IV. kerületének Önkormányzata és az Aposztróf Kiadó Újpesten mutatta be szerdán Dunai Ede Törő visszatér című könyvét és emlékezett meg a lila-fehér labdarúgócsapat 1969-es bajnoki aranyérmének ötvenedik évfordulójáról.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek a Design Terminal rendezvény után mondta kijelentését, miszerint „egyre több nő működtet sikeres vállalkozást, a cégtulajdonosok körében arányuk 40 százalék”.
DNS-vizsgálatokkal sem tudták meghatározni tudósok, hogy kutya vagy farkas-e az a 18 ezer éves, tökéletesen megőrződött kölyöktetem, amelyre 2018 nyarán bukkantak a szibériai Jakutföldön – adta hírül a The Siberian Times napilap honlapja.
Pál Zoltán mostanra hazánk egyik legkiválóbb keresőoptimalizálással foglalkozó céget működteti, 150 ügyféllel rendelkezik 35 fős csapata, 100+ milliós árbevétel mellett. Az ország egyik legfiatalabb sikeres szakembere, aki céltudatosan, áldozatok árán jutott el idáig.
Sok gépkocsi-tulajdonos kész lenne lemondani a saját autóról, ha önvezető mobilitási megoldást (pl. önvezető buszt vagy taxit) használhatna, így a gépkocsigyártóknak számolni kell ezzel a jövőbeli trenddel – derül ki az Accenture legfrissebb jelentéséből.
A végbélrepedés (anális fisszúra) a végbélcsatornát belülről bélelő nagyon érzékeny nyálkahártya laphámrétegében keletkezett repedés, beszakadás következtében kialakult hosszanti seb vagy fekély. Tipikus tünete a székletürítéskor jelentkező fájdalom, valamint az élénkpiros vér a székleten vagy a WC-papíron.
A magyarországi bankkártya-tulajdonosok napjainkban évente több mint 20 milliárd euró összegben vásárolnak plasztikjaikkal, ebből a Visa piaci részesedése mintegy 20 százalékra tehető a jegybank adatai alapján - mondta Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatóján.
Pár nap híján rekordot döntött Láng Zsolt (46) volt II. kerületi polgármester: a fideszes politikus ugyanis 154 nap ki nem vett szabadságért adta be a papírjait az önkormányzathoz – tudta meg a Blikk.
Mi az a ferritin? Mire szolgál a ferritin szintjének mérése? Mi a ferritinszint normálértéke? Mikor alacsony és mikor magas a vér ferritinszintje? Mit kell tudni a vizsgálatról?
Kis ország vagyunk, de már két, Dívákra keresztelt formáció is fellép a hazai színpadokon. A jegyvásárlásnál figyelni kell, nehogy Détár helyett Dért, vagy Király helyett Ladineket kapjon a néző.
Önmagából kikelve ment tegnap délután Gáspár Bea és lánya abba a kórházba, ahol az a fiatal nő feküdt, akivel kedd éjjel összeütköztek. Az ordibáló hírességeket kitessékelték a kórteremből.
Akár több millió forint értékű áfa-visszaigényléssel is élhetnek a NAV felé azok a szolgáltatók, eladók, akiknek behajtatlan követelésük van. Az Európai Bíróság néhány hete hozott ugyanis olyan végzést, amely kimondja: ha egy követelés véglegesen behajthatatlanná vált, akkor nem dönthet úgy a tagállam, hogy nem adja vissza az áfát. Már régóta várta
A lábát ugyan régóta fájlalja Dévényi Tibor (72), de ezt leszámítva kutya baja. A friss orvosi kivizsgálás megnyugtató eredményt hozott számára. A Retró Rádió sztárjának szüksége is van a jó kondira, hiszen most a párja, Bea a bokatörése miatt nem tud mozogni, így a segítségére szorul.
A Claas Hungária Kft. október 28-án, egész napos programsorozat keretén belül promóciózta a 2020-as UniTech mérnökversenyt, valamint érdekes programot szervezett a Bme hallgatói számára.
