2020. január 11. szombat

jan. 11
9:00
Svájci közreműködéssel sikerült elkerülni az amerikai-iráni válságot (ATV)
Svájci közreműködéssel sikerült elkerülni az amerikai-iráni válságot - értesült a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.
jan. 11
9:00
Jobbra terelnénk az oroszokat (Azenpenzem)
A magyar férfi-kézilabdaválogatottról sok mindent el lehet mondani, a teher alatt nő a pálma mondás speciel nem érvényes Gulyás István csapatára.
jan. 11
9:00
Szél Bernadett: Szégyenletes amit a miniszterelnök mondott (Tiszta Jövő)
A jogellenes elkülönítés miatt megítélendő kártérítés nem „mindenféle munka nélkül kapott pénz” egy „etnikailag meghatározó népcsoport” számára, hanem az egyenlő bánásmódhoz való jog megsértésének egyenes következménye.
jan. 11
9:03
2020 rekordév lesz a vasúti fejlesztések terén (ProfitLine)
Magyarországon 2010 óta több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg uniós társfinanszírozással vasúti projektek. Idén minden korábbinál több forrás, közel 300 milliárd forint hasznosul majd kötött pályás korszerűsítésekben. 2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúton, hiszen forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok - közölte az Informáci
jan. 11
9:06
Ezeknek a magyaroknak már jól indul a hétvége: sokan taroltak az Eurojackpoton (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/2. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten idehaza és külföldön sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 53 millió euróért, azaz 17,5 milliárd forintért izgulhatnak majd...
jan. 11
9:06
Nem lesz mínusz napközben (Háziállat)
A megerősödő északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, az ország nagy részén többórás napsütésre lehet számítani. Az Alföldön a rétegfelhőzet zsugorodik, várhatóan csak Szabolcsban, illetve a Tiszántúl északi részein maradhat meg tartósan. Máshol a többórás napsütés mellett általában gyengén és közepesen, az Észak-Dunántúlon időnként erősebben
jan. 11
9:06
Elhunyt az ománi szultán (444.hu)
Kábúsz bin Szaid asz-Szaid ötven éven át uralkodott.
jan. 11
9:06
A Netflixtől vár pénzt a Szomszédok (BorsOnline)
Csűrös Karola is csatlakozna a stábhoz.
jan. 11
9:06
5 filléres fürdőszoba felújító trükk, amivel nagy hatást érhetsz el (Spabook)
A fürdőszoba a feltöltődés, a kikapcsolódás helyszíne, megújítása azonban nem olcsó mulatság. Axanne Jelasity lakberendező, a Butopêa alapítója...
jan. 11
9:06
A színváltó rostszálak feltárhatják a csomók működésének titkait (Rakéta)
Színváltó elemi szálak segítik a csomók rejtélyes működésének feltárását. Úgy tűnik, hogy néhány egyszerű szabály magyarázza, hogy egyes csomók miért erősebbek, mint mások. Ennek köszönhetően ismét egy kicsivel tudományosabb lett annak eldöntése, hogy egy csomót meg lehet-e kötni.
jan. 11
9:09
Napi horoszkóp január 11.: az Ikrek új kalandra vágynak, a Rákoknak nagyobb önuralmat kell gyakorolniuk (Joy)
Hétvégére is hagytak üzenetet a csillagok, érdemes megnézni, mit is tartogatnak az egyes csillagjegyek!
jan. 11
9:12
Elveszített egy szövetségest az Egyesült Államok (Infostart)
Meghalt az ománi szultán, egy fél évszázadot uralkodott. Ománnak jó viszonya van az Egyesült Államokkal és Iránnal is.
jan. 11
9:12
Feljelentést tettek az Mszp titkos pénzeinek ügyében (Igényesférfi.hu)
Költségvetési csalás gyanúja ­miatt az ügyészséghez fordult Tényi István, miután Szanyi Tibor a a közelmúltban titkos pénzügyi megállapodással vádolta az Mszp vezetését.
jan. 11
9:12
Irán lőtte le tévedésből az ukrán repülőgépet (Bank360 blog)
Pilóta nélküli gépnek vélték az utasszállítót - A Forradalmi Gárda egyik vezetője teljes felelősséget vállalt a történtekért
jan. 11
9:18
Tartós, sűrű köd miatt adtak ki figyelmeztetés Nógrádra (Háziállat)
Tartós, sűrű ködre és ónos szitálásra is figyelmeztet a meteorológia szolgálat.
jan. 11
9:18
Apáti Bence: A média lepattant Orbán Viktorról (Tiszta Jövő)
A miniszterelnök gond nélkül, elegánsan és nagy rutinnal vezette le a sajtótájékoztatót.
