2019. november 4. hétfő

nov. 4
4:36
8 trendek, melyeknek búcsút inthetünk 2020-ban (Joy)
Hihetetlen, de már mindjárt itt az év vége, ennek apropóján már lehet készülni a következő évi trendjeire. Persze az újaknak kell a hely, így sokak bánatára vagy éppen örömére lesz néhány olyan dizájn trend, aminek búcsút kell intenünk 2020-ban. Te melyik irányzatra mondanád azt, hogy “óh istenem, végre végre!”? Melyikért fog fájni a szíved?
nov. 4
4:36
5 csillagjegy, akivel kifejezetten problémás együtt élni (Spabook)
Mindenkinek – egyénre szabottan, és horoszkópot illetően is – vannak olyan tulajdonságai, amik megnehezítik az együttélést. Azonban akadnak...
nov. 4
4:36
Semmi meglepetés: megszerezte a hitelminősítést az nkp-ban való részvételhez a 4iG (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójával összefüggésben teljesítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogramban (nkp) való részvételhez szükséges független hitelminősítési eljárást – tette közzé a társaság. A cég a közlemény szerint a jövőben kibocsátandó kötvényekre valamint a vállalatra BB- stabil
nov. 4
4:42
Se bugyi, se más: meztelenül kéjeleg a napon a ringó mellű álomnő (Ripost)
Susanna büszkén mutatja meg tökéletes testét országnak-világnak.
nov. 4
4:42
Aggódik az özvegy: mi lesz Gábor Zsazsa hagyatékával? (Ripost)
A tűz miatt menekülnie kellett otthonából. Mindent a lakásban hagyott.
nov. 4
4:54
Hivatalos magyar címet és posztert kapott a 25. James Bond-film (Mafab)
Már a forgalmazó bejelentése előtt felbukkant a cím akkor még nem hivatalos magyar változata, az illetékesek is a szó szerinti fordítás mellett döntöttek. Hivatalos magyar címet kapott a 25. James Bo...
nov. 4
5:06
Kétszer is fordul az időjárás a héten - riasztások és előrejelzés vasárnapig (Infostart)
Borús, csapadékos idő lesz a héten, nemsokára a fokozatos lehűlésre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
nov. 4
5:06
Miért lett mindenki metroszexuális? Egyre kevesebb férfit látni az utcákon (Spabook)
Miután a négyéves lányom a héten harmadjára kérdezte meg tőlem, hogy: „Anya! Ő fiú vagy lány?” és minderre én is nehezen tudtam válaszolni,...
nov. 4
5:18
Az idomok koronázatlan királynője stílusával is meghódította a világot (Joy)
Joy-napok kuponok segítségével te is magadra öltheted Kim Kardashian ikonikus megjelenését.
nov. 4
5:18
Nincs elég munkás, ezért emelkednek a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak (ATV)
10-15 százalékkal drágulnak a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak az átlagosnál több baleset és a munkaerőhiány miatt. Érdemes azonban résen lenniük azoknak az autósoknak, akiknek év végén jár le a biztosítási szerződésük. A legtöbb cég ugyanis már meghirdette a jövő évi tarifáit, a nagy verseny pedig kedvezőbb díjakat hozhat.
nov. 4
5:18
Újabb gyógyszeripari ügyfél a Positive Adamskynál (Márkamonitor)
Az ügynökségi csoport nyerte a Berlin Chemie által forgalmazott Espumisan Easy meghívásos BTL-tenderét. A Positive Adamsky már korábban is dolgozott együtt a német céggel, és most rövid időn belül a második szegmensükben is kipróbálhatják magukat. Zsinórban a 3. gyógyszeripari megbízását szerezte meg a Positive Adamsky a két ügynökség tavaszi egyes
nov. 4
5:24
Autósok, figyelem: tanulságos lista érkezett (Infostart)
Minden biztosítónál ugyanaz áll az élen, és az nem a gyorshajtás.
nov. 4
5:27
Erősödött a kivitel, nőttek az ipari árak (vg.hu)
.
nov. 4
5:29
Kilátásrontással figyelmeztette Dél-Afrikát a Moody’s hitelminősítő (vg.hu)
.
nov. 4
5:31
Betiltották az e-cigaretta online árusítását Kínában (vg.hu)
.
nov. 4
5:33
Megszólalnak a vásznak (vg.hu)
.
nov. 4
5:35
Megdrágul a kgfb (vg.hu)
.
nov. 4
5:36
A születésnapod elárulja, hogyan alakulnak a pénzügyeid (Spabook)
A pénz nem boldogít, tartja a mondás, de azért jó, ha van, tesszük hozzá többnyire kicsit epésen. Sokan úgy gondolják, sosem lehet belőle elég,...
nov. 4
5:37
A Richter zárt az élen a rövid héten (vg.hu)
.
nov. 4
5:39
Már csak az aláírás helyszínét keresik a felek (vg.hu)
.
