2019. november 5. kedd

nov. 5
9:31
A legnagyobb emberi igyekezet sem lehet elég a tengerszint megállításához (vg.hu)
A tudósok tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy az egyes országok klímaterveit javítani és szigorítani kell.
nov. 5
9:32
Politikai cenzúra Rómában (HírTV)
A legkegyetlenebb ideológiai cenzúra bevezetése zajlik Olaszországban, veszélyben a szólásszabadság.
nov. 5
9:32
Szijjártó: Magyarország a Huaweit választja (Portfolio)
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
nov. 5
9:33
Faültetési program kezdődik (AQUA)
Nagy István tárcavezető mellett a minisztérium államtitkárai és a mintaprogramban részt vevő 86 település is csatlakozik a fásítás népszerűsítését ösztönző kampányhoz.
nov. 5
9:33
Fura szag volt az autójában, ledöbbent, mikor felcsapta a motorháztetőt (Femcafe)
A nő nem hitt a szemének.
nov. 5
9:33
Örömhír: megszületett Talmácsi Gábor kisfia (SzMo)
Tündéri fotót is posztolt Instagramon.
nov. 5
9:33
Interjút adott a darnózseli hentes: "Szinte már Hannibálként kezelnek" (Life)
Interjút adott a darnózseli hentes: "Szinte már Hannibálként kezelnek"
nov. 5
9:36
160 milliós hegedűt loptak el Lajkó Félixtől (BorsOnline)
Ízléstelen módon éppen mindenszentek napján, temetőlátogatás közben lopták el La
nov. 5
9:36
Te hogy hordod a táskád? Nem is gondolnád, de valójában ezt tükrözöd vele (Blikk)
Azt már biztosan te is hallottad, hogy egy táska és annak tartalma rengeteg dolgot el tud mesélni a viselőjéről, de arról talán még nem, hogy az sem mindegy, hogyan hordjuk ezt a táskát.
nov. 5
9:36
Nehezen tudják elhinni, hogy velük még jó dolgok is történhetnek (Infostart)
Már megerősített szolgálattal segíti a hajléktalan embereket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, ha szükséges, ideiglenes menedékhelyet is biztosítanak – mondta a szervezet budapesti vezetője az InfoRádiónak. Ezekben az intézményekben évente mintegy 6000 hajléktalan ember kap ellátást.
nov. 5
9:36
Kötelező biztosítás: 10 éves rekordok dőlnek, ők eddig a kedvenc biztosítók (Portfolio)
Az elmúlt tíz évben rendre a 2009-es díjszint alatt maradtak az év végi, kampányos kötelező (kgfb) díjak. Idén ez már nem igaz, a napokban meghirdetett új tarifák szerint az átlagdíj meghaladja a 10 évvel ezelőtti szintet – hívta fel a figyelmet a Biztositas.HU. A CLB biztosítási alkusz első értékelése szerint a BKV-bérletesek lehetnek a novemberi
nov. 5
9:39
A Huawei közreműködésével épül ki Magyarországon az 5G hálózat (Menedzsment Fórum)
Ezt Szijjártó Péter jelentette be. A vitatott megítélésű kínai nagyágyú a brit Vodafone-nal és a Deutsche Telekommal együttműködésben dolgozik majd itthon.
nov. 5
9:39
Költözni egy állás miatt? Ezt gondolják a magyarok (Piac és Profit)
A magyar munkavállalók több mint felének fontos szempont munkahelyváltáskor, hogy a lakóhelye közelében találjon új állást – derült ki egy friss felméréséből. Mindössze minden tizedik munkavállaló lenne hajlandó másik településre költözni egy jobb álláslehetőségért.
nov. 5
9:39
Wales legerősebb keretével készül ellenünk a sorsdöntő EB-selejtezőre (ATV)
A két legnagyobb sztár, Aaron Ramsey és Gareth Bale is tagja az azeriek és a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő walesi labdarúgó-válogatott keretének.
nov. 5
9:39
KGFB 2020: Most akkor olcsó vagy drága? (Biztosító Magazin)
Az elmúlt tíz évben rendre a 2009-es díjszint alatt maradtak az év végi, kampányos kötelező (kgfb) díjak. Idén ez már nem igaz, a napokban meghirdetett új tarifák szerint az átlagdíj meghaladja a 10 évvel ezelőtti szintet
nov. 5
9:39
5 jel, hogy nagyon komoly vitaminhiányban szenvedsz (Spabook)
Homályos a látásod? Nem biztos, hogy szemüvegre van szükséged, lehet, hogy csak több sárgarépát kéne enned! Elképzelhető, hogy egészségügyi...
