2019. november 8. péntek

nov. 8
5:54
Új csúcson az OTP és a BUX is (vg.hu)
.
nov. 8
6:00
Első ránézésre bombameglepetés az OTP-től (Portfolio)
Te jó ég! Ez volt az első reakcióm, amikor hajnalban megláttam az OTP harmadik negyedéves profitját, ami közel 132 milliárd forint lett, az elmúlt évtizedben 6 olyan év is volt, amikor az OTP egész évben kevesebb profitot ért el, mint most 3 hónap alatt. A kiugró eredményhez sok minden kellett, természetesen az akvizíciók és a gyenge forint hatása
nov. 8
6:06
Nagy a baj! Hajnalban rohant a sürgősségire Vajna Tímea (Blikk)
Rettenetesen összetört, kétségbeejtő fotót osztott meg
nov. 8
6:06
Fontos bejelentés a téli szezonban várható influenzajárványról (Infostart)
Még nincs influenza az országban, de azt már lehet tudni, mikorra várják a szakemberek a járvány csúcsát. Bejelentették azt is, mikorra kerül a patikákba a vakcina.
nov. 8
6:06
Ezek most Magyarország legígéretesebb energetikai startup-jai (ProfitLine)
Izgalmas, napjaink több égető környezetvédelmi problémájára reflektáló innovációs seregszemlét hozott az InnoEnergy hazai energetikai startupok versenyképességét erősítő programjának őszi fordulója. A Primer programban résztvevő startupok többek között olyan innovációkkal jelentkeztek, mint a szennyvíztisztítást hatékonyabbá tevő nanobuborék-techno
nov. 8
6:06
Az emelkedő Vraylar-eladások támogatták a Richtert (Portfolio)
A Richter a harmadik negyedéves árbevétel és a bruttó fedezet esetében is felül tudta teljesíteni a Portfolio saját elemzői konszenzusának előzetes várakozásait. A társaság fontos készítményei közül jól teljesített a Vraylar. Az üzleti tevékenység eredménye is a várt felett alakult, míg nagyobb részben a pénzügyi nyereség növekedése következtében a
nov. 8
6:09
Törökország nélkül nem lehet megállítani a bevándorlást (USAracing)
A kormányfő nyomatékosította: Magyarország nem akarja, hogy déli határainál kelljen feltartóztatni több százezer embert, de bármerre is induljanak a migránsok, hazánk meg tudja védeni határait.
nov. 8
6:09
A pedagógusok is nyitnak a digitális módszertan irányába (vg.hu)
A 21-dik században a digitalizáció jelentősen megváltoztatta az életünket, a most felnövő generáció számára pedig már elengedhetetlen készség például a programozás alapjainak az elsajátítása.
nov. 8
6:09
Mutatjuk, melyik csillagjegyű partner passzol hozzád a legjobban a horoszkópod szerint (Spabook)
Kiszemelted már az igazit? Szexi a haja és kockás a hasa? Jó a testfelépítése és gondozott a szakálla? Ez sem rossz, de az igazi megtalálásban...
nov. 8
6:12
Figyeljen: késnek a vonatok a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon (Blikk)
– Pénteken kora reggel megrongálódott a felsővezeték a maglódi állomásnál, emiatt Maglód és Rákoshegy között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok.
nov. 8
6:12
Telefonfüggőség: már egy egész generációnál jelentkeznek a testi tünetek (ATV)
Egészen kiskortól rászoknak a telefonok, tabletek használatára a gyerekek, ez pedig az egész gondolkodásukat befolyásolhatja. Egy egész generációnál felfedezhető a Scheuermann-kór.
