2019. november 7. csütörtök

nov. 7
13:21
Tornádó erősségű szél süvöltött a fejünk felett, de észre sem vettük (SzMo)
A felszín közelében nem lehetett érezni, de 10 kilométer magassában 240 kilométer per órás szél tombolt szerdán.
nov. 7
13:24
Nagy bejelentés az egész világot sújtó gazdasági problémáról (Infostart)
A kereskedelmi háború vámok bevezetésével kezdődött, és vámok eltörlésével kell majd befejeződnie - mondta beszédében a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.
nov. 7
13:24
Még évekig nem kerülhet komolyan szóba a magyar euró (Portfolio)
Hiába látjuk, hogy megint elkezdődött a vita a magyar euró bevezetéséről, komolyabban várhatóan még évekig nem kerül majd szóba ez a téma – hangzott el a Raiffeisen Bank csütörtöki elemzői beszélgetésén. A bank szakemberei szerint Nyugat-Európa idén elérheti a gazdasági ciklus alját, Magyarország pedig nem a romló külső környezet miatt lassul, hane
nov. 7
13:27
Tornádó erősségű szél süvöltött a fejünk felett, de észre sem vettük (Háziállat)
A felszín közelében nem lehetett érezni, de 10 kilométer magassában 240 kilométer per órás szél tombolt szerdán.
nov. 7
13:27
Keresett dzsihadistával végeztek (USAracing)
Párizs mintegy 4500 katonát küldött a Száhel-övezet öt országába az úgynevezett Barkhane hadművelet részeként, hogy megtisztítsák a térséget az itt tevékenykedő dzsihadistáktól.
nov. 7
13:27
Románia földgázbőséget ígér (NRGreport)
Ludovic Orban új román miniszterelnök szerdán azt ígérte, hogy az általa vezetett kabinet prioritásnak tekinti a fekete-tengeri földgázkitermelési projektek és egyéb energiaberuházások elmozdítását a holtpontról - írta az MTI.
nov. 7
13:30
Máris eljegyzi szerelmét Jolly? (Blikk)
Itt tart most a kapcsolatuk.
nov. 7
13:30
„Letépem a kib*szott arcodat!” – Ordítozva fenyegette fia bántalmazóját egy dühös anya (Blikk)
Az anyuka megunta, hogy az iskolában bántják kisfiát, úgyhogy a saját kezében vette az ügyet.
nov. 7
13:30
Korlátozná a műanyag zacskók használatát a német kormány (Adó1százalék)
Elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette szerdán a kiskereskedelemben használatos műanyag zacskók forgalmazásának korlátozására készített javaslatát a német szövetségi kormány.
nov. 7
13:30
Szerkesztőség kedvencei: amik nem hiányozhatnak divatszerkesztőnk, Bellák Dóra kívánságlistájáról (Joy)
Vászonszatyrokat beizzítani, mert ma indul a Joy-napok és egészen 10-ig kitart majd a vásárlási láz!
nov. 7
13:30
Végleg eldőlt, kell-e nyelvvizsga a felvételihez (Pénzcentrum)
A kormány visszavonja azt a korábbi döntését, amely középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötötte a felsőfokú tanulmányok megkezdését - mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint elmondta...
nov. 7
13:33
ITM: A gazdasági növekedés és a klímavédelem célja nem ellentétesek (AQUA)
Nyertese lesz a gazdasági fejlődésnek, aki megoldásokat kínál a világ talán legsúlyosabb problémájára – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
nov. 7
13:33
Atyaég, milyen fotó került fel a világhálóra Majkáról (Ripost)
Sokan a rajongók közül azt írják, fel sem ismerik a műsorvezetőt.
nov. 7
13:33
Megnevezte a párját, nem titkolózik tovább a magyar sportolónő (Ripost)
Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő, Szilágyi Liliána a nyáron mutatta meg először a párját, de a nevét védte a nyilvánosság elöl.
nov. 7
13:33
Olcsó és mindenre jó! Kiderült, mi a leghatékonyabb tisztítószer (Femcafe)
Végre megtudjuk, mit érdemes bevetni a takarítás közben.