nov. 5
9:42
Lefordult a Mol (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék hétfői csúcsdöntése után a vezető európai részvényindexek az irányt keresték a keddi kereskedés első felében. A magyar tőzsde lejjebb került ma délelőtt, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
nov. 5
9:44
Megérkezett a kormány legújabb programja (Portfolio)
Palkovics László innovációs miniszter megnyitójával, Izer Nobert adóügyekért felelős államtitkár, Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatójának, valamint Parragh László MKIK-elnök előadásaival vette kezdetét az ITM keddi rendezvénye, ahol bemutatták a kormány kkv-stratégiáját.
nov. 5
9:45
Más szemmel fog nézni a rothadó avarra, ha megnézi a BBC kisfilmjét (Index)
.
nov. 5
9:45
Lehúzták a turistákat a Checkpoint Charlie-nál, kitiltották őket a rendőrök (444.hu)
Civil ruhás német rendőrök csípték nyakon az ügyeskedőket.
nov. 5
9:45
Megint riogat a baloldal (AQUA)
A kormányszóvivő tette helyre a baloldali jósokat.
nov. 5
9:45
Így nézett ki, 5 hónap múlva már minden nő elolvadt tőle (Femcafe)
Háromgyermekes apuka.
nov. 5
9:45
Sármos pasi a Csillag születik nyertese! László Attila 23 éves már (Femcafe)
Nyolc év telt el.
nov. 5
9:48
A Boston sorozatban hatodik meccsét is megnyerte az NHL-ben (Sport365)
Már három góllal is vezettek, de végül hátrányból fordítottak.
nov. 5
9:51
Több mint 2 milliárd forint adót nem fizettek be a zöldség- és gyümölcskereskedők (Privátbankár)
A feketézés, a számla átadásának elmulasztása és az online pénztárgépek előírásainak megsértése adta a szabálytalansági toplista dobogósait az elmúlt fél évben.
nov. 5
9:51
Ébresztő (Alternatív Energia)
Jó reggelt kívánok – mondhatná az egyszeri magyar újságolvasó a New York Times szerkesztőinek, akik – formabontó módon magyarul is – lehoztak egy sokszereplős riportot arról, hogyan működik és kiket kedvezményez az EU agrártámogatási rendszere Kelet-Európában, és azon belül hangsúlyosan Magyarországon.
nov. 5
9:51
Kiderült, ez ad erőt Sas Józsefnek (ATV)
Sas József felesége szerint Kulka János példája sok erőt adott nekik, mert látják azt, hogy kellő kitartással és akarattal még ebből a csúnya betegségből is ki lehet jönni.
nov. 5
9:51
Orbán gratulált Orbannak (444.hu)
Konstruktív szellemről írt az új román miniszterelnöknek.
nov. 5
9:51
Hű: Olivia Culpo simán lekörözte Emily Ratajkowskit ebben a vad fürdőruhában (Glamour)
Ennél dögösebb már nem lehetne
nov. 5
9:51
Tőzsdére megy a világ legnagyobb olajtársasága - A Saudi Aramco minden idők legnagyobb IPO-jára készül (NRGreport)
A korábban megjelent hírekkel összhangban vasárnap bejelentették, hogy a világ legnagyobb olajtársasága, a Saudi Aramco tőzsdére megy. Az IPO-ra, amely könnyen lehet, hogy minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátása lesz, várhatóan már decemberben sor kerülhet - írja a New York Times beszámolójában.
nov. 5
9:51
Pongrátz András: Nem élhetünk más nemzet elvárásai szerint (Tiszta Jövő)
A Jobbik csúnyán megcsalta 1956 szellemét. Összeálltak azokkal, akik ellen mi 56-ban harcoltunk. Interjú.
nov. 5
9:51
Tóth Vera helyettesítheti húgát, Tóth Gabit a Sztárban sztár leszek! című műsorban (Life)
Tóth Vera helyettesítheti húgát, Tóth Gabit a Sztárban sztár leszek! című műsorban
nov. 5
9:51
A betakarítást nehezíti a csapadékos időjárás Zala megyében (Agrofórum)
Zala megyében a csapadékos időjárás megnehezíti a betakarítási munkákat, ugyanakkor az esőzések elősegítik a vetések megerősödését - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) megyei elnöke hétfőn az Mti-vel.
nov. 5
9:53
Zászlóvivők (Alternatív Energia)
Alig vagyunk túl az ellenzék számára sikeres választáson, megint új receptet kell kitalálnia az „nemfideszes” oldalnak, ha közösen akar ráfordulni 2022-re. Az összefogás ugyan gyümölcsöző volt az önkormányzatok esetében, a parlamenti választásnál azonban nem
nov. 5
9:54
Egy túlsúlyos járműszerelvény borult az árokba - a rendőrség közleményt adott ki (BorsOnline)
A rendőrség mindent megtesz a horror-karavánok kiszűrése érdekében.