nov. 4
5:41
Tőkeemelés követi a kötvénykibocsátást a 4iG-nál (vg.hu)
.
nov. 4
5:42
Főnökválság van Magyarországon? (Márkamonitor)
Egyre inkább a hatékonyságnövelés és a wellbeing kerül az irodafejlesztési projektek középpontjába, de mit várnak a munkavállalók?  Igaznak bizonyul a közhely, miszerint nem minden a jó fizetés: a dolgozók több mint 50% hajlandó lenne lemondani keresetének egy részéről egy jobb vezetőért. A munkahelyek kisállatbaráttá alakítása pedig sokak számára
nov. 4
5:42
Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki amerikai kutatók (Mínuszos)
Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsik számára a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói. “Bemutattuk, hogy lehetséges tíz perc alatt egy elektromos gépkocsi feltöltése, amellyel 360-480 kilométer megtételére képes” – idézte az egyetem közleménye Wang Chao-Yang vegyészprofesszort, az egyetem elektromech
nov. 4
5:43
Kis zavar volt Pakson (vg.hu)
.
nov. 4
5:45
Váratlan fordulat: Meggondolta magát Koós János özvegye (Ripost)
Embert próbáló időszakon van túl Dékány Sarolta, aki idén márciusban veszítette el imádott férjét, Koós Jánost. A színésznő sokáig hezitált, hogy a veszteség után eladja-e a családi házukat. Most meghozta végleges döntését.
nov. 4
5:45
Drámai, a Lánchídról zuhant a Dunába egy nő (Ripost)
A bajba jutott nőt a vízirendőrök mentették meg vasárnap este.
nov. 4
5:45
Szmogban ígért klímavédelmi segítséget Merkel (vg.hu)
.
nov. 4
5:47
Felkavaró részletek a Ladik utcai gyilkosságról, beszélt a nevelőapa (Ripost)
Az áldozatot 16 éves koráig nagybátyja nevelte, de amikor a lány megismerkedett későbbi gyilkosával, elköltözött tőle.
nov. 4
5:48
Nem mindennapi "szósz" az M3-ason (Infostart)
A sofőr először azt hitte, köd van az úton, azért nem látni rendesen, azután jött a meglepetés.
nov. 4
5:48
Szokatlan módszerrel toboroz a hazai multi: így szólítja meg a passzív dolgozókat (Pénzcentrum)
Hiába mérséklődött a betöltetlen álláshelyek száma a versenyszféra munkaerőhiányos területein, összességében nem látnak drasztikus változás a multinacionális vállaltok hazai egységeinél. Elsősorban informatikusokra, azon belül...
nov. 4
5:48
Horoszkóp november 04-10: Jó úton haladsz, de úgy érzed, valakit még meg kell győznöd (Spabook)
Kicsit jobban kézben kell tartanod most a pénzügyeidet, különben kicsúsznak az irányításod alól. Tartsd a szemed a terveiden. Nézzük, mit ígérnek...
nov. 4
5:48
Kiderült, mikor jöhet az Aquaman 2 (Mafab)
Néhány napja megérkezett Jason Momoa főszereplésével az Apple TV streaming szolgáltatón keresztül a See című sorozat, amely máris hatalmas sikert aratott a rajongók körében. Ha pedig mindez nem lenne ...
nov. 4
5:54
Küszöbön a változás: nem olyanok lesznek a kórházak, mint amikhez eddig hozzászoktunk (Portfolio)
Kevesebb kórház lesz a jövőben, és azok átalakulnak profiljukban. Az ellátórendszer finanszírozása 20 év múlva teljesen másképp fog működni, az egészségnövekedés lesz a középpontban. És a változások elől az alapellátó háziorvosok sem menekülhetnek meg, közben pedig a legjobb szakorvosok olyanná válnak, mint a top focisták a vezető ligákban - vetíti
nov. 4
5:54
Kapósak a rendőr Octaviák - rendőrségi autók árverésén jártunk (Autónavigátor)
Idén is az Opel Maxabo telephelyén lehetett licitálni a rendőrségi állományból leselejtezett járművekre, amelyek között akadtak roncsok és még használható járművek is.
nov. 4
5:54
Terjed a milliós négyzetméterár (AQUA)
Több mint százhúsz lakást értékesítettek tavaly azokban a budapesti utcákban, amelyekben az átlagos négyzetméterár meghaladta az egymillió forintot.
nov. 4
6:00
Teljesen eltűnt egy tórendszer Debrecenben (ATV)
Teljesen eltűnt a debreceniek kedvelt kirándulóhelyén levő tórendszer. A fancsikai tavak medre kiszáradt, a halak elpusztultak, holott korábban nemzetközileg is ismert horgászhely volt. A vízügy szerint ez a tórendszer a környék belvízeiből töltődött, de már nem először tűnik el belőle a víz. A keleti-főcsatornából lehetne táplálni a tórendszert, d
nov. 4
6:00
Hétfői sportműsor: Keretet hirdet Marco Rossi (Sport365)
A New York Giants a Dallas Cowboyst fogadja az NFL-ben. Folytatódik a rövidpályás gyorskorcsolya világkupa.