nov. 7
13:33
Energiatudatos vállalat címet nyert a COOP (NRGreport)
A tavalyi év után második alkalommal idén is Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit. Az idei díjat a COOP csoport azzal érdemelte ki, hogy a tavalyi pályázatában vállalásként megjelölt 10 üzlet helyett 12 egységen építettek ki napelemes HMKE rendszert. 2019 augusztusáig további 15 üzlet kapott háztartá
nov. 7
13:33
A csendes gyilkos, ami nem a testet, hanem a lelket öli meg (SzMo)
Felkavaró, egyben felemelő könyv született a nőket érintő betegségről, az endometriózisról. Szerzője, Dr. Jekkel Gabriella az érintettek egyike.
nov. 7
13:33
Tovább keresik a Mallorcán eltűnt Katalint (Life)
Tovább keresik a Mallorcán eltűnt Katalint
nov. 7
13:36
Nincsenek jó híreink a hétvégi időjárásról: itt a legfrissebb előrejelzés (Blikk)
A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő, vasárnap többfelé várható eső is. A hőmérsékletben nagy lesz az eltérés, néhol 10 fok körül alakulnak a maximumok, másutt akár 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
nov. 7
13:36
A Trump-kormányzat rájött, hogy bakot lőtt (Infostart)
Merre halad a kínai-amerikai kereskedelmi vita? Régóta erre volt kíváncsi a piac, amely sorozatban küldte a figyelmeztetéseket a kormányzat felé az amerikai gazdaságban tapasztalható káros folyamatokról.
nov. 7
13:36
Tudta? Ezekben az országokban harcolnak magyar katonák - hamarosan új válsághelyszínre is küldünk csapatot (Blikk)
en lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a fővárosban.
nov. 7
13:36
Milyen hatással lehet a német lassulás a magyar gazdaságra? (ProfitLine)
A német ipart meglehetősen pesszimista hangulat jellemzi: 2018 közepe óta meredeken romlik az üzleti bizalom és idén szeptember-októberben a mutató 2009 vége óta nem látott szintekre süllyedt. A hazai export ugyan a nyár közepéig ellenállónak tűnt a németországi tendenciával szemben, az augusztusi adatokban azonban már világosan látszik a kedvezőtl
nov. 7
13:36
"Múlt nélkül nincs jövő." - Legendáira emlékezett a Budafoki MTE (Sport365)
A budafoki csapat a Halottak napjához kapcsolódóan tartott megemlékezést és koszorúzást a budafoki temetőben.
nov. 7
13:39
Raiffeisen: még legalább 2-3 évig nem kerülhet szóba az euró bevezetése (Menedzsment Fórum)
Ekként reagált az osztrák tulajdonú hitelintézet vezető elemzője, Török Zoltán a Matolcsy György és Varga Mihály között az utóbbi napokban kiújult vitára.
nov. 7
13:39
Minden idők 5 legbotrányosabb fotósa: arcpirító képeket készítettek (Spabook)
Cuki babafotók, mosolygós esküvői képek és céges karácsonyi partik – ezek azok a témák, amiket az alábbi fotósok nem vállaltak, helyette...
nov. 7
13:42
Kozáksapka glutén- és tejmentesen (Mindmegette)
nov. 7
13:42
Elkezdődött az észak-balatoni vasútvonal villamosítása (vg.hu)
2021-től az ország egyik legszebb vasútvonalán is villanyvonatok váltják fel a dízelvonatokat.
nov. 7
13:44
Egyszerű madártej szelet (Mindmegette)
nov. 7
13:44
Kézműves csirkefarhát nem létezik (vg.hu)
A Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint a baromfiágazatnak nincs ideje, hiszen gyorsan és sokat kell termelnie. Ezért új beruházásokra lesz szükség az ágazatban.
nov. 7
13:45
Jellemzően borús lesz az idő a hétvégén is (Háziállat)
Vasárnap többfelé várható eső is.
nov. 7
13:45
Nagy István: Jelentősen nőttek az agrárgazdaság beruházásai az elmúlt években (AQUA)
A miniszter elmondta, hogy a beruházások volumene 2013 és 2018 között 17 százalékkal bővült. A beruházások növekedési üteme 2019 első felében tovább élénkült.
