, hiszen több mint 3200-an örülhettek milliós, hatan pedig milliárdos nagyságrendű nyereményeknek a 2019-es esztendőben, közölte a Szerencsejáték Zrt.
Egy balatonedericsi pincében óegyiptomit tanít, német és orosz turistáknak tolmácsol, szótárt ír, és még a tó múltját is kutatja. Takács Gábor korántsem hétköznapi élete.
Az irányadó európai részvényindexek többsége mérsékelt emelkedéssel indította az újévet, a magyar tőzsde lejjebb került a csütörtöki kereskedés első felében, miután a hétfői történelmi csúcs után profitot realizálhatnak a befektetők.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,61 pontos emelkedéssel, 46 084,43 ponton nyitott csütörtökön. A hétfői záró értékéhez képest alig változott....
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Ádil Abdel Mahdi ügyvezető iraki kormányfővel és Benjámin Netanjahuval, az átmeneti izraeli kormány vezetőjével egyeztetett telefonon washingtoni idő szerint szerdán este.
Az olaj a legjobb évét zárta 2019-ben 2016 óta, az amerikai típusú könnyűolaj, a WTI 34 százalékot emelkedett, míg az északi-tengeri Brent 23 százalékot. Az Egyesült Államok és Irán továbbra is gondoskodik a geopolitikai feszültségekről, azonban az elemzők szerint idén a második félévben tovább emelkedhet a jegyzés.
A demenciát egy kis százalékban olyan ritkábban előforduló agyi megbetegedések okozzák, mint a Pick-betegség, a Lewy-testes betegség, a Huntington-kór vagy az ismertebbnek és gyakoribbnak mondható Parkinson-kór.
Formációban repülnek, általában a sötétben, és egyre jobban nyugtalanítják a farmereket. A hatóságok figyelmeztették a helyieket, hogy nem lehet csak úgy lelőni a drónokat.
Ismét dobogós helyre kerülhet az európai mezőnyben az idei gazdasági növekedés, ami különösen annak tükrében kedvező, hogy legfőbb exportpiacunkon lassulás mutatkozott.
Azzal eddig is tisztában lehetett mindenki, hogy a Bosszúállók: Végjáték minden idők egyik legsikeresebb filmje mind anyagi, mind kritikai oldalon. Az sem újdonság, hogy a Marvel moziverzum az elmúlt ...
Elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult a kínai feldolgozóipar teljesítménynövekedése decemberben, miután novemberben csaknem három éve a legnagyobb ütemű volt a bővülés.
A DK elnöke Facebook-posztjában kifejti, hogy a Fidesszel szembeni ellenzék a két legfontosabb kérdésben készen áll a stratégiai szövetségre. Ennek egyik sarokköve, hogy valamennyien úgy vélik, hogy Magyarországnak az európai demokráciák között van a helyük. Továbbá, hogy csak együtt lehetnek sikeresek. Minderről annak fényében írt Gyurcsány, hogy
Tartós sűrű köd miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyére csütörtökön az Országos Meteorológia Szolgálat.
Legkevesebb kilenc civil, köztük öt gyerek meghalt Szíria északnyugati részén, a jórészt iszlamisták ellenőrzése alatt álló Idlíb tartományban, amikor a szíriai kormányerők által kilőtt egyik rakéta eltalált egy iskolát - tudatta szerdán egy civil szervezet.
A nyakától a hasáig felmetszette áldozata hasát egy oroszlányi férfi, a 32 éves nőre a bizton- sági őr bukkant rá. Kőbányán a három gyermeke előtt végzett a bozótvágós támadó a 42 éves édesanyával.
A politikusok újévi üzeneteiből valahogy rendre kimarad az önkritika. Ők az igazi csalhatatlanok. Pedig a történelem azt mutatja, pótolhatatlan országvezető nincs. Egyszer azokat is leváltják, akik mindent elkövetnek azért, hogy minimalizálják bukásuk esélyeit, és ez alól a diktátorok sem kivételek. A puha diktatúrát fenntartó bolíviai elnököt, Evo
Nem lennék a hazai mezőgazdaságban dolgozó ukrán, mongol, indiai és ki tudja még honnan érkezett vendégmunkások helyében. Még néhány év, és öldöklő küzdelem alakulhat ki a keletiek, távol-keletiek és a Nyugat-Európából érkezők között a dinamikusan fejlődő magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatában, a mezőgazdaságban a munkahelyekért. Legalábbis, ha
Jelképes erősödéssel kezdte a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, így 331 körül indul a 2020-as év a magyar deviza számára. A szakértők szerint év közben újabb mélypontra számíthatunk a forinttól, rövidtávon azonban jöhet még néhány nyugodtabb nap.
Több mint 3200-an örülhettek milliós, hatan pedig milliárdos nagyságrendű nyereményeknek a 2019-es esztendőben – írja a Portfolio.hu a Szerencsejáték Zrt közlésére hivatkozva.
Még épphogy ki tudják szolgálni az igényeket a rendelkezésre álló vonatok a 4-es metróban. Jelenleg a legterheltebb napszakokban 2 és fél perces a követési időköz, ezt csak akkor lehetne csökkenteni, ha új szerelvényeket állítanának...