2019. november 27. szerda

nov. 27
9:30
Hamilton elismerte, jövője azon is múlik, hogy Wolff marad-e (F1világ)
A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton azt mondja, a jövőjével kapcsolatos döntésére hatással lesz az, hogy Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke marad-e 2020 után.
nov. 27
9:30
Belgrádban nyitott irodát a HEPA (Portfolio)
A szerb-magyar kereskedelmi kapcsolatok az utóbbi években kiemelkedően jók, és a befektetések szempontjából is jelentős előrelépések történtek a közelmúltban, a jövőben pedig további közös sikerekre lehet számítani - hangsúlyozta Hendrich Balázs, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója kedden Belgrádban, ahol megnyitotta az ügynök
nov. 27
9:30
Maci aukció: fogyatékosság-barát étterem megnyitására gyűjtenek (ATV)
18-millió 950-ezer forint gyűlt össze a tegnapi 9. Jótékonysági Maci Aukción.
nov. 27
9:30
Nőtt a fiatalok munkanélkülisége (444.hu)
A munkanélküliek több mint negyede a 15-24 év közti korcsoportból kerül ki.
nov. 27
9:31
Maceszgombóc (alaprecept) (Mindmegette)
nov. 27
9:33
Elfogadta a kormány Csepel és Ferencváros feltételeit az atlétikai világbajnokság kapcsán (Menedzsment Fórum)
Csepel és Ferencváros javaslatai egybeesnek a kormány szándékaival, írják egy friss kormányhatározatban.
nov. 27
9:33
Elfogadta a kormány Csepel és Ferencváros feltételeit az atlétikai világbajnokság kapcsán (Privátbankár)
Csepel és Ferencváros javaslatai egybeesnek a kormány szándékaival, írják egy friss kormányhatározatban.
nov. 27
9:33
Hány embernek van munkája? Itt a friss foglalkoztatási adat (Piac és Profit)
A munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékon áll.
nov. 27
9:33
Századvég: Megszavazzák az új Bizottságot (Igényesférfi.hu)
Az alapítvány elemzője szerint kulcsfontosságú, hogy az Eu visszanyerje geopolitikai erejét.
nov. 27
9:33
Kiderült! Ez az a nasi, amit Jennifer Lopez eszik lefekvés előtt (Mindmegette)
nov. 27
9:35
Tonhalsteak fekete tésztával (Mindmegette)
nov. 27
9:36
Emelkedés várható a magyar részvénypiacon (ProfitLine)
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
nov. 27
9:36
Milyen tünetekkel érdemes bőratka szűrésre menni? (WebBeteg)
Az arcon és a fejbőrön is tüneteket okozhat az apró, szabad szemmel nem látható élősködő. Ilyenkor hiába minden idő és pénz, a legdrágább kozmetikum vagy kezelés is csak átmeneti javulást hoz, amíg a probléma valódi kiváltó okát, a bőratkát nem távolítjuk el.
nov. 27
9:36
Minél többet sportolsz, annál többet fizet ez a hitelkártya (Portfolio)
Az American Express egy olyan hitelkártyát dob piacra, amely a testmozgást jutalmazza pénzvisszatérítéssel.
nov. 27
9:36
Ahol kerek a világ: íme, az Infiniti pickup-válasza a Tesla Cybertruck-ra (Auto Pult)
A Tesla múlt héten bemutatott első – természetesen tisztán elektromos – pickup modelljén gyakorlatilag ledöbbent az autós világ: Elon Musk és csapata teljesen tiszta lappal, a nulláról vágott bele a pickup kifejlesztésébe, miután alaposan felmérték a vásárlói igényeket.
nov. 27
9:38
Európa még nem látott olyan naperőművet, mint amilyet az Audi épít Győrben (Portfolio)
Terv szerint haladnak a telepítési munkálatok az Audi Hungaria és az E.ON közös projektjében, amelynek eredményeként Európa legnagyobb, épületen kialakított fotovoltaikus rendszere épül az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején.
nov. 27
9:39
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán megmutatták enyhe Down-szindrómás kisfiukat (SzMo)
Szívmelengető családi fotó készült róluk a Nők Lapja új számában, mindhárman a címlapon mosolyognak.
nov. 27
9:39
Ezekkel a konyhai hibákkal megmérgezheted a családodat - 4 örökérvényű szabály (Spabook)
Itt készül a reggeli, a vasárnapi ebéd, a finom sütemények és a kávé, amit a vendégek elé teszel. Mindenki tudja, hogy a konyhát érdemes tisztán...
nov. 27
9:42
A Honda 2021 végéig hosszabbított a Red Bull-lal! (F1világ)
Hivatalos bejelentés ugyan még nem érkezett, a Honda azonban legalább 2021 végéig biztosan a Forma-1-be marad – ezt Dr. Helmut Marko, az energiaital-gyárosok motorsport-tanácsadója erősítette meg a minap egy interjúban.
