Magyarország elmúlt tízéves politikája bizonyította, hogy sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra - mondta pénteken Szijjártó Péter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a bevándorlók integrálásával kapcsolatos miniszteri szintű tanácskozásán elhangzott felszólalásában Párizsban.
Már a 336-os árfolyammal kacérkodik az euró, a trend egyértelműen emelkedőnek látszik. A fontosabb részvénypiacokon megint dőlnek a rekordok, a BUX is emelkedik. Célárat emeltek a Telekomra. Az óriások még óriásibbak lettek. Öt fontos hír a mai tőzsdenapra.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy jogsértők voltak egy a televízióban bemutatott hősugárzó készülék hirdetései, ezért 125 milliós bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra - olasható a versenyhivatal közleményében.
A magyar családpolitikát érdeklődés és elismerés övezi Washingtonban - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára, aki Alex Azar amerikai emberierőforrás- és egészségügy-miniszter meghívására látogatott Washingtonba.
Bécs térségében az osztrák hatóságok megszüntették azt a harminc kilométernyi hosszú olajfoltot, amely a Dunán úszott - mondta az InfoRádiónak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A Duna magyarországi szakaszán nem rendelnek el védelmi készültséget.
Újabb megyében azonosították a madárinfluenza vírusát, ám még ezelőtt két ország is kitiltotta piacáról a magyar baromfit. A Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint a kialakult helyzet negatív exportpiaci hatásai vélhetőleg erősebbek lesznek.
2020. januárjában megalakult a hazai dokumentumfilmeseket összefogó szervezet, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE). A szervezet célja egy olyan dokumentumfilmes szakmai és érdekképviselet...
Az Európai Beruházási Alap és az UniCredit 1 milliárd euróra emelte a közép- és kelet-európai innovatív kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelkeret összegét
Valószínűleg Magyarországon is 10 millió elképzelés létezik arról, mi is az Európai Unió számunkra. Béklyó? Út a fejlődéshez? Vagy egyszerűen csak szükségszerű történelmi epizód? Heti Napló riportja.
Taps és bekiabálások közepette fogadták el tegnap Strasbourgban azt az Ep-határozatot, amely kimondja: Magyarország és Lengyelország esetében a jogállamiság a korábbinál rosszabb állapotban van.
Tavaly 50 ezerrel nőtt, és összesen 423 ezret tett ki azoknak a külföldieknek száma, akik tartózkodási engedéllyel élnek Lengyelországban - derült ki a lengyel bevándorlási hivatal (UdSC) által csütörtökön közzétett adatokból.
Nagy skalpot begyűjtve robog a csoportelsőség felé a női pólóválogatottunk. Oroszország legyőzése után Görögország következik, és ha nyerünk, akkor az A jelű hatos élén végzünk.
Harminckilenc migránst vett fedélzetére az Ocean Viking nevű civil hajó 65 kilométerre Líbia partjaitól pénteken – közölte az Sos Méditerranée nevű segélyszervezet.
Szijjártó Péter: A nemzetközi szervezetek továbbra is téves képet festenek a migrációról, mintha annak csak pozitív oldalai lennének, pedig az igazság ettől távol áll
Az ügyészség tárgyalás megtartását kéri az Állami Számvevőszék épületét megrongálók ügyében, mert megítélése szerint a bíróság büntetővégzésében tíz vádlottal szemben túl enyhe büntetést alkalmazott - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
Az MNB figyelmeztetésben és 150 000 forintos felügyeleti bírságban részesítette a BILK-et, miután a társaság a tájékoztatási kötelezettségének késedelmesen tett eleget.
Balliberális körök és Soros-szervezetek ügyvédei gazdagodnak a börtönbizniszen – mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Szijjártó Péter: A nemzetközi szervezetek továbbra is téves képet festenek a migrációról, mintha annak csak pozitív oldalai lennének, pedig az igazság ettől távol áll
Az OTP fejleszti hagyományos és digitális szolgáltatásait: nemcsak a bankfiókok arculata újul meg, idén a másfél millió felhasználót kiszolgáló netbank is korszerűsödik – hangzott el a bank ma tartott sajtótájékoztatóján.
Tekintettel arra, hogy hónapok óta erős a migrációs nyomás hazánk déli határán, a Századvég megvizsgálta a bevándorlást támogató, külföldről finanszírozott jogvédő szervezetek tevékenységével kapcsolatos lakossági attitűdöket. A kutatást az Origo ismertette.
Magyarország elmúlt tízéves politikája bizonyította, hogy sikeres gazdaságpolitikához nincs szükség migrációra – mondta pénteken Szijjártó Péter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a bevándorlók integrálásával kapcsolatos miniszteri szintű tanácskozásán elhangzott felszólalásában Párizsban.
Jogsértők voltak a televízióban bemutatott hősugárzó készülék hirdetései, ezért 125 milliós bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra a Gazdasági Versenyhivatal (Gvh) – közölte pénteken a szervezet.
Sokan csak akkor mennek kozmetikushoz, ha valami bőrproblémájuk van, pedig egy arckezelésnek számos jótékony hatása van. Szépségszerkesztőnk elárulja, miért van szüksége a bőrnek a rendszeres kozmetikai kezelésre.
Tavaly május óta egy ismeretlen férfi fővárosi törvényszéki végrehajtónak adva ki magát telefonon csal ki pénzt emberektől országszerte - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
Az érintett hozzájárulása nélkül adott ki személyes adatokat az Mszp-s Korózs Lajos, hogy erősítse a győri önkormányzati választáson induló ellenzéki jelöltet.
Valószínűleg hazánkban nem sűrűn lehet majd belefutni a Xiaomi Mi Mix Alpha-ba, épp ezért érdemes megnézni azt a két rövid videót, amit az XDA Developers egyik csapattagja tett közzé. Egyelőre nem világos, hogy mikor jelenik meg a szeptemberben bemutatott Mi Mix Alpha, mivel a hónap elején a Xiaomi gyártási nehézségekre hivatkozva elnapolta a start