Mintegy félmilliárd dollárnyi Uber-részvényt adott el múlt héten a cég egyik alapítója, Travis Kalanick azt követően, hogy lejárt a tőzsdei kibocsátást követő 180 napos eladási tilalom a bennfentesekre. Ez nem segített az egyébként is nyomás alatt lévő árfolyamon, tovább estek múlt héten a papírok.
Az ellenzék már korábban aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy leállítsák Székesfehérváron a Horvátországból érkező szennyvíziszap lerakását, most a párt EP-képviselője azt mondta, az Unió is alaposabban körüljárná az ügyet.
A Marquard Media Magyarország tegnap jelentette be, hogy 2020 januárjától új tematikus fókuszok határozzák meg tartalomgyártási stratégiáját, közülük az egyik a modern család & egészség témakörök. A kiadó az elmúlt években létrehozott saját márkái építésére koncentrál, mint az ÉVA, a Gyereklélek, a Famiily.hu és az APA. Az élet számos területén egy
Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3 ezer munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá – jelentette be Varga Mihály.
Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
1500-2200 milliárd dollárral növekedhet a világgazdaság 2023-ra az okosgyáraknak köszönhetően – áll a Capgemini Research Institute legfrissebb elemzésében.
A legtöbb térdsérülés hobbisportolás közben alakul ki, leggyakrabban a szalagok és a meniscusok érintettek. Ismerje meg a térd felépítését és a térdsérülések kezelési lehetőségeit!
A cégközlönyben megjelent tájékoztatás szerint ez év végével hét társaságból már csak kettő marad, a tulajdonosok indoklása szerint racionalizálás miatt. Vagyis nem azért, mert az egyik budapesti hotelük eladására készülnek.
Az erzsébetvárosi jegyző feljelentést tett, miután hétfő délután kétszer is betört valaki a honlapra, majd trágár szövegekkel fenyegette meg a kerület új polgármesterét.
Hatalmas szakadék tátong az Octavia és a többi modell között, mióta tegnap este bemutatták az új kompaktot. Európa egyik legnépszerűbb autója érzésre is a prémium felé lépett, legalább kettőt.
November 15-ig lehet jelentkezni az országos vállalkozói mentorprogram pályázati kiírására. Ez a pályázat alapjaiban tér el a korábbi, vállalkozásokat segítő hazai pályázatoktól; a program pénz helyett tudást, anyagi támogatás helyett pedig megélt tapasztalatot ad. A programról Dr. Balla Gergelyt, az Országos Vállalkozói Mentorprogram projektvezető
Gádor István, a modern magyar kerámia megteremtőjének legféltettebb darabjai mellett, barátaitól, a kor legnagyobb művészeitől kapott festmények és szobrok is kalapács alá kerülnek.
Mintegy félmilliárd dollárnyi Uber-részvényt adott el múlt héten a cég egyik alapítója, Travis Kalanick azt követően, hogy lejárt a tőzsdei kibocsátást követő 180 napos eladási tilalom a bennfentesekre. Ez nem segített az egyébként is nyomás alatt lévő árfolyamon, tovább estek múlt héten a papírok.
Az egyik fő kihívás annak megértése, hogy pontosan milyen erők mozgatják korunk inflációs folyamatait és hogyan változtak meg ezek a tényezők a megelőző évtizedekhez képest.
Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés kedden Madridban.
Az önkormányzati választás után is őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP, melynek politikáját a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók 52 százaléka támogatja. Az ellenzéki pártok szoros háziversenyét ezúttal másik párt vezeti.
Főleg a jobboldali pártok megerősödését hozta a vasárnapi spanyol parlamenti választás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatási igazgatóhelyettese. Nagy Sándor Gyula arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban az elszakadáspárti mozgalmak vezetése miatt a katalán politikusoknak nem jut idejük a régió irá
Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó, lehetséges intézkedéseket összefoglaló tervezetét az OECD. A nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban.
Az Erste Bank adózás előtti eredménye 11,2 százalékkal mintegy 47 milliárd forintra nőtt az idei első kilenc hónapban - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója
A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés kedden állapodott meg a koalíciós kormány létrehozásáról.
Ön élne egy fedél alatt olyan emberrel, aki gyakran dührohamot kap, késsel hadonászik, ön- és közveszélyes? És ha ez a labilis ember még csak kilencéves? És ha a saját gyereke?
A 24.hu információi szerint a főpolgármester a november 6-i kormányülésen jelezte Orbán Viktornak, hogy a hulladékgazdálkodás finanszírozása botrányos, mégpedig a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelési Zrt. miatt, ezért felvetette a főváros kiléptetését a szemétdíj központosított beszedési rendszeréből.
Rákapcsolt az építőipar az augusztusi jelentős lassulás után, a szeptembert ugyanis 17,8 százalékos többlettel zárta az ágazat. Az idén pedig 25 százalék körüli bővülésre van kilátás.