nov. 5
9:54
A legnagyobb sztárokkal kell megküzdenie Marco Rossi csapatának, keretet hirdettek a walesiek (Infostart)
A walesi csapat jövő szombaton Azerbajdzsán vendégeként lép pályára, három nappal később pedig Marco Rossi csapatát fogadja Cardiffban.
nov. 5
9:55
Retró (Alternatív Energia)
Szívélyes találkozón fogadta várbéli rezidenciáján Orbán Viktor elvtárs Vlagyimir Putyin elvtársat, ahol megtárgyalták a kétoldalú baráti kapcsolatok időszerű kérdéseit. Napirendre kerültek olyan témák, mint testvéri népeink helyzete, a rakétaelhárító fegyverek és a kölcsönös segítségnyújtás aktuális kérdései egyaránt. A felek hangsúlyozták, hogy a
nov. 5
9:57
Hétvégi rasszizmus (Alternatív Energia)
A gyerekkel néztük a tévét, mégpedig az X-faktort. Nem tudok mást felhozni a mentségemre, mint hogy a gyerek megátalkodott faktor-rajongó, és mint ilyen, ragaszkodik a jogaihoz. Gyerekkel nézni tehetségkutatót azért is jó, mert ő még tiszta szívvel szurkol, és sajátos szempontok szerint választ kedvencet. Nála például az a nyerő, aki jól énekel, ke
nov. 5
9:59
Szakképzési ámokfutás 4.0 (Alternatív Energia)
Ha visszatekintünk az elmúlt 30 év szakképzés politikáját meghatározó kormányzati stratégiai anyagokra, a kormány által elfogadott szakképzés 4.0 koncepció, illetve az erre épülő szakképzési törvénytervezet tartalmát tekintve méltán kiérdemli a szakképzési ámokfutás 4.0 meghatározást.
nov. 5
10:00
A tavalyinál szebb számokat várnak a Telekomtól (vg.hu)
Sikeres volt a költségcsökkentés a távközlési vállalatnál – Az osztalék emelésére nem számítanak az elemzők.
nov. 5
10:01
In memoriam Pál Lénárd (Alternatív Energia)
Eltávozott egy nagy magyar fizikus, egy figyelemreméltó személyiség. Fiatalként vegyész diplomájával átterelődött érdeklődése ösztöndíjasként a híres moszkvai Lomonoszov Egyetemen, így vált pályáján fizikussá. Hazatérve a szilárdtestek mágneses tulajdonságaival foglalkozott, különösen érdekelték a mágneses tárolás lehetőségei a számítástechnikában.
nov. 5
10:02
Nem teszi le a kesztyűt a spanyol kapuslegenda (vg.hu)
A klasszis hálóőr május 1-jén kapott szívrohamot, de nem jelentette be visszavonulását.
nov. 5
10:03
A Huawei építi a magyarországi 5G hálózatot (Piac és Profit)
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
nov. 5
10:03
Jelentősen emeli az e-autók vásárlásának támogatását a német kormány (Privátbankár)
Plusz kétezer eurót lehet majd lehívni a 40 ezer eurónál olcsóbb elektromos autókra, az ugyanilyen árkategóriás hibridekre pedig plusz másfél ezer eurót adnak az eddigi szubvenciók mellé.
nov. 5
10:03
Nagy bejelentést tett a Huaweiről Szijjártó Péter (Infostart)
A kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat.
nov. 5
10:03
Te jól csinálod? Így kell kihúznod a szemed a formája alapján (Femcafe)
Fontos a szem hangsúlyozása, de nem mindegy, hogyan tesszük!
nov. 5
10:03
Rákóczi Feri megszabadult szakállától, felismerhetetlen lett (Femcafe)
A műsorvezetőnek teljesen megváltozott a karaktere.
nov. 5
10:03
Irán újabb lépést tett az atomalku teljes felmondása felé (Tiszta Jövő)
Róháni hangsúlyozta, hogy Teherán tartani fogja magát az egyezményhez, ha a többi aláíró is így tesz.
nov. 5
10:03
Pál Dénes legóval jutalmazza magát (BorsOnline)
Ránézésre egy fiatal srác, de valójában sikeres énekes, és bár csak 28 éves, de már édesapa. Egy olyan szenvedélye azért van, amiben képes újra gyermekké válni.
nov. 5
10:03
11 év után 190 ezres fizetés pótlékokkal együtt - egy tűzoltó megírta felmondása okát (SzMo)
Szerinte civilként ennek a dupláját is megkeresheti. „Fájó szívvel, de mégis tovább kell lépnem” - írta Füredi Ferenc.

Keresés