nov. 27
9:42
Az oroszok az Európai Unió kezében (Portfolio)
Csúszhat az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzembehelyezése, bár a vezeték már 2020 elején elkészülhet. Az Uniós tagállamok belső csatározása akaszthatja az első szállítás megkezdését, most eldőlhet, hogy a német vagy a közép-kelet-európai lobbi az erősebb.
nov. 27
9:44
Kis erősödéssel kezdi a napot a forint (Portfolio)
Továbbra is gyenge szinteken mozog a forint, de kissé eltávolodott a tegnapi csúcsszintektől az euró és a dollár árolyama is.
nov. 27
9:45
Tovább stagnál a munkanélküliség (Privátbankár)
Hónapok óta 3,5 százalékon áll.
nov. 27
9:45
Steiner Kristóf: „Színesen kell táplálkozni és szenvedélyesen kell élni” (Márkamonitor)
Flexiteriánus, peszkateriánus, pollotariánus, lakto-ovovegetáriánus, ovovegetáriánus, laktovegetáriánus, vegán, és még más diéták erősödő trendje; itthon és világszerte is egyre többen követnek az emberek valamilyen speciális étrendet. Van, aki allergia, intolerancia, egészségügyi okok miatt hagy ki bizonyos alapanyagokat az étrendjéből, és van, ak
nov. 27
9:45
Újabb józsefvárosi tűzfal lett festménnyel teli (Igényesférfi.hu)
Az előző kerületi vezetés által elindított programban nem csak mesefigurák fognak felkerülni a házfalakra.
nov. 27
9:45
Palkovics László: a magyar gazdaság high-tech pályára állt (Könyves Magazin)
Az elmúlt nyolc év iparpolitikai döntései révén a magyar gazdaság alapvetően high-tech pályára állt, ennek jelentőséget ad a gazdasági növekedésre, a környezetre gyakorolt hatása – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
nov. 27
9:45
20 százalékkal drágulhat a mobilinternet az 5G miatt (Tiszta Jövő)
Az Ericsson várakozásai szerint az 5G előfizetések száma 2025-re globálisan elérheti a 2,6 milliárdot, ekkorra várhatóan 65 százalékos lesz az 5G lakossági lefedettsége és a globális adatforgalom 45 százaléka 5G hálózatokon bonyolódik majd – derül ki az Ericsson kutatásából.
nov. 27
9:45
Módosul az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás az európai csirketenyésztők védelme érdekében (Agrofórum)
Az Európai Parlament (Ep) strasbourgi plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amellyel hozzájárul az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás módosításához, hogy megakadályozza az Európai Unióba érkező, olcsó ukrán csirkemell importját, európai csirketenyésztők pedig elegendő védelmet kapjanak a túlzott mennyiségben, vámmentesen érkező baromfihúss
nov. 27
9:45
Két év után tért vissza Selena Gomez: pánikrohamot kapott fellépése előtt (Life)
Két év után tért vissza Selena Gomez: pánikrohamot kapott fellépése előtt
nov. 27
9:46
Pár év, és drónokon fogunk taxizni a városokban (Portfolio)
A KPMG nemrégiben megjelent nemzetközi tanulmánya szerint a következő évek egyik legmeghatározóbb világtrendjét a városi légi közlekedés forradalma hozza el, ennek eszközei pedig a drónok lesznek.
nov. 27
9:48
Tovább stagnál a munkanélküliség (Menedzsment Fórum)
Hónapok óta 3,5 százalékon áll.
nov. 27
9:48
Halállal fenyegette udvarlója a rendőrnőt (BorsOnline)
Egy rendőrnő volt az álma annak a 26 éves férfinak, akit végül választottja zaklatása és halálos fenyegetése miatt csuktak le a napokban. Sándor egy bírságolás közben szeretett bele a csinos egyenruhásba.
nov. 27
9:48
KSH: továbbra is 4,5 millió felett a foglalkoztatottak száma (ATV)
Az augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Tavasz (március-május) óta 4,5 millió felett alakul. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája az előző három hónapos időszakkal megegyező 70,3 százalékra emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivata
nov. 27
9:50
Szerda éjjel súlyos autóbalesetet szenvedtek győzikéék (BorsOnline)
A showman, a felesége, Bea asszony és kisebbik lányuk, Virág utazott az autóban, amik
nov. 27
9:51
KSH: stagnál a munkanélküliség (Infostart)
Az augusztus-októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 27
9:51
A hálaadás napján (Alternatív Energia)
Holnap, a hálaadás napján az amerikai családok pulykát esznek. Nálunk az unokák a Rubik-kocka egyik legújabb változatával lesznek elfoglalva. Máshol sietnek majd az evéssel, mert estefelé vásárolni kell, a Black Friday már csütörtökön elkezdődik, így itt a nagy alkalom karácsony vagy hanuka előtt az ajándékokat megvenni.
