A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. december 27-én bejelentette, hogy a társaságot, mint szabályozott ingatlanbefektetési társaságot (SZIT) nyilvántartásba vették. Az MKB elemzői gyorskommentárban értékelték...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdász professzora kiemelte, most bruttó 149 ezer forintra nőtt a minimálbér, ez az összeg 2020-ra bruttó 170-180 ezer forintra is emelkedhet.
A Good Will Hunting színésze nem sajnálta a pénzt, amikor lakást választott. Az épület elhelyezkedése és a kilátás azonban valószínűleg kárpótolni fogja.
Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A tavalyi harmadik negyedévben négyéves mélypontra esett a folyó fizetési mérleg többlete, 156 millió eurót tett ki, ami 2014 negyedik negyedéve óta a legkisebb összeg és messze elmarad az előző negyedévi 929 millió eurótól - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.
Egyre inkább közelíti a panellakások ára a téglaépítésűekét. Egy elemzésből kiderül, hogy vidéken egyes helyeken a két lakástípus négyzetméterárai már csaknem megegyeznek.
Az életmódváltástól kezdve a személyi edzővel történő közös munka finomhangolásáig széles skálán mozognak a különféle kütyükben rejlő lehetőségek. Szakértői tanácsok kezdőknek és haladóknak. Már az olcsóbb okoseszközök „kevésbé pontos” adataival is lehet komoly eredményeket elérni – hívja fel a figyelmet Erdei Lilla. A Life1 Fitness szakértője kiem
Gourav Mukhit az indiai bajnokság legfiatalabb gólszerzőjeként ünnepelték tavaly, mert úgy tudták, mindössze 16 éves. Azóta kiderült, hogy egy 28 éves férfiről van szó, aki hat hónapos eltiltást kapott a csalásért. Az Jamshedpur FC-ben játszó Mukhi még októberben talált be a Bengaluru kapujába, és rögtön hatalmas ünnepléssel köszöntötték a góljá
Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Január elsején reggel egy közlekedési balesetben hunyt el a győri ETO-SZESE utánpótlás csapatának egyik játékosa. A húszéves kézilabdás Varga Dominiket a dunaszerdahelyi Balony község közelében érte a halálos kimenetelű baleset - írja honlapján a sportklub. Nyugodjék békében!
A magyar háztartások átlagosan majdnem kétszer annyit fordítanak összes kiadásukból alkohol tartalmú italokra, mint az EU-s átlag. Ezzel a régióban abszolút elsők vagyunk, míg EU-s szinten a 6. helyen állunk. Ez azt is jelenti, hogy alkoholra...
Bár az amerikai elnök továbbra is a szénbányászat és a szénerőművek visszaerősítétének fontosságáról beszél, a kiaknázható napelemes potenciál az amerikai top cégek gondolkodását is megmozgatta.
Elképzelhető, hogy a fogyasztóbarát lakáshitelek mintájára fogyasztóbarát lakásbiztosítások bevezetéséről dönt 2019 második felében a Magyar Nemzeti Bank, ugyanis nem elégséges a verseny a lakásbiztosítások piacán - mondta a novekedes.hu-nak...
Ha egy autót az életciklusa alatt kétszer is frissítenek, abban bizony nem igazán maradhat hiba. Márpedig éppen ez a helyzet a Mazda6-tal, amely teljes generációváltás helyett inkább egy erős ráncfelvarrással maradt friss és aktuális. Elsőként az egyik csúcsváltozatot, az immár 184 lóerős dízel kiadást vesszük górcső alá.
Az európai uniós tagállamok 2025-ig biztosan fenntarthatják a villamos energia árszabályozását – erről született megállapodás december végén az Európai Tanács és a Parlament között.
A Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál készített egy összefoglalót a legkisebb boltosok fizikai dolgozóinak átlagkeresetéről. Eszerint jelenleg még a 190 ezer forintot sem éri el a kisboltosok átlagfizetése, de az 50 főnél kisebb boltos vállalkozások is alatta mozognak.