Különleges fényezést kaphatnak 2020-ban a McLaren Forma-1-es csapatának autói annak a szponzori együttműködésnek köszönhetően, amit a wokingiak nemrég kötöttek meg a British American Tobacco nevű vállalattal.
A nátha közönséges esetben néhány nap alatt kezelés nélkül is megszűnik, ám hajlamosító tényezők esetén súlyosabb szövődmények léphetnek fel. Ezért gyermekek, idősek és valamilyen alapbetegségben szenvedők esetében azonnal orvoshoz kell fordulni! Az egyébként egészséges felnőttek esetében pedig akkor kell orvoshoz fordulni, ha néhány napon belül ne
Tovább korlátozhatják Németországban az Európai Unión (EU) kívüli befektetők tulajdonszerzését a stratégiai fontosságúnak ítélt hazai vállalatokban a szövetségi kormány formálódó tervei szerint, amelyekről csütörtökön szivárogtak ki részletek.
A 30-as éveik elejére a magyar fiatalok mindössze alig 10%-a tudja vagy akarja bejárni azt az életutat, amely a leginkább sikeresnek bizonyul. Azoknak a magyar fiataloknak a legkedvezőbb a helyzetük, akik hagyományos családi életutat jártak be, ez a legritkább felnőtté válási út azonban egyfajta „társadalmi kiváltság”, derült ki egy friss tanulmány
Vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Ezzel a gesztussal kezdetét veszi az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókra várakozás időszaka legyen. Naponta...
Egy kiszivárgott dokumentum szerint az Európai Bizottság elnöke arra fogja kérni az uniós tagállamokat, hogy tíz éven belül 50-55 százalékkal csökkentsék szén-dioxid-kibocsátásukat. Az új Bizottság programjában szerepel az is, hogy az EU-nak 2050-re klímasemlegessé kell válnia. Erről a decemberi EU-csúcson szeretnék majd meggyőzni a célkitűzést me
Charles Michel korábbi belga kormányfő átvette az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetését a lengyel Donald Tusktól. Charles Michel hivatalosan december 1-jén, vasárnap lép hivatalba.
Charles Michel korábbi belga kormányfő átvette pénteken az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetését a lengyel Donald Tusktól. Charles Michel hivatalosan december 1-jén, vasárnap lép hivatalba.
Az utóbbi időkben számtalanszor számoltunk be a magyar filmek nemzetköz sikereiről. Ezúttal egy modern magyar klasszikust soroltak az elmúlt tíz év legjobb alkotása közé, de az utóbbi évek egyik legna...
Franca alapú, helyenként német tervezésű és Spanyolországban készülő kisautót próbáltak ki Horvátországban magyar újságírók – ennél színesebb európai kulturális felhozatalt nem is lehetett volna kitalálni. Mindez tökéletes megvilágítást kapott: szikrázó tengerparti napfényben fürdőzve próbálhattuk ki a vadonatúj Opel Corsát, amely a korábbinál jóva
Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A MOL célárát 3.160 forintra emeltük a korábbi 2.900 forintról, a részvényre vonatkozó ajánlásunkat pedig Csökkentésről Tartásra módosítottuk - áll az Erste elemzésében.
A házelnök szerint ennek az újfajta hadviselésnek egyik célja, hogy elidegeníti a fiatalokat a családjuktól, a nemzetüktől, a szülőföldjüktől és végső soron önmaguktól.
A brit kormány 2021 első napjától érvényesíteni akarja a tervezett új bevándorlási rendszert, amely azonos elbírálás alá veszi az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezőket - mondta pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
A debreceni négyes ikrek, Anita, Anna, Panna, valamint Richárd október 24-én születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A mesterséges megtermékenyítéssel fogant újszülötteket a terhesség 32. hetében császármetszéssel segítették a világra.
Petry Zsolt hiába végzett kiváló munkát a berlini klub kapusaival, az új edző Andy Köpkével dolgozik tovább. A német sajtóban egy tavalyi nyilatkozatot sejtenek a váltás háttérében.
Napjainkban egy tudatfoglaló háború kezdetét éljük, ezért Magyarországnak politikai cselekvőképessége és katonai önvédelme mellett, a szellemi ellenállóképességét is biztosítania kell, ez pedig csak akkor fenntartható, ha a magyar fiatalság hazafias nevelése is biztosított - mondta Kövér László házelnök pénteken a hazafias és honvédelmi nevelésről
A pénzváltókból lett jordán-palesztin szállodatulajdonosok 12 hotelt üzemeltetnek Budapesten. Az egyik luxusszállójukat korábban Orbán miniszterelnök avatta, most Szijjártó ugrott be helyette.