Medve támadt egy vadászaton levő magyar állampolgárra Székelyföldön, akit válltöréssel és zúzódásokkal szállítottak kórházba. Az 54 éves áldozatot a székelyudvarhelyi kórházban műtötték meg, hétfőn már elhagyhatta a kórházat.
A bajnoki listavezető Liverpool FC hétfő este 2-1-re kikapott a Wolverhampton Wanderers otthonában a labdarúgó angol FA Kupa harmadik fordulójában, így nem jutott a 32 közé.
A december 30-i bejelentés szerint 2019-ben 8 százalékkal, 149 ezer forintra emelkedik a minimálbér, 195 ezer forintra pedig a garantált bérminimum összege. Magyarországon több mint 1 millió dolgozó kénytelen beérni a lehető legalacsonyabb bérrel.
Nem jó ötlet egy profi ketrecharcos kirablásával próbálkozni! Egy brazil férfi ezt a saját kárán tanulhatta meg, miután a UFC-nél versenyző Polyana Viana (26) alaposan helybenhagyta.
Méghogy sehol nincs összetartás, és nem tudunk összefogni egy közös célok érdekében! Egy 500 lelkes Vas megyei falu példát mutatott: együtt tiltakoznak a helyi kocsma bezárása ellen. A mozgalom élére állt Felsőcsatár polgármestere, Kratochvill Attila (55), aki vállalta, hogy közvetít a vitában. A történetről először a napi.hu számolt be.
Váltás várható a Forma–1-es Ferrari-csapat élén az új idény előtt: olasz lapértesülések szerint a lejáró szerződésű csapatfőnök, Maurizio Arrivabene (61) helyét a jelenlegi technikai igazgató, Mattia Binotto (49) veheti át.
Vadászat közben egy barna medve támadott meg egy 54 éves paksi férfit. M. Gy. egy tízfős társaság tagjaként a Hargita megyei Siménfalva környékén vadászott, amikor rárontott az állat.
Ha jövőre nem látunk érdemi forinterősödést, akkor a kötelezően megállapított legkisebb keresetek esetében alig van bérfelzárkózás, pedig minden eddiginél nagyobb ütemre lenne szükség.
Ha az Audi ugyanakkora részét fizetné ki a magyar munkások által előállított hozzáadott értéknek, mint a németeknek, akkor legalább havi 1,2 milliót kellene a munkásoknak hazavinni.
Új gasztronómiai sorozat indult a Duna Televízióban, a Borbás Marcsi szakácskönyve című műsor hétről hétre vasárnaponként új receptekkel, konyhai fortélyokkal várja a nézőket - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.
A kiskereskedelmi forgalom már 65 hónapja folyamatosan bővül, a 2018. január-novemberi időszakban mért 6,3 százalékos növekedés pedig az utóbbi négy évben a legnagyobbnak tekinthető - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrisse
Három lövéssel terítette le a kafferbivalyt az afrikai szafarin Stohl András, majd fegyverét feje fölött rázva, káromkodva fejezte ki az örömét. A vadászok szerint erdőjáró emberhez méltatlan az efféle reakció.
Fél évvel azután, hogy Majka kirúgta a közös zenekarukból, a rapper végre belátta: elvonóra kell mennie. Döntése, úgy tűnik, Majka szívét is felolvasztotta.
Ezt a sokkoló adatot a Breitbart.com oldal közölte az Origo híradása szerint. Ezzel a művi abortusz vált messze a legelső halálokká, amennyiben az ilyen okból meg sem született magzatokat élőnek tekintjük.
Hat év küzdelem, nyolc sikertelen lombikbaba-beültetés után az időjós azt mondta, elfogyott az ereje, nem bírja tovább. Azóta eltelt két év és most úgy döntött, újból megpróbálja.