Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta, hogy a beruházási ciklust az új projektek beemelésével az idén 2024-ig bővítették ki.
Az Inf-szerződés után egy másik bizalomépítő megállapodást mondhat fel Washington: múlt héten az európai szövetségesek ultimátumot kaptak a Nyitott égbolt szerződés felülvizsgálatára.
200 ezer forintot nyerhet el az a diák, aki EU-s egyetemre felvételizik, de egy ausztrál felvételihez 700 ezret is lehet szerezni az államtól egy most induló program segítségével. Nemzeti ügy a tehetséges magyar diákok támogatása...
Az egész folyamat fő elszenvedői a balkáni útvonalon lévő államok, és ez addig így lesz, amíg az Eu egységesen nem zárkózik el a migránsok befogadásától – mondta az elemző.
Ezúttal egy különös kinézetű, de remek tulajdonságokkal bíró és reális árazású platós terepjáróval, azaz pickuppal rukkolt elő a világ egyik leggazdagabb embere.
Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon - a lajosmizsei kivételével - csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton Budapesten.
A Sport365 e heti legolvasottabb cikkeiből válogatunk. Nr2: Egyre több a bizonytalanság a Szun Jangot körülvevő doppingügyben. Korábban úgy volt, hogy a kínaiak első olimpiai bajnok úszóját akár örökre is eltilthatják, de most újabb koronatanú bukkant fel, aki mindent megváltoztathat.
Jó néhány esemény történhet egy család életében, amelyek egy csapásra visszájára fordítják a kezdetben kedvezőnek tűnő állami családtámogatási konstrukciókat, köztük a CSOK-ot is. Utánanéztünk, hogy mire kell felkészülnie annak, aki kihasználná a több milliós lehetőséget.
Az elmúlt hónapokban nőtt a babaváró támogatás iránti érdeklődés Duna House adatai szerint, a cég hitelcentruma által közvetített babaváró támogatások döntő többségét továbbra is ingatlanvásárlásra költik a fiatal családok.
Csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés ügyében emeltek vádat Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen. Netanjahu a vádemelést puccskísérletnek nevezte, és kijelentette, hogy nem mond le pozíciójáról. A per kezdete várhatóan még hónapokig el lehet halasztva a jelenlegi politikai helyzet miatt.
Csaknem 5000 milliárd forintot fordít út- és vasútépítésre Magyarország 2024-ig - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.
Valaki ma elképesztő szerencsével 10 milliárd forintot nyert az Eurojackpoton. Sokan hiszik, hogy ennyi pénzből még az unokáinak unokái is jól élnének, azonban a tapasztalatok nem ezt mutatják: gyakran megesik, hogy aki nagyobb összeghez...
Magyarországon jelenleg több, mint félmillió egyéni vállalkozót tart nyilván a KSH, vagyis jól látható, hogy rengeteg ember ilyen formában végez gazdasági tevékenységet. Az egyéni vállalkozók nagy számára és az „intézmény” népszerűségére tekintettel érdemes megvizsgálni, hogy ki lehet egyéni vállalkozó és ki az, akit a jogszabályok kizárnak ebből a
Valaki ma elképesztő szerencsével 10 milliárd forintot nyert az Eurojackpoton. Sokan hiszik, hogy ennyi pénzből még az unokáinak unokái is jól élnének, azonban a tapasztalatok nem ezt mutatják: gyakran megesik, hogy aki nagyobb összeghez...
A Falra fel! harmadik plakátaukció, amely anyagának összeállításakor a szervezők nem arra törekedtek, hogy muzeális értékű darabok kerüljenek kalapács alá.
Donald Trumpnak "joga volt" kérnie a vizsgálat megindítását "Ukrajna legkorruptabb vállalata", a Burisma ellen, a demokrata többségű amerikai képviselőházban viszont párthovatartozás szerint szavaznak majd az elnök elleni impeachment-folyamat keretében, márpedig Trump sorsáról az emberek lennének hivatottak dönteni - ezeket a gondolatokat fejti ki
A vezető magyar szakácsoknak már nem kell szégyenkezniük külföldön, sokan nemzetközi szinten is megállják a helyüket – mondta Bíró Lajos séf az InfoRádióban. A szakember szerint a hazai vendéglátás egyes szegmenseiben, ettől függetlenül, még mindig komoly hiányosságok tapasztalhatók, amit az oktatás újjászervezésével lehetne orvosolni.
Csaknem 5000 milliárd forintot fordít út- és vasútépítésre Magyarország 2024-ig - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Hírlappal.
A magát a kínai hírszerzés ügynökének mondó férfi számos információt adott át az ausztrál kémelhárítási hivatalnak arról, hogy Peking milyen eszközökkel avatkozik be politikailag Hongkongban, Tajvanon és Ausztráliában.
Visszaszerezte történelmi presztízsét a budapesti belváros, hetven év után ismét itt a legdrágább egy négyzetméter, ezért a lakáspiacon felértékelődtek a tetőszinten lévő beépíthető "telkek", a panorámás tetőterek. Márciustól...
A szív- és érrendszeri betegségek ma már szinte népbetegségnek számítanak, ám sokan még mindig nem veszik komolyan a figyelmeztető jeleket, későn fordulnak orvoshoz és az életmódjukon sem hajlandók változtatni.
Rekord született az idei harmadik negyedévben, mintegy 8,9 milliárd dollárnyi friss tőke ment a fintech sturtupokba, ugyanakkor ez az év nem lesz olyan erős a szektorba áramló tőkét tekintve, mint amilyen erős 2018 volt. A CB Insights friss elemzésé alapján bemutatjuk, mi történik most a globális fintech piacon.