Az építőipari termelés 2019 első 11 hónapjában több mint 24 százalékkal nőtt, az ágazat bővülése vélhetően 2020-ban is folytatódik, a magas bázis miatt 5-10 százalék körüli növekedés várható.
Január 12-én, vasárnap, a hamufelhőben cikázó villámok kíséretében kitört a Fülöp-szigetek egyik legveszélyesebb tűzhányója, a Taal vulkán. Eddig 10 ezer embert kellett kitelepíteni a tűzhányó közvetlen közeléből, de ha fokozódik a vulkáni tevékenység, akár 25 millió ember is veszélybe kerülhet.
A prémium szegmensben 231 lóerő manapság már a kompakt kategóriákban sem számít igazán kiemelkedőnek. Sőt, már néhány mainstream gyártó is kínál ennél jóval többet – elég csak a Cupra Atecára vagy éppen a Volkswagen T-Roc R-re gondolni, a maguk 300 tagú ménesével. A MINI-nél is úgy érezhették, hogy ez a 231 lóerő már nem igazán méltó a John Cooper
A BÉT szerdai tájékoztatása szerint az EHEP részvényeit január 17-től visszasorolják a Standard kategóriába, miután a BÉT a társasággal szemben alkalmazott elkülönítés szankciót megszünteti.
Ausztráliában gyakoriak a nyári bozóttüzek, de idén katasztrofális mértékűvé váltak. Mindeddig 29 halálos áldozatot követelt a tűz, országszerte több mint 2500 otthon lett a lángok martaléka és mintegy egymilliárd nagyobb állat pusztult el.
Öten próbálnak meg feljutni a következő napokban a Mount Everest (Csomolungma) csúcsára, hogy dacolva a szélsőséges hideggel, az erős szelekkel, valamint a hó- és jégakadályokkal, 27 év után először hódítsák meg a világ legmagasabb hegycsúcsát a téli szezonban.
A szaktárca a pályázati felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket legfeljebb 10 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásban részesíti, a rendelkezésre álló forrás erejéig.
Az exporttevékenységet folytató európai kkv-k több mint fele nagyobb forgalomra, közel harmaduk foglalkoztatás-bővülésre, minden második cég pedig piaci részesedésének növekedésére számít. A magyar kkv-k ennél valamivel visszafogottabb várakozásokkal bírnak – jelezte a kkv-k exportfejlesztését szolgáló Enterprise Europe Network (EEN).
A hivatalos inflációnál jóval magasabb drágulási érzetünk részben abból fakadhat, hogy "mindennapi vásárlásaink" során valóban sokkal nagyobb áremelkedést tapasztalhatunk - mutattuk meg nemrégiben. Azóta véget ért a 2019-es év, így megnéztük, hogy vajon enyhült-e az ellentmondás. A rövid válasz: nem, sőt a boltokban lassan 8% felé kúszik a drágulás
Úgy tűnik, nem haladnak épp akadályok nélkül a Doctor Strange folytatásának előkészületei. A múlt hét folyamán ugyanis távozott a produkciótól maga a rendező, Scott Derrickson. Noha Derrickson dolgoz...
A Google böngészőjében lépcsőzetesen, a következő két évben jönnek azok a máshol már bevezetett változások, amelyek kipucolnák az oldalakról a harmadik féltől származó, felhasználási adatokat gyűjtő kódokat.
A függőségeknek erre a típusára az utóbbi évtizedben terelődött nagyobb figyelem. Jellemzője nem annyira a másik iránti túláradó szeretet, szerelem, sokkal inkább a minden mértéken és ésszerű határon túli ragaszkodás.
Amiben semmi sem garantálja, hogy Trumpot elítélik. Még csak az se biztos, hogy egyáltalán lesz tárgyalás, bár a jelek szerint ezt nem fogja tudni megakadályozni a republikánus vezérkar.
2020-ban a kormány továbbra is a vállalkozások támogatására, az adórendszer versenyképességének növelésére és az adminisztráció egyszerűsítésére törekszik – mutatott rá az Gion Gábor államtitkár.
A függvényegyenletek elméletének nemzetközi hírű kutatóját, az MTA külső tagját életének 96. évében a kanadai Waterlooban érte a halál - közölte szerdán a Magyar Tudományos Akadémia
Jelentős a divergencia az amerikai gáz- és olajár között, melynek következtében jelenleg egységnyi energiáért ötször annyit kell fizetnünk, amennyiben olajalapon szeretnénk hozzájutni a gáz helyett. Elemzők szerint ez az arány tovább növekedhet, ugyanis az Egyesült Államokban az esetek felében a gáz csak az olajtermelés melléktermékének számít - ol
A pápai állam történetében először nő került a vatikáni diplomáciáért felelős szentszéki államtitkárság egyik vezető pozíciójába az olasz Francesca Di Giovanni személyében - közölte a Vatikán szerdán.
Az egész vita nem valós tényekről, hanem politikai boszorkányüldözésről szól. Vádak hangzanak el, de a tényekre senki nem kíváncsi – hangsúlyozta Járóka Lívia.
Országszerte 100 strand kap támogatást fejlesztésre és felújításokra 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mtü) 2017-ben indított strandfejlesztési programjában – mondta az ügynökség vezérigazgató-helyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
Tavaly 4,9 százalékkal, 302 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, december végén a Bamosz-tagok együttesen 6464 milliárd forintot kezeltek. Az év utolsó hónapjában 2,9 százalékkal, 182 milliárd forinttal növekedett a vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-
A Közlekedő Tömeg információi szerint január végén újabb fővárosi közlekedési csomópont veszíti el megszokott nevét: az Árpád híd metróállomás ezentúl a Göncz Árpád városközpont metróállomás nevet viseli majd.
A globális hőmérsékletek emelkedése, a gyakoribb hőhullámok és a velük összefüggő aszályok fokozzák a tűzvészek valószínűségét azzal, hogy elősegítik a forró és száraz tűzidőjárás kialakulását.
Berendezési tárgyak égtek egy kétemeletes lakóépület padlásterében és a tetőszerkezet is lángra kapott Budapesten, a III. kerületben, a Fehéregyházi úton.
Nem feltétlenül van gond az egyéjszakás kalandokkal, azzal viszont igen, ha erről a tervről csak az egyik fél tud. Úgy érzed, állandóan kihasználnak...
Mihail Misusztyint, a Szövetégi Adószolgálat vezetőjét javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnök a megüresedett miniszterelnöki posztra szerdán a parlament alsóházának - közölte a Kreml sajtószolgálata.
Baksai nem csak havi félmilliót kap polgármesterként, de az önkormányzati tulajdonú fürdő felügyelőbizottsági elnökeként további 644 000 forint is jár neki.