2019. január 3. csütörtök

jan. 3
7:06
Így alakul a munkanélküliségi ráta hazánkban (ProfitLine)
foglalkoztatottak száma; munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
jan. 3
7:06
Érdekes dolgot mondott Lázár János a rabszolgatörvényről (Portfolio)
Ez egy vitatható és vitatott lépése is a parlamenti többségnek és a kormányzatnak is, majd meglátjuk, hogy ez a valóságban hogyan fog működni - mondta Lázár János a munka törvénykönyvének módosításáról, a túlóratörvényről...
jan. 3
7:15
Fontos hírt közöltek: leszállt a Holdra a kínai űrszonda (Blikk)
Fontos hírt közölt a Kínai Űrkutatási Hivatal.
jan. 3
7:15
Szomorúan közölte a magyarázatot, levette jegygyűrűjét Weisz Fanni (Ripost)
A gyönyörű magyar modellt szilveszter éjjel lehetett az ékszer nélkül látni, pedig augusztus óta egyszer sem vette le azt.
jan. 3
7:15
Hóviharral keményít be az időjárás, itt kell nagyon vigyázni (Ripost)
A következő napokban dermesztő időben lesz részünk, a durva mínuszokkal is meg kell küzdeni.
jan. 3
7:15
Késelés és nemi erőszak szilveszter éjjelén Kölnben (Ripost)
Este hattól reggel 10 óráig 249 feljelentés érkezett Köln és Leverkusen város rendőreihez. Ez egy kicsit több, mint a tavalyi 214, amelyen belül 86 személyi sérülés és hét szexuális jellegű bűncselekmény történt.
jan. 3
7:15
Kiderült a féltve őrzött titok - Ide került Jimmy pisztolya halála után (Femcafe)
A Király halála körül még mindig rengeteg a titok.
jan. 3
7:21
Boldog születésnapot, Michael Schumacher! (HírTV)
Öt évvel ezelőtti síbalesete óta a külvilágtól elzárva lábadozik svájci otthonában
jan. 3
7:21
Penge Pál: Van Gerwenből nem lesz Taylor (BorsOnline)
Harmadik vi­lágbajnoki címét szerez­te meg a 29 éves holland dartsos, Michael van Gerwen, miután a döntőben könnyedén legyőzte a világranglista 10. helyén álló Michael Smitht. A 28 éves brit játékos siralmas teljesítményt nyújtott, sem a triplák, sem a kiszállók nem jöttek össze neki.  Négy nullánál nem kételkedtem abban, hogy nyerek – mondta
jan. 3
7:21
"A férjem semmit nem segített a karácsonyi gürizésben, és most még ő mondja, hogy unalmas vagyok" (SzMo)
A kimerült és csalódott brit nő egy párterapeutától kért tanácsot. A válasz nem hangzik rosszul...
jan. 3
7:30
Összekeverték Orbánt az amerikai külügyminiszterrel (ATV)
A brazil kormány Twitter-oldalán osztott meg egy fotót, amelyen az új elnök, Jair Bolsonaro és felesége Orbán Viktor társaságában látható.
jan. 3
7:30
Magasabbra kellene tenni a lécet (vg.hu)
Hozzá kell nyúlni a lakásfelújítások áfakulcsához, hogy kiszámítható piacra építhessenek, és kifehéredjen az építőipar tömegbázisát adó legkisebb cégek tevékenysége is.
jan. 3
7:32
Erős széllel jön az újabb hó (vg.hu)
Az ország nyugati felében viharossá is fokozódhat a szél. A legjelentősebb két nyersolajkeverék ára is csökkent reggelre. VG-reggel.
jan. 3
7:33
Hirtelen eltűnt 8 ezer fantomcég az országból (Menedzsment Fórum)
A NAV szerint az lehet a háttérben, hogy tavaly nyár óta csak saját tulajdonú ingatlan lehet székhelyszolgáltató, márpedig az érintettek erre a feladatra jellemzően bérelték az irodáikat.
jan. 3
7:33
Erdély még rejt titkokat (autopro)
Pesten született, de Erdélybe lett szerelmes: Kós Károly-monográfiával kezdte a munkásságát, kutatásai miatt ki is tiltották Romániából a 80-as években.
jan. 3
7:33
Rendkívüli ülést tart a parlament az ellenzék kezdeményezésére (Igényesférfi.hu)
Csütörtökön rendkívüli Országgyűlést tartanak az ellenzék kezdeményezésére, de a kormánypártok nem terveznek megjelenni.
jan. 3
7:33
Márki-Zay Péter: Most rajtunk a sor, hogy megvédjük a magyarokat Orbántól (Tiszta Jövő)
Az ellenzék egy ilyen rendszerben nem is ellenzék, hanem ellenállás. Interjú.
jan. 3
7:35
Bayer Zsolt: Feszült várakozás (Tiszta Jövő)
Szóval a Vár mindenkié, ennek ellenére Tordai Bence hiába akar holnap bemenni Szél Dettikével a Hiltonba, hogy képviselői igazolványuk meglobogtatásáért cserébe hadd aludjanak ott egy éjszakát.