Hiába 12 millió forint a kata és az áfamentesség éves határa, számos olyan apró részletszabály van, ami miatt nem várt meglepetések érhetik a katát választó egyéni vállalkozókat és bt.-ket. De nemcsak nekik okozhat kellemetlenséget a figyelmetlenség, hanem a rosszul kiállított számlájukat befogadó cégeknek is többletmunkát jelenthet a későn felfede
Talán sokaknak nem volt könnyű, de mégis kénytelenek voltak búcsút inteni a rajongók Tony Starknak az idén mozikba került Végjátékban. A Marvel forgatókönyvírói, Christopher Markus és Stephen McFeely...
Az orosz kormány elismerte, hogy nem tudja üzembe helyezni az Északi Áramlat 2. gázvezetéket úgy, ahogy szeretné. A projekt csúszik, és lehet, hogy nagyon sokáig.
Mik a pontos teendők fagyérzékeny növényeink megfelelő téli védelmének biztosításában? Hogyan oldjuk meg a leander, a sétányrózsa, a kefevirág, az angyaltrombita és a citrusfélék teleltetését?
Abban az esetben is el lehet állni egy online vásárlástól, ha nem tetszik a termék – mondta Böröcz Helga közjegyző. Ismertetése szerint a webes vásárlás úgynevezett távollévők közötti szerződés, melynek szabályai eltérnek az áruházi vásárlástól. Mivel online boltban a vevőnek nincs lehetősége megvizsgálni a terméket, a jogszabály úgy rendelkezik, t
Az eddig sem volt kétséges, hogy a Star Wars: Skywalker kora óriásit kaszálhat a mozikban, az előzetes jegyeladások sorra döntögetik a rekordokat, de a friss elemzések még a korábban megjósolt összege...
Kiderült, nem a Katona József Színház volt az első teátrum, amelyik úgy döntött, soha többé nem akar együtt dolgozni Gothár Péterrel. Úgy tudni, korábban egy másik színház igazgatója is eltávolította őt, mert fellázadt a rendező ellen a társulat. Mindenki találgat, melyik intézményről van szó, hiszen természetesen ezt az ügyet is csendben intézték
A prémiummárkájú gépkocsik tulajdonosai nagyobb hajlandóságot mutattak a saját autóról való lemondásra, mint a többi autós, ha lehetőségük lenne átülni közösségi szolgáltatásként működő önvezető autóba.
Az olthatatlan vágy (sóvárgás) egy-egy étel után leggyakrabban terhesség alatt jelentkezik. Na de mit jelent akkor, ha az ember nem várandós? Legtöbbször valamilyen tápanyaghiány állhat a háttérben, de ritkán akár betegség is.
Az internetes vásárlás veszélyeire figyelmeztet a fogyasztóvédelem. A Black Friday és a karácsony miatt, novemberben ugrásszerűen megnő a webáruházak értékesítése. A legtöbb probléma a megtévesztő hirdetésekkel, az árképzéssel és a szállítási határidőkkel van.
Terv szerint haladnak a telepítési munkálatok az Audi Hungaria és az E.ON közös projektjében, amelynek eredményeként Európa legnagyobb, épületen kialakított fotovoltaikus rendszere épül az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején. Az egyik épület 80 000 négyzetméteres tetőfelületén már valamennyi napelem a helyére került, ez több mint 20
Üres és semmitmondó lesz a szakértők szerint az amerikai–kínai kereskedelmi megállapodás első szakasza, amelyet vélhetően hamarosan aláírnak. Az alapvető kérdések rendezése azonban akár teljesen el is maradhat.
A fiatal munkavállalókkal kapcsolatban gyakran hangoztatott vélemény, miszerint nehezen maradnak meg egy munkahelyen hosszabb ideig, állandóan igénylik a változást, mondhatni, nem lehet rájuk hosszú távon számítani. Ezzel szemben többségük éppúgy szeretne évekig ugyanazon a munkahelyen maradni, mint más kollégáik – derül ki a Groupama Biztosító ors