Iowában egy gyilkos azt állította, hogy letöltötte az életfogytig tartó börtönbüntetését, mert egyszer leállt a szíve, így most szabadlábra kell helyezni őt. Kérvényt adott be a bíróságra. Esete különös, de voltak más hasonló "cifra" sztorik is.
Bemutatjuk a sport365 e heti Top 5 témáját. Nr4: A lengyel drukkerek többször is bizonyították, mennyire komolyan gondolják a két ország közti barátságot.
A nyugtalan láb szindróma (szakirodalomban RLS - restless legs) az alvászavarok egyik jellegzetes, gyakori formája. A lakosság 2-5 százalékának, az idősebb korosztály 10 százalékának az éjszakai nyugalmát teszi tönkre ez a tünetegyüttes.
Elképesztő mértékben nő az utcán hagyott robbanóeszközök száma Svédországban. Már a szomszédos Dánia is bevezette újra a határellenőrzést a fenyegetettség miatt.
„Európa a szabadság földje marad. Akik pedig, mint az Orbán és a Salvini-félék ezzel szemben játszanak Európa történelmével, azok elkerülhetetlenül vereséget szenvednek” – írja Facebook-oldalán a DK elnöke, aki a berlini fal lebontásának 30. évfordulója kapcsán utazott a német fővárosba.
Az Európai Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálata november 27-én Brüsszelben rendezi meg hagyományos éves konferenciáját, a szakma legkülönbözőbb területeiről érkező előadókkal és gyakorlati szakemberekkel, mint hallgatósággal. Ennek kapcsán Patrick De Boomot, a szervezőbizottság elnökét kérdeztük röviden erről a nemzetközi konferenciáról.
Az ország nagy részén szombaton erősen felhős, vagy borult lesz az ég, mindössze a Tiszántúlon süt majd ki több órára a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 fok körül várható, de van ahol a 20 fok is előfordul majd.
Az Egyesült Államok ma bizonytalan helyzetben van - jelentette ki George W. Bush volt amerikai elnök. A rendkívül ritkán megszólaló republikánus politikus a Fox televíziónak adott hosszas interjút péntek este.
Magyar csapatok bizonyíthatnak a férfi vízilabda BL, a női és férfi kézilabda BL, a női kézis EHF-kupa mérkőzésein. A focikedvelők a magyar bajnoki meccseit, valamint a nagy európai bajnokságok mérkőzéseit, valamint a dél-amerikai második számú focikupa egy mérkőzését nézhetik élőben.
Könnyekben tört ki Kárpáti Rebeka, akinek egy sámán három órán keresztül tisztította az auráját Balin. A fiatal színésznő teljesen új emberként tért haza az önismereti útról.
A közlekedésben az átmeneti időszak a legveszélyesebb, mert a vezetők nincsenek felkészülve a rosszabb út- és látásviszonyokra - mondta el Köves Szilárd vezetéstechnikai szakértő. Mint mondta: az emberek ugyanannyi időt hagynak...
A jövő év elején kerül a mozikba Az átok háza (The Grudge, hazai bemutató: január 2.) – és a film rendezője, Nicolas Pesce a műfaj minden rajongóját megnyugtatta az új Átok-film nemcsak a 2004-es amer...
A freedom House nemrég kiadott éves jelentése világszerte romló tendenciát vázol a világháló szabadságát illetően, a közösségi alkalmazásokat pedig már a demokrácia legújabb csataterének nevezi.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Felipe Massa szerint Charles Leclerc előbb lehet világbajnok a királykategóriában, mint a szintén nagy tehetségnek kikiáltott Max Verstappen.
Őrizetbe vettek fél tucat New York-i rendőrségi alkalmazottat, akik egy több millió dollárnyi biztosítási csalási sémában vettek részt – írja a New York Post.
A hétvégén dél, délnyugat felől több hullámban nedves levegő érkezik a Kárpát-medencébe, ezért szombaton többfelé számíthatunk esőre, több hullámban érkező futó záporokra. A hőmérséklet délután 10 és 20 fok között alakul – jelenti a Kiderul.hu.
A bank Magyarországon és külföldön egyaránt jól teljesített, külföldi leánybankjai már a nyereség több mint felét hozzák össze, ezzel az OTP az egyik legjobb példa lett az úgynevezett „kifektetési politikára”.
Négy éven belül a negyedik parlamenti voksolást rendezik meg vasárnap Spanyolországban, de a legvalószínűbb az, hogy a mostani sem eredményez majd tiszta politikai viszonyokat.