nov. 27
9:51
Még mindig tizennyolcan az elnökjelöltségért (Kripto Akadémia)
Amerikában és külföldön is az impeachment hírei uralják a sajtót, ám közben a Demokrata Párt lázasan keresi, ki lehet jövő ősszel Donald Trump kihívója. Arra ugyanis nem lehet számítani, hogy a republikánusok az elnök elmozdítására szavaznának.
nov. 27
9:51
Meghalt Dan Reisinger, ismert magyar származású grafikus (Spa Trend Online)
Reisinger a vajdasági Magyarkanizsán született 1934-ben. Az első Izrael-díjas grafikus volt.
nov. 27
9:51
Zöld jelzés Európában (vg.hu)
Emelkedtek a fontosabb nyugat-európai indexek szerdán tőzsdenyitáskor.
nov. 27
9:53
Monoklit követelnek (Alternatív Energia)
A zaklató rendező gellert kapott története a mai magyar közéletben sok mindenről szól, csak a valóságról nem. A kormányoldalhoz sorolható lendületes média másodpercek alatt politikai összefüggésrendszer-várat épített. Az érintett színházat és művészeti egyetemet a balliberális oldalhoz kötve, a rendező egykori párthoz való kötődését felhasználva lá
nov. 27
9:53
Atlétika-vb: a kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait (vg.hu)
A Miniszterelnökség közlése szerint a javaslatok egybeesnek a kormányzati szándékokkal.
nov. 27
9:54
Szerda éjjel súlyos autóbalesetet szenvedtek Gáspár Győzikéék (BorsOnline)
A showman, a felesége, Bea asszony és kisebbik lányuk, Virág utazott az autóban, amik
nov. 27
9:54
Saját háza udvarán támadt egy férfire egy medve a székelyföldi Hidegkúton (HírTV)
Súlyosan megsebesült egy 28 éves férfi a székelyföldi Hidegkúton, miután a saját háza udvarán medve támadt rá.
nov. 27
9:54
Erre kevesen számítottak, már 250 ezer megrendelés érkezett a Tesla Cybertruckra (Portfolio)
A Tesla új modellje igencsak megosztó, de bőven vannak olyanok, akiknek bejön a futurisztikus dizájn, már 250 ezer megrendelés érkezett az autóra.
nov. 27
9:54
Pénteken újabb áremelésre számíthatunk a benzinkutakon (Auto Pult)
Ebben a pillanatban kaptuk meg a hírt, amelynek értelmében most péntektől tovább drágulnak az üzemanyagok. Az áremelés ezúttal mindkét fő üzemanyagtípust érinti: a benzin ára literenként 2, míg a gázolajé literenként 3 forinttal emelkedik november 29-én hajnalban.
nov. 27
9:55
Ez a minimum! (Alternatív Energia)
Magyarországon az egészségügyi rendszer állapota immár egyértelműen nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Mindannyian a bőrünkön érezzük, hogy a Fidesz sokadrangú kérdésnek tekinti az emberek egészségét, másodlagosnak a betegbiztonság garantálását. Az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index kimutatása szerint Magyarország egyértelműen a sereghajtók köz
nov. 27
9:55
Betelt a pohár a német gazdáknál (vg.hu)
Ellepték Berlin központját a Merkel-kormány agrárreformja ellen tüntető parasztok.
nov. 27
9:57
Bazi nagy angol tragikomédia – egy nemzet bemattolta magát (Privátbankár)
Az angol politikai lebénulást különbözőképpen használja ki saját hasznára Putyin, Trump és Macron. Az örvényben vergődő ország december 12-én előrehozott általános választást tart. Káncz Csaba jegyzete.
nov. 27
9:57
Komoly ára van a mobilitásnak – nem is szívesen fizetik meg Magyarországon (Piac és Profit)
Hol vannak a földrajzi mobilitás korlátai az építőiparban? Mennyit hajlandó utazni egy szakember a munkáért? Milyen feltételekkel? Egy friss felmérés ezekre kereste a választ.
nov. 27
9:57
Varga Mihály a világ legnagyobb bankjával írt alá stratégiai megállapodást (AQUA)
Az aláírt kétoldalú egyetértési megállapodás célja átfogó és hosszú távú, közös érdekeken alapuló stratégiai együttműködés kialakítása Magyarország és Kína között.
nov. 27
9:57
A versenyben maradás a tét az Ftc számára (HírTV)
A Ferencváros számára a versenyben maradás lesz a tét csütörtökön az Espanyol elleni hazai mérkőzésen.

Keresés