A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. közölte, hogy 20 milliárd forintos hitelkerete alapján ma csaknem 6,8 milliárd forintnyi kölcsönt vett fel az MFB-től.
A kedvező konstrukcióknak, a törlesztési és családtámogatási kedvezményeknek, valamint a Nyelvtanulási Diákhitel bevezetésének köszönhetően töretlenül növekszik az érdeklődés a diákhitelek iránt. A Diákhitel Központ célja, hogy a diplomát szerző diákok arányának növelése érdekében termékpalettáját folyamatosan bővítse. Eddig már több mint 400 000 d
Angela Merkel német kancellár és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyaránt visszautasította Emmanuel Macron francia elnök kijelentését, amely szerint a NATO "agyhalott" lenne.
A nő is megdöbbent, amikor egy pszichiáter megmondta neki, hogy legalább annyira szüksége lenne a segítségre, mint azoknak, akiket támogat. Fogalma sem volt arról, hogy ő is egyfajta függőségben szenvedett mindvégig.
A miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tartott Erdogan török elnökkel, amelyen többek közt az illegális bevándorlók megállítása és a török offenzíva is szóba került.
Tegnap előtt végre megérkezett a sokak által várt Xiaomi Mi Note 10, a készülék ütőkártyája mindenképpen a 108 megapixeles penta kamerarendszer. Ugyan a mobilt itthon még nem lehet megvásárolni, de ha nem tudnál várni mutatjuk honnan tudod beszerezni. Mint tudjuk csak egy hajszál választja el egymástól a Xiaomi Mi CC9 Pro-t és a Mi Note
Mintegy ötven tüntető próbált bejutni a városháza dísztermébe a hivatalosan nyílt ülésre, miután azonban nem engedték be őket, dörömböltek az ajtón és sípoltak. Közben megalakult az új közgyűlés, és lemondott Borkai Zsolt.
Botrányosra sikerült a közgyűlés alakuló ülése Győrben. Több tucatnyi ember próbált bejutni a díszterembe, de a civilek közül senkit sem engedtek be. Az alakuló ülés után kiabálás és fütyülés fogadta a díszteremből kilépő képviselőket. A Borkai Zsolt polgármesterhez többen is felfújt gumi óvszereket dobtak.
A The Sign zenekar eddigi legérzelemdúsabb szerzeményéhez készült videóból az is kiderül, hogy a jegyzetfüzetbe firkált sorokból hogyan áll össze a kész mű.
Női és férfi elvárások jelentősen különböznek, főleg ha a boldog nyugdíjaskorról van szó. Egy friss kutatásából kiderült, hogy amíg a nők boldogan hátradőlnének, addig a férfiak még új dolgokat próbálnának ki időskorukban. Az...
A német egység jelentős részben az Egyesült Államoknak köszönhető - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter a berlini fal lebontásának 30. évfordulója alkalmából tartott csütörtöki rendezvényen Lipcsében.
Az Európai Bizottság szóvivője a Hír Tv kérdésére jelentette be, Várhelyi Olivér hivatalosan is az uniós szomszédság-és bővítéspolitika biztos-jelöltje.
A remek szervezésnek hála még a nemzetközi sajtótájékoztató helyszínét is majdnem sikerült elzárni, a Margit körúton pedig tüntetőt faragni a haza siető budapestiekből.
A forint árfolyamáról, annak kockázatairól és gazdasági hatásairól beszélt az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorának legutóbbi adásában Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője és Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója.
Az egy évvel korábbinak a több mint kétszeresére rúgó, de az elemzői várakozásnál enyhébb, 5,6 millió eurós veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévre a Waberer’s. A mai piaczárás után közzétett gyorsjelentés alapján a flottacsökkentési program első pozitív profithatásai már érződnek, és a nettó adósságállomány is kedvezően alakul, összességében