jan. 11
9:18
Jövő héten áll munkába Szocsiban: Felemásan fogadták Kassai kinevezését (BorsOnline)
Vegyes reakciókat váltott ki Oroszországban, hogy Kassai Viktort nevezték ki a helyi játékvezetők szakmai főnökévé. Akár 300 millió forintot is kereshet évente.
jan. 11
9:18
Exatlon Hungary: Kriston Péternek kellett távoznia a párbaj után a Kihívók csapatából (Life)
Exatlon Hungary: Kriston Péternek kellett távoznia a párbaj után a Kihívók csapatából - Videó
jan. 11
9:18
Sziklák szeme: Mutánsveszély! (Mafab)
Mint oly sok horrorrajongónál, úgy nálam is kicsapta a biztosítékot annak idején a hollywoodi remake hullám. De feltétlenül fontos megemlíteni, hogy úgy nagyjából tíz újrafeldolgozásból egyet biztos, ...
jan. 11
9:18
Brad Pitt totál be volt szívva a Harcosok klubja premierjén (Promotions)
Persze nem egyedül, mivel Edward Norton is beszállt a mókába.
jan. 11
9:21
Megjelent a madárinfluenza a szomszédban (Piac és Profit)
Lengyelországban már a tavaly év végétől terjed a betegség, most Szlovákiában is megjelent.
jan. 11
9:21
Már nincs remény: biztos, hogy nem gyógyul meg Wichmann Tamás (Ripost)
Az egykori sportolót már nem tudják meggyógyítani orvosai, de rengeteg szeretet kap a nehéz időkben.
jan. 11
9:21
Pokoli kínokat él át a magyar zenész, megszólalt a Neoton zebrán elgázolt tagja (Ripost)
A Neoton Família egykori dobosa még most is sántít, az orvosok injekcióval enyhítik a fájdalmát.
jan. 11
9:21
Új módszerrel próbálják lehúzni az embereket (Ripost)
Nem ismernek lehetetlent a csalók. Legújabb módszerük a következő: ismeretlen számról kapnak sms üzenetet az emberek, amiben internetes megrendelésre hivatkozva kérnek pénzt.
jan. 11
9:24
Irán elismerte, hogy a hadserege lőtte le az ukrán gépet (Kripto Akadémia)
Nem szándékosan.
jan. 11
9:24
Finomságok a vegykonyháról (Adó1százalék)
Alig akad olyan feldolgozott élelmiszer, amelyben ne lennének a gyártást könnyítő összetevők. Az engedélyezés nem jelent kockázatmentességet.
jan. 11
9:24
Még mindig brutális küzdelmet folytatnak a lángokkal Ausztráliában (ATV)
A pénteki heves széllökések és a rendkívüli hőség után szombaton valamelyest javulhatnak a körülmények a bozóttüzek oltásához Ausztrália délkeleti részén azzal, hűvösebb időjárás közeledik - vélekedtek a helyi hatóságok.
jan. 11
9:24
Szőnyi Erzsébet zeneszerző búcsúztatása (autopro)
.
jan. 11
9:30
Top5: "35 másodperc után tudtam, hogy az én időm lejárt" - David Haye (Sport365)
Bemutatjuk a Sport365 e heti Top 5 témáját. Nr3: Rendkívül őszintén beszélt David Haye karrierje utolsó mérkőzéséről.
jan. 11
9:30
Zelenszkij azt követeli Irántól, hogy teljes mértékben vállaljon felelősséget (444.hu)
Ha már elismerték, hogy tényleg ők lőtték le szerda hajnalban az ukrán légitársaság Boeingjét Teherán felett.
jan. 11
9:30
Az ENSZ 17 fenntartható fejlődési céljából jó, ha kettőt teljesít a világ a 2030-as határidőig (NRGreport)
Az ENSZ 2015-ös közgyűlésén 193 ország kötelezte el magát 17 fenntarthatósági fejlődési cél (FFC) mellett, a nemzetközi együttműködési terv végrehajtását pedig 2030-as határidővel vállalták. A célok a legfontosabbnak ítélt globális problémákra javasolnak megoldást, ezek közé tartozik a szegénység, az egyenlőtlenség, a klímaváltozás és a környezetsz
jan. 11
9:36
Gyorsan ható csodaszerek fáradtság és kimerültség ellen (Spabook)
Ez a két fogalom nem teljesen ugyan az, mégis szinonimaként használjuk. A különbség, hogy a fáradtságot lehet otthon is hatékonyan kezelni, ám...
