Több, mint félszáz művésznek köszönhető, hogy az idei emlékévre összeállt a Kortárs Rákóczi-változatok című tárlat, amelynek anyaga november 27-ig a nagymúltú bécsi Collegium Hungaricumban látható.
Előzetes bejelentés alapján értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egyes piacokon és vásárokon zajló illegális szőlő- és gyümölcsszaporítóanyag-értékesítésről. A hatóság a jelzések alapján 2019. november 17-én két helyszínen tartott ellenőrzést. A szakemberek a kecskeméti használtcikk piacon egy árust szólítottak fel engedély
Valóban többszörösére ugorhat a biztosítási díj, ha valaki hosszú kármentességet követően okoz koccanást – mondta el a közlekedési szakjogász az ATV Start című műsorban. Kovács Kázmér az ATV Start című műsorban azt is hozzátette, hogy két kocsi esetén, a kárt is duplán lehet fizetni.
Szijjártó szerint jövőre a miniszterelnök bizonyosan Moszkvába látogat, méghozzá a győzelemnapi ünnepségen vesz majd részt a csúcstalálkozó alkalmából.
Az Újpest és a Ferencváros után a Fehérvár skalpját is megszerezte a Puskás Akadémia a labdarúgó Nb I-ben, sőt a 13. fordulóban három pontra megközelítette a testvéri vetélytársat.
Irán 2 milliárd dollár hitelt kér Oroszországtól – jelentette be az orosz energiaügyi miniszter, miután az előző napokban egyeztetett az iráni energiaügyi miniszterrel.
A gazdasági eredmények a magyar utat igazolják, és ezzel az amerikaiak elismerését is kivívta Magyarország – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) államtitkára az Mti-nek, amerikai útjának tapasztalatait értékelve. Szerinte Magyarország teszi meg mindazt, amit a Nobel-díjasok a Nyugatnak javasolnak és nem sza
A 10-ből 8 magyar EU-s operatív program közbeszerzéseit kifogásolta az Európai Bizottság, mostanra az is kiderült, mekkora pénzügyi büntetést vállalt a kormány és hogy mekkora összegek érkeztek ezután a magyar számlákra.
Padlógázzal halad az Aston Martin Valkyrie a sorozatgyártás felé, és ezt most hallhatjuk is. Egy hang sokszor többet mond minden szónál, ami tökéletes igaz Dr. Andy Palmer márkavezető 5 másodperces videójára, amelyen az hiperautó egekig forgó V12-es erőforrása hallható. A Valkűr pedig a Forma-1 aranykorát idézi meg nekünk.
Már lehet korcsolyázni a Városligeti Műjégpályán. Az online jegyvásárlás idén is megkönnyíti a bejutást még a legforgalmasabb időszakokban is. A 6 év alattiak pedig ingyenesen róhatják a köröket az ország egyik leghangulatosabb koripályáján.
Jóval 3 százalék feletti nyugdíjemelést, 2021-re pedig a jelenleginél lényegesen igazságosabb számítást, a vegyes indexálású rendszer bevezetését követeli a legnagyobb nyugdíjas szervezeteket tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető...
Nehéz volt a választás, de végül kialakult az a mezőny, amely bekerült Krizsó Szilvia legújabb könyvébe. A televíziós műsorvezető rendhagyó könyvbemutatón tárja majd a nagyközönség elé a több éven át futó talkshow-jának egy darabját írásban, ahol elsősorban a hangulatot igyekszik átadni az olvasóknak.
Korelnökként ő esketett fel képviselőnek 2010. májusában, megtiszteltetés, hogy ismerhettem és számtalanszor beszélgethettem vele a parlamenti ülések közben.
1992-ben végezték el nálunk az első ilyen műtétet - az orvoscsoport előtte 5 évig gyakorolt. Schwartz Sándor 56 évet élt, egy 24 éves donor szívét kapta meg anno.
Az ENSZ felmérte, hol tartanak a tagállamok a fenntarthatósági fejlődési célok elérésében. A szervezet összesen 17 célt határozott meg, ezekből Magyarország egyiket sem tudta maradéktalanul teljesíteni, bár a legtöbb esetben felfelé ívelő tendenciát mutat.
Magyarország szerint azt kell támogatni, hogy az afrikai lakosság helyben meg tudja találni számítását, és ne az legyen az egyetlen alternatíva számukra, hogy megindulnak Európa felé.
Egyelőre csak arról kérdezték, hogy a vádpontok közül az illegális bevándorlás elősegítésére szőtt összeesküvésben bűnösnek tartja-e magát. Erre igennel felelt.
Imádjuk, ahogyan a Gran Turismo játéksorozat digitális lehetőségei szabad kezet adnak az egyes autómárkák tervezőinek, akik rendre is élnek a lehetőséggel és olyan autókat álmodnak meg, amelyek a valóságban sosem készülhetnének el. Ezúttal a Lamborghini volt a soron.
Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós által benyújtott családvédelmi akciótervhez kapcsolt törvényjavaslatban több lényeges változtatás is van, ami a nyugdíjasokat érinti.
5200 négyzetméter irodaterületet vesz bérbe az Intrum Justitia Zrt. a Váci Greens irodapark legújabb, „F” épületében. Az új bérlő érkezésével a 25 000 négyzetméteres irodaház kiadottsága, 7 hónappal az átadása előtt elérte a 60%-ot.