jan. 3
7:36
Eljöhet az idő, hogy sosem látja a főnökét? (ProfitLine)
A home office elterjedésével egyre többen dolgoznak távmunkában a város, vagy akár a világ másik feléről. Ezzel a megoldással a munkavállalók pénzt és időt spórolnak, a vállalkozások pedig eredményesebben működhetnek. Itthon egyelőre csak a munkavállalók 5 százaléka dolgozik otthonról, de ez a szám gyorsan növekszik.
jan. 3
7:36
Még Lázár János szerint is vitatható a túlóratörvény (444.hu)
Csak szerinte nem úgy kellett volna vitatni, ahogy az ellenzék vitatta. Lássuk, hogyan kell ellenzékiskedni a kormánypárt egyik prominense szerint!
jan. 3
7:39
Hullanak, mint a legyek: hirtelen eltűnt egy csomó fantomcég az országból (Privátbankár)
Nyolcezerrel lettek kevesebben. A NAV szerint az lehet a háttérben, hogy tavaly nyár óta csak saját tulajdonú ingatlan lehet székhelyszolgáltató, márpedig az érintettek erre a feladatra jellemzően bérelték az irodáikat.
jan. 3
7:39
Így segíti a betegeket az állam: ekkora adókedvezményt kaphat egy orvosi igazolással (Blikk)
Adókedvezmény jár azoknak, akik valamilyen betegséggel élnek. Egyetlen orvosi igazolással az államtól akár 89 400 forintot is vissza lehet igényelni, amit 5 évre visszamenőleg is megtehetünk.
jan. 3
7:39
Megmagyarázta - Weisz Fanni ezért nem viselte jegygyűrűjét Áder mellett (Femcafe)
Férje szerint is furcsa volt őt így látni.
jan. 3
7:39
Kettős tűzhalál Kaposváron - Párja gyújthatta a lakást a diáklányra (BorsOnline)
Valószínűleg szándékos gyújtogatás áldozata lett a kaposvári nő és 21 éves lánya. A diáklány megmenekült párja már el is hagyta az országot.
jan. 3
7:39
Weisz Fanninak le kellett vennie a jegygyűrűjét Áder újévi beszéde alatt – elárulta, miért (SzMo)
Ő volt a jeltolmács, de az ékszer nem lehetett rajta.
jan. 3
7:41
Hátborzongató rejtély: két hete tűnt el nyomtalanul egy állapotos budapesti nő – Ez történhetett vele? (Blikk)
Rokonaival együtt veszett nyoma egy állapotos nőnek. Párja úgy véli, fogva tartják kedvesét.
jan. 3
7:45
Jók az építésgazdaság idei kilátásai (AQUA)
Szó szerint dübörögtek tavaly az építkezések, a nagy állami beruházások mellett az otthonteremtési program segítségével felfutottak a lakásépítések is.
jan. 3
7:45
Kína bevette a Hold távoli oldalát (Tiszta Jövő)
Elsőként a történelemben.
jan. 3
7:48
Rendkívüli ülést tart a parlament az ellenzék kezdeményezésére (ATV)
Az Országgyűlés ma rendkívüli ülésbe kezd az ellenzék kezdeményezésére, azonban a tanácskozás várhatóan határozatképtelen lesz, mivel a kormánypártok előre bejelentették távolmaradásukat.
jan. 3
7:51
Őszintén kezdett beszélni a kínai problémáról az Apple, be is zuhantak a részvényeik (Menedzsment Fórum)
A techóriásnak csökkentenie kellett a bevételi várakozásait, annyira gyengén alakultak a kínai eladások, a tőzsde pedig azonnal reagált.
jan. 3
7:57
Hiába nőnek lendületesen a bérek Magyarországon, így is leszakadóban vagyunk az EU-tól (444.hu)
2017-ben infláció nélkül számolva is 5,9 százalékkal nőttek a bérek 2016-hoz képest, a magyar medián háztartás Európán belüli pozíciója így is romlott.
jan. 3
7:57
Remekelt a „világválogatott” (Azenpenzem)
Az örökzöld klasszikust magának tette kissé nehezebbé a címvédő Győri Audi ETO, de összességében nagyon simán hozta az FTC elleni meccset.
jan. 3
7:57
Csirkegulyás: Egy forró, laktató leves a hétköznapokban is (Femcafe)
Sertés helyett szárnyashúsból is kitűnő.
jan. 3
8:00
Az új kedvenc? - Kétszer annyi új lakás kelt el ebben a kerületben (Portfolio)
A legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport alapján továbbra is a XIII. kerületben vásárolják a legtöbb új lakást, ugyanakkor 2018 őszén egy belső-pesti kerület iránt is jelentősen megnőtt az érdeklődés a vevők részéről. Az "új...
