Még vasárnap is zajlik a Joy-napok, nyakunkon a black friday, és persze karácsonyig sem kell többet várni már, mint 6 hét. Ilyenkor lényegesen többet költünk, mint egy átlagos hónapban, hiszen a kereskedők mindent megtesznek annak érdekében...
Hogyan lehet megelőzni, hogy teljesen ellepjen minket a műanyagszemét? Milyen kísérletek vannak a probléma orvoslására, és mit tesznek a legnagyobb szennyezők a válság enyhítése érdekében? Sorozatunk második részéből kiderül, hogy egy start up radikális újítással rukkolt elő, a Nestlé pedig külön központban kutatja a jövő csomagolásait.
Az Aeroplex of Central Europe tesztüzemben elkezdte használni az AerinX által fejlesztett, kiterjesztett valóság alapú hi-tech repülőgép átvizsgáló rendszert. A tesztüzem során az Aeroplex mérnökei valós ipari körülmények között használják majd az innovatív szoftveres megoldást repülőgépek külső felszíni átvizsgálására. Ezzel párhuzamosan az AerinX
Ha iszol, eléggé felnőtt vagy, ha nem, nem vagy része a csapatnak. Az érzés, amit a legtöbb fiatal legalább egyszer életében átél. Az ital része a szocializációnak. Csoportképző és kirekesztő. Van, aki megússza néhány nehéz ébredéssel, mások egész életükre fogságba kerülnek. A magyar egyetemisták és főiskolások 90 százaléka iszik – ki többet, ki ke
A Szberbank Cristofari néven létrehozta Oroszország legerősebb, 6,7 petaflops teljesítményű komputerét, amivel csak a 29. helyre sikerült felkapaszkodnia. David Rafalkovszkij, a pénzintézet technológiai részlegének vezetője szerint a Szberbank leányvállalatának, a SberCloudnak az amerikai Nvidiával közösen kifejlesztett szuperszámítógépe kapacitásá
Úgy tűnik a bankok csillaga leáldozóban van, számos fiatal és dinamikus pénzügyi szolgáltatás jelent meg az elmúlt évek során, amelyek megoldást nyújthatnak a klasszikus banki szolgáltatások hiányosságaira.
Ki lesz a második ötéves mandátumára pályázó Klaus Johannis államfő kihívója a döntő menetben? Erre a kérdésre fog választ adni a vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulója.
A nagy hagyományokkal bíró 17. Arany Rajzszög kiállításon a magyar alkalmazott grafika legjobbjainak elmúlt éves alkotásaiból összeállított több mint 400 kiállított művel találkozhatnak majd az érdeklődők november 6-23 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Terem kiállítóterében. De ugyanitt, ugyanebben az időben a Vylyan Pincészet 15. Bogy
"Voksmigráció" gyanúja, eltűnt szavazólapok, rejtélyes kísérőemberek és szavazóhelyiségben ténfergő jelöltek miatt forgatják vissza az idő kerekét tíz településen október 13-ra.
A fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak októberben az egy évvel korábbiaknál, szeptemberhez viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Vasárnap eleinte erősen felhős idő valószínű, majd napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Kezdetben még több, majd egyre kevesebb helyen lehet eső, zápor, egy-egy zivatar, legkésőbb északkeleten...
A Vigyél Haza Alapítvány legújabb aktivitásában olyan idős kutyákat fiatalítanak meg, akik koruk miatt kifejezetten nehezen találnak otthonra, sokszor hosszú éveken vagy egy életen át kell várniuk. A figyelemfelkeltő videó elsődleges célja, hogy bemutassa, hogy az idős kutyák is voltak egyszer tündéri kölykök, és pont annyira szerethetők és ragaszk
Tíz településen tartanak ma megismételt önkormányzati választást reggel 6 és este 7 óra között. A megismételt szavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az október 13-ai választásokon.
Nyáron a fesztiválok, tavasszal és ősszel a koncerttermek kínálnak vonzó produkciókat a dzsessz kedvelőinek. Az év hátralévő heteiben is kiemelkedő előadók fellépései között válogathatunk.
Kitiltaná a dízel autókat Budapestről Karácsony Gergely – közölte a Hír TV, a főpolgármester Inforádiónak adott interjújára hivatkozva. Máris óriási a felháborodás.
A Kristóf’s Kitchen in The Studios első évada után görögországi epizódokkal folytatódik a YouTube-csatorna műsorfolyama. November 26-tól a Kristóf’s Kitchen in Greece című ötrészes szériában a műsorvezető bemutatja új lakhelyét Methana-félszigeten, és helyi ízekkel ismerteti meg a nézőket, természetesen a vegán konyha jegyében. Addig is a vegán főz
Kihúzták az Ötöslottó 45. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 2 milliárd 235 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4; 6; 10;...
Vasárnap megnyitják a közlekedők számára az M0-s autóút 6-os főúti felhajtóágát - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az autóút rekonstrukciós munkái során a csomópontban és környezetében elkészült...
Mintegy 19 ezer szavazókörzetbe csaknem 19 millió nagykorú választópolgárt várnak vasárnap Romániában, hogy arról döntsenek: ki legyen az ország elnöke a következő öt évben.
Vasárnap újra voksolnak az egykor híres bányászváros, Komló egyik szavazókörében. A megismételt szavazás érintheti a polgármesteri tisztséget is, amit csekély többséggel nyert el a Fidesz októberben. Ám milyen is ma Komló? Térben és időben is érdekes utazásra hívjuk az olvasót az új erőre kapó bányászvárosba!