jan. 11
9:42
Az ínhártya vagy sclera gyulladása (episcleritis, scleritis) (WebBeteg)
Az ínhártya a szemgolyót körben a szaruhártyával burkoló kb. 1 mm vastag, kötőszövetből és sejtekből álló rostos tok. Gyulladása (scleritis) szempirossággal és állandó, igen kifejezett fájdalommal jár. A betegség főleg a 40-60 éves nőket érinti, súlyossága és prognózisa változó. Fiatalokra a felületes rétegek visszatérő, igen jó prognózisú, enyhe l
jan. 11
9:42
Marad a Fidesz a néppártban? Itt van Novák Katalin válasza (ATV)
Európában különösen ritkaságszámba megy a házasságkötések számának növekedése, Magyarország példa lehet arra, hogy a negatív demográciai trendek megfordíthatók és képesek vagyunk belső erőforrásainkra támaszkodva biztosítani a jövőnket - nyilatkozta Novák Katalin a Magyar Nemzetnek.
jan. 11
9:42
Egy fogás, ami után nem maradsz éhes – A tökéletes vörösboros marhapörkölt (Femcafe)
A titok a húsban és a bor minőségében rejlik.
jan. 11
9:42
Új SUV érkezik a Škodától (Agrofórum)
Masszív, markáns és izmos: két dizájnrajz szolgál első benyomásokkal az új Škoda Vision In extrovertált stílusú külsejéről.
jan. 11
9:45
Komoly változással szembesülnek a nyugdíj előtt állók, erre készülhetnek (Infostart)
Változott január 1-től a nyugdíjkorhatár előtti adategyeztetés, kiderült, mi lehet ennek az oka.
jan. 11
9:48
Valamelyest javulhatnak a körülmények a bozóttüzek oltásához Ausztráliában (USAracing)
Az ausztrál tűzoltóknak péntek éjszaka még kemény küzdelmet kellett vívniuk a lángokkal a szabálytalan időközökben felerősödő széllökések közepette.
jan. 11
9:48
Novák Katalin: Kiállunk a nemzetek Európája és a keresztény kultúra mellett (Magyar Hírlap)
Magyarország a példa arra, hogy a negatív demográfiai trendek megfordíthatók és képesek vagyunk belső erőforrásainkra támaszkodva biztosítani a jövőnket - fogalmazott az államtitkár
jan. 11
9:54
Egy jobboldali tévécsatornát vásárolnának Trumpék (ATV)
Donald Trump amerikai elnök republikánus szövetségesei felvásárolni készülnek egy jobboldali tévécsatornát, amely a Fox televízió versenytársa lenne - jelentette péntek este a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.
jan. 11
9:54
Irán elismerte, hogy tévedésből lelőtték az ukrán utasszállítót (SzMo)
Azzal magyarázták a tévedést, hogy az ukrán repülőgép nem a megszokott útvonalon haladt.
jan. 11
9:57
Zelenszkij: Irán ismerje el teljes mértékű felelősségét! (Kripto Akadémia)
Ukrajna a vétkesek felelőségre vonását, a holttestek kiadását, kártérítés megfizetését, valamint hivatalos bocsánatkérést vár.
jan. 11
9:59
Egyetlen svájci nagyköveten múlik az amerikai-iráni háború (Kripto Akadémia)
Markus Leitner, Svájc teheráni nagykövete hozza-viszi a két ország egymásnak szóló üzeneteit.
jan. 11
10:00
Szakértő: óriási hiba volt az Ukrán repülőgép lelövése (Infostart)
Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő szerint jelentős mértékű kártérítési per következhet.
jan. 11
10:00
Visszatér a japán túraautó-bajnokságba a Toyota Supra (Autónavigátor)
Ideje versenyzői történelmet írni az új Toyota Suprának is, japán legerősebb bajnokságába neveznek a modell versenyváltozataival.
jan. 11
10:00
Visszaadja a haj fényességét ez az olcsó csodaszer, fodrászok is javasolják (Femcafe)
Hihetetlen hatással van a megfakult hajszálakra!
jan. 11
10:03
8 F1-es rekord, ami megdőlhet 2020-ban (F1világ)
Az elmúlt évben is számos rekord dőlt meg a Forma-1-ben – főleg Lewis Hamilton révén –, és természetesen 2020-ban is lehetnek olyan múltbéli sikerek, melyeket felülmúlnak a száguldó cirkuszban.
jan. 11
10:06
Tömegével árulnak hamis jegyeket A Pál utcai fiúk előadásra: figyelmeztet a színház (Pénzcentrum)
Sok esetben hamisított elektronikus jegyeket árulnak a Vígszínház előadásaira az interneten. Az ügyben kifejezetten A Pál utcai fiúk c. előadás érintett- tájékoztatta a közönséget a színház. A Vígszínház pénteki tájékoztatása...
jan. 11
10:06
Xavit akarja a Barcelona (Sport365)
Már a megkeresés is megtörtént.
jan. 11
10:06
A szerelemre sincs ideje a Rising Starban feltűnt Palmirának (BorsOnline)
Az énekesnő Magyarországon és Romániában is elképesztő sikert arat a világ legnagyobb gyerekcsatornájának darabjában.

Keresés