jan. 3
8:00
Népszava: Karácsony is elindul a főpolgármester-előválasztáson (ATV)
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke péntek este bejelenti, hogy elindul a fővárosi előválasztáson – tudta meg a Népszava. A laphoz hasonlóan az atv.hu is úgy értesült, hogy Zugló polgármestere megméreti magát az ellenzéki előválasztáson.
jan. 3
8:00
Csütörtöki sport: City-Pool, dán-magyar, pályán a Real (Sport365)
Remek események lesznek ma.
jan. 3
8:03
A készpénzünkre pályázik az állam - és még össze is jöhet a tervük (Privátbankár)
A kormány szeretné öt év alatt megduplázni a lakosság állampapír-állományát - ez elég nagyívű terv, de ha sikerülne kicsalogatni az irdatlan mennyiségű készpénzt a párnacihából, összejöhetne.
jan. 3
8:03
Vélhetően határozatképtelen lesz az Országgyűlés mai rendkívüli ülése (Infostart)
A kormánypártok előre bejelentették távolmaradásukat, így nem lehet elfogadni a napirendet, tehát csak a napirend előtti felszólalások hangozhatnak el.
jan. 3
8:03
Csodálatos levelet kapott Trump Kim Dzsong Untól (vg.hu)
Az amerikai elnök újabb levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől. Ezt maga Trump jelentette be.
jan. 3
8:03
Határozatképtelen lett a parlament rendkívüli ülése, amit a túlóratörvény miatt hívtak össze (SzMo)
A kormánypártok előre bejelentették távolmaradásukat.
jan. 3
8:06
Ingatlanpiaci kilátások 2019 - fenntarthatóság egy bizonytalan világban? (ProfitLine)
A pénzügyi környezet változóban van. Az évek óta tartó jegybanki hátszél felfelé tornázta a prémium kategóriájú ingatlanok értékeltségét. Most azonban, hogy a likviditás volumene csökkenőben van, a piac egyszeriben védtelennek tűnik, és megjelentek a lefelé mutató kockázatok.
jan. 3
8:06
Brutális számok: ennyien fagytak halálra a hideg miatt (ATV)
A 2014-es esztendő óta emelkedik a kihűléses halálesetek száma.
jan. 3
8:09
1,5 milliárd forintot ad két szolnoki templom felújítására a kormány (Menedzsment Fórum)
A helyiek ennek nyomán az egyházi turizmus fellendülésében bíznak.
jan. 3
8:09
Másfél milliárd forintból újítanak fel két templomot Szolnokon (Blikk)
Szolnok – Másfél milliárd forintból újul meg Szolnokon két, római katolikus templom kormányzati döntésnek köszönhetően. A beruházások, amelyek a tervek szerint tavasszal kezdődnek, 2020-ra készülnek el – közölte a Tisza-parti város polgármestere az MTI-vel.
jan. 3
8:09
Kivágott szívű magyar múmia a nagysikerű kiállításon - Január 20-ig te is megnézheted! (Femcafe)
A nagy érdeklődésre való tekintettel január 20-ig meghosszabbítják A világ múmiái kiállítás nyitva tartását. A földkerekség legnagyobb múmiagyűjteménye augusztusban nyitotta meg a kapuit a belvárosi Komplexben, és eredetileg év végéig várta volna a látogatókat.
jan. 3
8:09
Olajáreséssel indul 2019 (NRGreport)
Gyengültek az olajárak szerdán reggel, 2019 első kereskedési napján; az árfolyamokra az emelkedő amerikai kitermelésről szóló hír mellett a kínai kereslettel kapcsolatos aggályok gyakorolnak új nyomást.
jan. 3
8:09
Som-Balogh Edina: Nem lesz harmadik gyerek (BorsOnline)
Edina kislánya, Lili márciusban lesz kétéves, szeptemberben kezdi a bölcsit. Fia, Noel vagy marad az oviban, vagy szeptemberben kezdi a sulit. Som-Balogh Edinának lassan lejár a babázós ideje, de vajon mibe fog utána?  –  A gyerekek az elsők, az ki­zárt, hogy reggeltől estig vállaljak munkát, ahhoz még túl picik – mondja Edina. – De szépen, fokoza
jan. 3
8:15
Kisboltok bezárását hozhatja magával a kötelező béremelés (Infostart)
Nehéz helyzetbe hozhatja a kisboltokat 2019-ben és 2020-ban a minimálbér és a garantált bérminimum emelése - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György hozzátette: lesznek olyan vállalkozások, amelyek nem bírják majd a versenyt.
jan. 3
8:15
Könnygázzal oszlatták a migránsokat az Egyesült Államok mexikói határán (HírTV)
Több közép-amerikai bevándorló is illegálisan akart belépni amerikai területre.
jan. 3
8:18
Kiderült, milyen betegség miatt mondta le az előadását Kern András (Ripost)
A Kossuth-díjas színész egyszemélyes darabja elmaradt, miután Kern András mandulagyulladással ágynak esett.

Keresés