nov. 7
13:45
Energiatudatos vállalat címet nyert a COOP (NRGreport)
A tavalyi év után második alkalommal idén is Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit. Az idei díjat a COOP csoport azzal érdemelte ki, hogy a tavalyi pályázatában vállalásként megjelölt 10 üzlet helyett 12 egységen építettek ki napelemes HMKE rendszert. 2019 augusztusáig további 15 üzlet kapott háztartá
nov. 7
13:45
Egykor még a tejeszacskókat is újra felhasználták - a kimosott nejlonzacskók kora (SzMo)
Talán sokan emlékeznek még azokra az időben, amikor egy-egy skálás vagy centrumos zacskó kincset ért. Nem is beszélve a külföldön beszerzett nejlonzacskókról!
nov. 7
13:46
Aranyalma (Mindmegette)
nov. 7
13:46
Az idei év lehet az európai gazdaság mélypontja (vg.hu)
Van még tere a fiskális élénkítésnek az euróövezetben.
nov. 7
13:48
Szilvazselé torta lisztmentesen (Mindmegette)
nov. 7
13:50
Mákos guba vaníliakrémmel (Mindmegette)
nov. 7
13:51
A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő (Háziállat)
A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő, vasárnap többfelé várható eső is. A hőmérsékletben nagy lesz az eltérés, néhol 10 fok körül alakulnak a maximumok, másutt akár 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
nov. 7
13:51
Csak szerda van, de Kate Middleton ma is a lehető legelegánsabb (Glamour)
Mindig a legjobb formában van
nov. 7
13:51
Szijjártó: Budapesten lesz az Ensz terrorizmus elleni regionális irodája (Igényesférfi.hu)
A külügyminiszter szerint a a tömeges illegális bevándorlási hullámok lehetőséget jelentenek a terrorszervezeteknek a terjeszkedésre.
nov. 7
13:51
Kutyakölyöknek hitték a különös állatot, kiderült, hogy nem az (Life)
Kutyakölyöknek hitték a különös állatot, kiderült, hogy nem az
nov. 7
13:52
Szuper karácsonyi menüsor ételallergiásoknak és időhiányban szenvedőknek (Mindmegette)
nov. 7
13:57
Orbán fogadta Erdogant (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnököt a Karmelita kolostorban.
nov. 7
13:57
Magyar Liberális Párt: Erdogannak nem Budapesten, hanem Hágában lenne a helye! (Tiszta Jövő)
Felszólítjuk Orbán Viktort, hogy ha valóban meg akarja állítani a menekülthullámot, akkor a mai találkozó alkalmával álljon ki a kurdok mellett!
nov. 7
13:57
Az e-rollerezés szabályairól kérdezték a nőt, akit ezután elgázolt egy autó (Promotions)
Egy spanyol nő az e-rollerezés szabályairól beszélt egy interjúban, ami után közvetlen elütötte őt egy autó.
nov. 7
14:03
Gulyás: 34 milliárddal nő az egészségbiztosítási alap támogatása (Alternatív Energia)
A kormányinfón román ügynöknek nevezte a Momentum elnökét a miniszter, elismételte Erdogan zsarolását a menekültekkel, és a nyelvvizsga-ügyről is beszélt.
nov. 7
14:03
A Réber-körkép (Spa Trend Online)
Új állandó kiállítást rendezett Réber László hagyatékából a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. A 2001-ben meghalt legendás grafikus, karikaturista, illusztrátor műveit bemutató gyűjteményt technikai, szellemi, hangulati eredetiségéért Az év kiállítása címmel tüntette ki az idén a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület.
nov. 7
14:06
A 25 legsikeresebb televíziós kreatívvezető (Kreatív Online)
Bemutatjuk a 2018/19-es szezon legfontosabb tévés kreatívjait.
nov. 7
14:06
Menczer: Kultúráját és hagyományait megőrző Európai Unióra van szükség (HírTV)
A szlovákok és magyarok egyetértenek abban, hogy erős tagállamokra épülő, kultúráját és hagyományait megőrző Európai Uniót szeretnének.
nov. 7
14:06
Vegyes eredmények a félvezetőszektorból (ProfitLine)
Vegyes eredmények jöttek tegnap az amerikai félvezetőszektorból.

Keresés