nov. 8
6:15
Henkel: közösen biztonságos otthonokért (Márkamonitor)
A „Welcome Home” projekt magyarországi állomásán a Habitat for Humanity szakembereivel 15 önkéntes magyar és osztrák Henkel munkatárs dolgozott lakások felújításán, ahova hamarosan több gyermekes családok költözhetnek be. A Henkel számára fontos a társadalmi szerepvállalás. A „Welcome Home” jótékonysági felelősségvállalási programot a Henkel Adhesi
nov. 8
6:21
Stílust váltott a Renault Captur - menetpróba (Autónavigátor)
Ezúttal nem túloztak a gyáriak, amikor a szinte közhelynek számító jellemzéssel, atletikusnak nevezték az új Renault Captur vonásait. Tényleg az, de köztük is inkább a küzdősportokat űző atlétákhoz hasonlít.
nov. 8
6:21
Egymilliót követelnek Erzsébettől fia hamvaiért (Ripost)
Utolsó erejével próbált segítséget kérni édesanyjától Kovács Krisztián Sándor, de már nem sikerült: rosszul lett és meghalt ausztriai albérletében. Tíz napig senki nem nyitotta rá a lakást, pedig édesanyja szólt a rendőröknek. A gyászoló anyának kellett bizonyítania, hogy az ő fia az elhunyt – aztán kapott egy közel egymillió forintos számlát, és a
nov. 8
6:21
Otthon is legyőzte a Ludogorecet, továbbjutott az Espanyol (BorsOnline)
[lead_kep] Az Espanyol 6-0-ra kiütötte vendégét, a Ludogorecet a labdarúgó Európ
nov. 8
6:23
Ha tőle kap üzenetet, ne nyissa meg (Ripost)
Újabb őrület tartja rettegésben a gyerekeket Facebookon. Fontos, hogy a szülők résen legyenek.
nov. 8
6:24
Ez a milliárdos ülne szívesen Trump helyett az elnöki székbe: mégis indul a választáson az egykori polgármester? (Blikk)
Washington – Michael Bloomberg milliárdos, New York volt polgármestere mégis indulna a jövő évi elnökválasztáson – írta több amerikai lap is csütörtökön este Bloomberg szóvivőjére hivatkozva. Bloomberg munkatársa, Howard Wolfson újságíróknak azt mondta, a milliárdos már készíti elő a szükséges dokumentumokat, hogy részt vehessen Alabamában az elővá
nov. 8
6:25
Ennyivel költenek többet a magyarok a karácsonyi ünnepekre (Ripost)
Folyamatosan nőnek a bérek, így egyre több jut karácsonyra: csaknem 50 ezer forintot szánnak az ajándékokra az internetezők az idén, 20 ezer forinttal többet, mint 4 éve.
nov. 8
6:27
Itt a nagy bejelentés a Richtertől (Infostart)
Az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a gyógyszeripari vállalat árbevétele és nyeresége idén a harmadik negyedévben.
nov. 8
6:27
Él a továbbjutás reménye: újabb pontot szerzett a Fradi az Európa-Ligában (ATV)
A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az orosz CSZKA Moszkva együttesével a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában.
nov. 8
6:30
Több embert állítottak elő a Fradi meccs előtt (BorsOnline)
Több embert állítottak elő a Ferencváros - CSZKA Moszkva labdarúgó mérkőzés elő
nov. 8
6:33
Mégis bevezetnék a nulladik évfolyamot az általános iskolákban (Alternatív Energia)
Korábban úgy tűnt, a kormány elvetette az ötletet, mégis bekerülhetnek az új Nemzeti alaptantervbe az óvoda-iskola átmeneteként szolgáló felkészítő osztályok.
nov. 8
6:36
A várakozásokat meghaladó eredmény a Lufthansától (ProfitLine)
A Lufthansa ma közzétett harmadik negyedéves eredménye jobb lett a várakozásoknál. A tisztított üzemi eredmény 1,3 milliárd euró volt a várt 1,19 milliárddal szemben, míg a nettó eredmény 1,15 milliárd euróra rúgott, ami 8 százalékos csökkenés.
nov. 8
6:36
Megrongálódott felsővezeték miatt késnek a vonatok a Budapest-Szolnok vonalon (ATV)
Pénteken kora reggel megrongálódott a felsővezeték a maglódi állomásnál, emiatt Maglód és Rákoshegy között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon 30-60 perccel meghosszabbodhat a vonatok menetideje - közölte a Mávinform az MTI-vel.
