A legtöbbet, évi 6,65 százalékos kamatot a 2021. októberben kifutó ötéves papírok fizetnek az utolsó évükre, annak köszönhetően, hogy az éves átlagos fogyasztóiár-index 2019-ben 3,4 százalék lett.
A tojástermelésre szakosodott tyúkfarm 18700 egyedből álló állományából több mint 11 ezer pusztult el az elmúlt napokban a vírus következtében. A hatósági vizsgálat a betegség H5N8 altípusát mutatta ki az állatokban.
Az ágazat legnagyobb munkaadói érdekképviseletének állásfoglalása szerint legkevesebb tízmilliárd euró (3350 milliárd forint) állami támogatásra van szükség.
Segítséget kér a berlini vezetéstől a német autóipari szövetség (Verband der Automobilindustrie - VDA), az ágazat legnagyobb munkaadói érdekképviseletének szerdai állásfoglalása szerint legkevesebb tízmilliárd euró (3350 milliárd forint) állami támogatásra van szükség.
Az elmúlt évben közel 200 milliárd forint jutott szociális ellátásokra, erre a területre az idei költségvetésben mintegy 27 milliárd forinttal több forrás van elkülönítve.
Decemberben négy százalék volt az egy évvel korábbi szinthez képest mért infláció Magyarországon, a tavalyi egész éves adat ezzel szemben 3,4 százalék, ami meghaladja az Mnb inflációs célját.
Ezekben a hetekben újabb beruházás sorozatot véglegesít a kormányzat és a Budapest Airport (BA) - jelentette be Fürjes Balázs fővárosért és agglomerációért felelős államtitkár szerdán, a légikikötő új beszállítócsarnokának átadásakor. A több elemből álló mestertervet várhatóan tavaszra öntik formába.
Most először kerültek a világszinten a legjelentősebb üzleti kockázatok rangsorának élére a kiberbiztonsági események a kilencedik Allianz Kockázati Barométer szerint, második helyre utasítva az állandó fő veszélyforrást, az üzletmenet megszakadását. Magyarországon a jogi és szabályi környezet változásaitól fél a legjobban a cégek relatív többsége,
Az orosz alkotmányban végrehajtandó módosításoknak közvetlenül szavatolniuk kell az alaptörvény prioritását az orosz jogi térben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás két háza előtt szerdán elmondott éves beszédében, ami után nem sokkal az egész kormány lemondott.
Többek között a budapesti tömegközlekedés ingyenessé tételét is kéri a kormány a fővárostól a május 9-én rajtoló Giro d`Italia nemzetközi kerékpáros verseny rajtja idejére. A főváros vezetése máris reagált.
Ezekben a hetekben újabb beruházás sorozatot véglegesít a kormányzat és a Budapest Airport (BA) - jelentette be Fürjes Balázs fővárosért és agglomerációért felelős államtitkár szerdán, a légikikötő új beszállítócsarnokának átadásakor. A több elemből álló mestertervet várhatóan tavaszra öntik formába.
Máig nem tért magához 10 ezer dán kézilabda-szurkoló a malmői Eb-csoportmeccs végén. Közismert, a magyarok 24-24-et értek el az olimpiai bajnok Dánia ellen. Szemtanút kérdeztünk a bravúr hátteréről.
Donald Trump csak „óriási gyönyörű szörnyként” hivatkozott a Kína és az Egyesült Államok közötti megállapodásra, melyben megállapodtak, hogy az amerikai elnök nem vezet be újabb vámokat, illetve megfelezik a 15 százalékos vámot 120 milliárd dollár értékű kínai árura.
Igencsak rájár a rúd a nagyobb franchise-okra az utóbbi időben. Legutóbb a Skywalker korán verte el a port a kritika, a múlt évben pedig a Trónok harca is megkapta a magáét. Az egyik legnagyobb vihar...
Áttörést nem hozott, de új színfoltokkal szolgált a Magyar Nemzetnek nyilatkozó amerikai politológusprofesszor szerint az a tévévita, amelyen a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok csaptak össze.
2019. év végéig sok magyar cég szembesült azzal a méltánytalansággal, hogy amikor egy vevője nem fizetett, nem csak a szolgáltatás nettó értékét kellett elkönyvelnie veszteségként, de ezen összeg utáni áfát is be kellett fizetnie. 2020. január 1-től lehetőség van a behajthatatlan követelések áfa összegének visszaigénylésére a törvényben meghatározo
Bizonyos városrészekben vissza kellene állítani a kedvezményes lakásáfát Fürjes Balázs szerint. Az államtitkár ugyanakkor elismerte, a javaslatáról biztosan lesz vita a kormányban. A kabinet korábban kijelentette, hogy a kedvezményes...
Bár az ügyészség ajánlatott tett a Simonka-ügy vádlottjainak, az érintettek ezt nem fogadták el – erről beszélt a milliárdos csalással megvádolt fideszes politikus védőügyvédje az ATV Start című műsorban. Bánáti János hozzátette, hogy megjelent egy kulcsfigura, aki terhelő vallomást tehet, de indítványozták, hogy őt zárják ki a bizonyítékok közül.
A kormányzat semmit nem tesz, holott a részben visszaszoruló közmunka miatt nagyon sokan maradnak lényegében egyetlen fillér nélkül - és róluk a településeknek kellene gondoskodni, de pénz hiányában nem tudnak.
Eljárást indított a GVH a Master Good és a SáGa Foods összefonódásának ügyében – olvasható a versenyhivatal közleményében. Az ok, hogy nem egyeztek a cég által a sajtóban közölt adatok azzal, amit a hatósággal korábban közöltek. Ha ezt az ellentmondást nem sikerül tisztázni, abban az esetben akár vissza is vonhatja a GVH az egyesülés engedélyezését