nov. 4
6:00
A Vitesco Technologies szállítja az elektromos meghajtást a Groupe PSA és a Hyundai új sorozatgyártott modelljeihez (vg.hu)
A korábban a Continental Powertrain divíziójaként működő Vitesco Technologies megállapodásokat írt alá a Groupe PSA-val és a Hyundai-jal az első teljesen integrált elektromos tengelyhajtás-rendszer beszállításáról különböző sorozatgyártott modellek számára.
nov. 4
6:03
Városháza park: visszatérő terv új bukkanókkal (Menedzsment Fórum)
Közparkként születne újjá a jelenleg javarészt önkormányzati parkolóként üzemelő Városháza Park. Jó esetben a ciklus végére nyílhatna meg, de addig még túl kell jutni néhány nem is annyira apró bukkanón.
nov. 4
6:03
Elképesztő árrobbanás az agglomeráció ingatlanáraiban, és még nincs vége (Infostart)
Jelentős keresletnövekedés és emiatt nagy áremelkedés jellemzi az agglomeráció ingatlanpiacát, amelyben Mester Nándor, a Portfoli vezető ingatlanpiaci elemzője szerint még bőben van potenciál.
nov. 4
6:06
Napi horoszkóp november 4.: a Rákokra különleges találkozás vár, a Szüzek bátran vállalják a véleményüket (Joy)
A hét első napján is érdemes elolvasnod, mit üzennek számodra a csillagok!
nov. 4
6:06
Milyen színű ruhát viselsz? Sokat elárul a személyiségedről (Spabook)
Milyen színű darabokat látsz a szekrényedben? Általában egy bizonyos színhez vonzódsz, vagy szereted keverni őket? Tudd meg, kedvenc árnyalataid...
nov. 4
6:09
Orbán Viktor kitűzte célt a turizmus elé: de mennyire megvalósítható mindez? (Privátbankár)
Orbán Viktor a Tourism Summit 2019 konferencián úgy fogalmazott, hogy a magyarok számára ez a hazaszeretet kifejezésének egyik formája. A hazai turisztikai ágazat dicséretét ezután azzal folytatta, hogy Magyarország hamarosan behozza Csehországot ezen a területen. Megnéztük, hogy áll az ország ténylegesen.
nov. 4
6:12
Gulyás Márton: Erdogan háborús bűnös, mindent meg kell tenni, hogy megnehezítsük a dolgát Budapesten (444.hu)
Az aktivista egyetért azzal, hogy blokád alá kell vonni a várost. A török elnök testőrei viszont simán nekimennek az ellentüntetőknek külföldön is.
nov. 4
6:12
A Jeff startup mosodai franchise modellt kínál Magyarországon (Márkamonitor)
A cég Mr Jeff szolgáltatása egy mindenki számára kényelmes és gyors mosási és ruhatisztítási lehetőséget kínál, amelynek az elfoglalt, fiatalabb generáció az egyik legfontosabb és leghűségesebb felhasználója. Az Android és iOS eszközökön elérhető applikáción vagy weboldalon keresztül történő megrendelés során a futár a megadott címen és időpontban
nov. 4
6:18
Megint egy olyan adat jön, amire a forint miatt kell figyelni (Portfolio)
A héten magyar szempontból a friss inflációs adatra lesz érdemes a legjobban figyelni, a pénteken érkező statisztika akár a forint árfolyamára is hatással lehet. A világon a Bank of England kamatdöntése érdemel említést, mellette főleg kisebb súlyú, várhatóan nem piacmozgató adatok jönnek.
nov. 4
6:18
Akadozva működik a jegykiadás a MÁV-nál (ATV)
A Mávinform szerint a pénztárak és a fedélzeti eszközök működésében akadozások tapasztalhatók.
nov. 4
6:18
103 éves korában elhunyt a francia ellenállás haláltáborokat is megjárt hőse (444.hu)
Yvette Lundy zsidóknak, bujkáló kényszermunkásoknak, szökött hadifoglyoknak segített a náci megszállás idején, 1944-ben, 28 éves korában hurcolták el a ravensbrücki lágerba.
nov. 4
6:21
Forrnak az indulatok a Vértanúk tere körül (Alternatív Energia)
A Mazsihisz nem kapott se meghívót, se felkérést a „vörösterror áldozatainak emlékműve” avatására, talán tapintatból, hogy ne kelljen visszautasítani azt – nyilatkozta Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Népszavának.
nov. 4
6:24
Egy kosárlabdapálya méretű állam, amely legyőzte a brit hadsereget is (Promotions)
Kalózok, izomagyak, emberrablás, hamis útlevelek és trónkövetelők: egy állam, ahol sosincs nyugalom.

Keresés