Decemberben ismét több mint négyezer magyar állampolgár kért tartós letelepedési engedélyt az Egyesült Királyságban – derül ki a csütörtökön megjelent friss adatokból. Ezzel már majdnem nyolcvanezren jelentették be, hogy a Brexit után is maradnának a szigetországban, ha hinni lehet a hivatalos statisztikának, akkor tízből kilenc magyar már másfél é
Bizony sokunknak volt már az a rossz tapasztalata, hogy éppen akkor pattogzott le a körömlakk, amikor a legjobban szerettünk volna tökéletes külsővel...
A Brüsszel által kedden javasolt és a méltányos klímaátállást támogatni hivatott alap alig több mint 1 százaléka jutna Magyarországnak, ám a pénznél is nagyobb probléma, hogy az EU új zöld offenzívájában egyre kevesebb hely jut a földgáznak és a nukleáris energiának. A magyar kohéziós politikai források közel 30 százalékos megvágásának veszélye már
Nem szeretnénk ennyinél megállni - mondta határozottan Sipos Adrián, a kézilabda-válogatott beállója. A csapat a középdöntőt Norvégia ellen kezdi pénteken.
A felmérés eredményei szerint az Irányt a megkérdezettek 18,7 százaléka választaná. Ez az eredmény nem tér el jelentősen az utóbbi hónapokban mért, 20 százalékot közelítő támogatottságtól, ugyanakkor számottevő visszaesés lenne az Irány 2014-es eredményéhez képest, amikor a voksok 28,28 százalékát kapták meg.
Miközben az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) körül kialakult káosz miatt mindenki az EMMI honlapját figyeli, hogy mikor kerülnek ki a módosított kerettantervek, addig a Nemzeti Pedagógus Kar közleményt adott ki.
Az elmúlt hetekben két olyan konfliktus is kiújult, ami komoly hatással lehet az olaj világpiaci árára. Az Egyesült Államok háborúval fenyegette Iránt, míg Oroszország geopolitikai törekvései egyre jobban zavarják Fehéroroszország vezetőjét. Miből erednek az államok közötti konfliktusok? Melyik lehet nagyobb hatással az olajárra? Ezeket a kérdéseke
A Közlekedő Tömeg civil szervezet egyszerűen azt látja, agyon vannak bonyolítva a megállónevek, az egyik példa erre a Ferencváros vasútállomás - Málenkij Robot emlékhely.
Egy gondosan megkomponált fagyasztó a lakás azon pontja, ahol akkor is van étel, amikor a hűtő és a kamra már kiürült, így a leglustább, legreménytelenebb napokon is megmenthet az éhhaláltól. De a fagyasztott vészkaják sem állnak el az örökkévalóságig! Itt az ideje megnézni, hogy mi az, ami még jó és mi az, aminek mennie kell.
Nem tudja, ezért nem fizeti ki a holnapi határidőig Gyöngyöspata és a tankerület a szegregációs perben megítélt 100-millió forintos kártérítést. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője bejelentette: tárgyalásokat kezdeményeznek az érintettekkel, hogy a pénz helyett fogadják el azt, hogy oktatást kapnak. Híradónknak több család i
Az Eurostat ma megjelent lakásár-statisztikája szerint hazánk a korábbi évek dobogós helyezése után már „csak” a középmezőnyt vezeti az ingatlanok drágulását tekintve. 2019. III. negyedévében, az egy évvel korábbi időszakhoz képest 7,8 százalékkal nőtt a magyarországi árszint, amivel a tizedik helyen állunk a 27 vizsgált európai ország listáján; az
Másfél év után ismét részt vett a Visegrádi Négyek csúcstalálkozóján az osztrák kancellár. Sebastian Kurz Prágában ült tárgyalóasztalhoz Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország miniszterelnökével, hogy biztonsági kérdésekről, menekültpolitikáról, uniós költségvetésről, klímavédelemről, valamint energiatermelésről egyeztessen.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közzétette a kormányzati honlapon a közelmúltban elfogadott energia- és klímapolitikai stratégia dokumentumait csütörtökön. Az ITM hozzánk eljuttatott közleményében kiemelte: a 2030-ig kitűzött célok felé következetesen halad Magyarország, ennek eredményeként a villamosenergia-termelés 90 százalékban
Tavaly novemberben elsősorban a gyümölcsök és a sertés felvásárlási árának jelentős emelkedése miatt az októberi 2,3 százalékosról 5,2 százalékosra ugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése - derül ki a Központi...
A MÁV-Start Zrt. haladéktalanul felülvizsgálja a mozdonyvezetők azon szolgálatait, amelyek ideje eléri a 12 órás határt - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
Évente Magyarországon kb. 230-250 beteget diagnosztizálnak AML-el. A felnőttkori akut leukémiák leggyakrabban jelentkező formája, gyakorisága a fiatal felnőttkorban, majd 65 év felett fokozódik.
A Mandinerben a fiatalokért felelős helyettes államtitkár beszél kinevezése körülményeiről, a Figyelő a német prémiumgyártókról, a HVG pedig a Hormuzi-szorosról készített összeállítást. Az InfoRádió hetilapszeméje.
A nemzetközi tőzsdéken féktelen száguldást láthatunk, a magyar piac viszont képtelen felvenni a tempót. Nem csak, hogy nem emelkedik, de immár az idei csúcsától is egyre távolabb kerül.
Az érintett diákok hosszú távú előnyeit szolgáló megoldásra van szükség a gyöngyöspatai szegregációs iskolaügyben - jelentette ki a térség fideszes országgyűlési képviselője.
A 2020-as Vízilabda Európa-bajnokság ötödik versenynapján a férfi válogatottaké a főszerep. Az eddig veretlen magyar együttes a szintén hibátlan spanyolokkal csap össze.
Kétharmados többséggel fogadta el az Európai Parlament a Magyarország és Lengyelország helyzetéről szóló elítélő határozatot. Az európai képviselők úgy találták, hogy a Fidesz kormányzása sérti a jogállami kereteket. A magyar ellenzék európai parlamenti képviselői nemzeti érdekként értékelték a döntést, a kormánypárt politikusa viszont a bevándorlá
Nógrádi György Iránt nevezte meg a tragédia felelőseként, mert a gépet azt követően érte találat, hogy az Usa likvidálta Szulejmánit, és erre válaszként Irán Irakban lévő amerikai célpontokat bombázott.
Az Itm közleményében kifejti: Magyarország számára kiemelt cél a környezet védelme és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, hiszen mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt, tisztább környezetet szeretnénk.
Jól járnak a márkázott fogyókúrás termékeket gyártók az ünnepek utáni lelkiismeret-furdalással: tavaly évkezdetkor harmadával ugrott meg e termékek forgalma a Nielsen mérése szerint, ráadásul a magyarok fogyókúránál nem hisznek a saját márkás áruk hatásosságában.