nov. 8
6:39
Őt sose fogja elhagyni! A következő tulajdonságokat keresi minden férfi a nőkben (Spabook)
Mások vagyunk, és pont ettől szép ez a világ – mindenkinek más tulajdonsága a legszerethetőbb, és más ragadja meg a férfiakat minden nőben....
nov. 8
6:39
Nyakunkon az Open Academy (Mínuszos)
November 22-én a megszokott értékekkel és koncepcióval tér vissza az Open Academy. Új helyszínen, az ELTE Harmónia termében várják a szoftverfejlesztőket. Lesz itt minden – ígérik a szervezők. A Google előadásának keretében szó lesz majd napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő területéről, a Machine Learningről, és arról, hogyan tudják az előnyeit
nov. 8
6:42
Versenyművek a Nemzeti Filharmonikusoktól: Boccherini, Bach, Mozart, Vivaldi és Haydn művei csendülnek fel (Blikk)
A népszerű Zenemánia sorozat bevezetés a zene világába, kötetlen, beszélgetős hangversenyek formájában. Ebben az évadban a zene sokszínűsége a fő téma, s ezen belül ez a találkozás az egyik legvonzóbb műfaj, a szólóhangszer(ek) és a zenekar párbeszédére épülő versenymű rejtelmeibe kínál bepillantást.
nov. 8
6:42
Óvszerrel dobálták meg Borkait az utolsó közgyűlésén (444.hu)
A szexbotrányba keveredett polgármester búcsúülése megmutatta, hogy ha mégsem mondott volna le, minden idők legmozgalmasabb 5 éve elé nézett volna a város.
nov. 8
6:42
Uniós forrásból sem könnyű bővíteni (vg.hu)
Bár két uniós pályázat keretében együttesen 22 milliárd forintot különítettek el a foglalkoztatás bővítésére, a cégek így sem tolonganak a lehetőségért.
nov. 8
6:45
Már itthon is kapható a Honor 20 Pro izlandi jégvirág színben (Márkamonitor)
A Honor 20 Pro okostelefon dinamikus-holografikus dizájnja a mai naptól már izlandi jégvirág színben is elérhető, amit a Jökulsárlón gleccserlagúna ihletett. A hátlap színezése a jéghegyek naplementében megcsillanó csúcsát idézi, ami a különleges technológiának köszönhetően világoskéktől egészen a világos rózsaszínig többféle színben tündököl, attó
nov. 8
6:45
Lovrencsics még nem számolgat a továbbjutást illetően (BorsOnline)
A csapatkapitány Lovrencsics Gergő annak ellenére nem számolgat a továbbjutást illet
nov. 8
6:45
A bíró színházba ment, tíz perccel korábban lefújta a meccset (Promotions)
A Tari SZE-Kálló SE Nógrád megye másodosztályú mérkőzés azért ért véget tíz perccel korábban, mert a bíró színházba ment.
nov. 8
6:48
Fésűs Nelly mindent bevallott! Ezt tette a kapcsolatukal a Nyerő Páros (Blikk)
Őszintén beszélt róla.
nov. 8
6:48
Kétmillió dollárra büntették Donald Trumpot (Infostart)
Az amerikai elnök peren kívüli egyezség során állapodott meg az összegről a New York-i ügyészséggel.
nov. 8
6:48
A kabát, ami sosem megy ki a divatból (Joy)
Ha csak egy kabátot veszel ebben az évben, ez legyen az!
nov. 8
6:51
Elnökválasztás 2020: a Trump elleni felmentési eljárás döntheti el? (ATV)
A Trump ellen indított impeachment-eljárás akár sorsdöntő is lehet a 2020-as elnökválasztáson. A megkérdezettek között az elnök elmozdításának támogatottsága sokkal nagyobb, mint 1998-ban Bill Clinton elnöksége idején volt.
nov. 8
6:57
Pusztító lehet a magyar cégeknél a jövő évi változtatás (Infostart)
A cégek jelentős részének, főleg az 50 fő alatti kis- és mikrovállalkozásoknak gondot okozott a legkisebb adható bér idei emelése, a kétéves megállapodás alapján pedig jövőre újabb 8 százalékkal nőnek a minimálbérek - olvasható a Népszava pénteki számában.
nov. 8
6:57
Feszült a hangulat Berlinben (USAracing)
A nyugati szövetségen belüli fagyos hangulatra utal, hogy Németország védelmi minisztere közben a sajtóban ismertette álláspontját, a francia államfő pedig agyhalottnak nevezte a NATO-t.
nov. 8
7:00
Halálos baleset történt Újpesten (BorsOnline)
Halálos baleset történt, villanyoszlopnak csapódott és kigyulladt egy autó Újpesten
nov. 8
7:00
Napi horoszkóp november 8.: a Szüzeknek több önbizalomra van szükségük, a Nyilasok bátorságukat bizonyíthatják (Joy)
A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz mára is izgalmas dolgokat üzentek a csillagok!
nov. 8
7:03
Karácsony szerint elfogadhatatlan, ami Budapesten csütörtök este történt (SzMo)
A főpolgármester azt írta: lehetetlen helyzet, hogy metrók tartósan ne közlekedjenek egy államfői látogatás miatt.
nov. 8
7:03
Óriási vonatkésés várható egy megrongálódott felsővezeték miatt (Life)
Óriási vonatkésés várható egy megrongálódott felsővezeték miatt
nov. 8
7:06
Trump kétmillió dollár büntetést fizet, mert az alapítványát magáncélokra használta (Kripto Akadémia)
Elismerte a törvénysértést.
nov. 8
7:06
Bővítette termelőkapacitását a Bodrogi Bau Kft. (ProfitLine)
Több mint egymilliárd forintos beruházással bővítette polisztirol szigetelőhab-gyártó kapacitását Szegeden a Bodrogi Bau Kft., a beruházást csütörtökön adták át.
nov. 8
7:08
Szabad szemmel: Orbán simán szembefordul az EU-val, ha diktátor haverjairól van szó (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. november 8.
nov. 8
7:09
Találkozás az ismeretlen ismerőssel (autopro)
Nevének és küldetésének megismerése céljából Úton van a Cziffra-központ címmel országos, tizenhárom állomásos roadshow-n mutatkozik be a Cziffra Művészeti Központ.
nov. 8
7:09
14 évig élt abban a hitben, hogy boldog gyermekkora volt, pedig szörnyű dolgokat tett vele az anyja (SzMo)
Már az csoda volt, hogy a férfi túlélte a motorbalesetet, amelyben súlyos agysérülést szenvedett. Csakhogy amikor magához tért a kómából, semmire nem emlékezett addigi életéből.
nov. 8
7:09
Bemutatjuk a legrosszabb tulajdonságaidat a csillagjegyed alapján (Spabook)
A csillagjegyed alapján rengeteg információt lehet megállapítani rólad, kezdve attól, hogy milyen típusú randin érezheted magad a legjobban,...
nov. 8
7:12
Mégis az Egyesült Államok elnöke lenne Bloomberg (Portfolio)
Michael Bloomberg milliárdos, New York volt polgármestere mégis indulna a jövő évi elnökválasztáson - írta több amerikai lap is csütörtökön este Bloomberg szóvivőjére hivatkozva.
nov. 8
7:15
Gyula Tv Híradó 2019. 11. 07. (Háziállat)
Témák: – A tehetség mellé akarat párosult: mondta Erkel Ferencről Zámori Ida, a zeneszerző nevét viselő középiskola igazgatója. A Himnusz zeneköltőjének november hetedikei születésnapján több programmal emlékeztek Gyulán. – Lassan véget ér a szokatlanul meleg őszi időjárás és eljön az ideje annak, hogy az autósok lecseréljék nyári gumijukat télire.

Keresés