Új vígjátékkal jelentkezett Elise Duran a Baywatch sztárjával, Alexandra Daddarioval a főszerepben. A friss bemutató kapcsán cikkünkben mindent egy helyre gyűjöttünk össze amit érdemes tudnod a filmrő...
Bár Milánó nem tipikusan olasz hangulattal hívogat, de Európa egyik leglüktetőbb városaként diktálja a divatot. Mutatjuk, miért érdemes felkeresni egy hosszú hétvégére.
Idén negyedik alkalommal adták át a legkiválóbb márkaépítési teljesítményeket elismerő BrandExcellence Díjat. Az előző évekhez hasonlóan az OTP most is ott van a díjazottak között, és elismerést kapott a Pepsi, a Neo Citran és az Allianz is.
A francia Bugatti kínálata sosem volt bőségesnek mondható, azonban van rá esély, hogy kétféle típus is áll majd a szalonokban. Az új modell igazi népautó lehet, persze csak a Bugatti szintjén.
"A gyermekek jövője érdekében" demonstrációt tart november 30-án Budapesten a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával - jelentette be a PSZ elnöke pénteken a fővárosban...
A meddőségért már 60 százalékban a férfiak felelősek, ez az arány pedig folyamatosan nő, így fontos lenne egy ezt célzó központi program – mondta az InfoRádiónak Dévai István, a Dévai Intézet igazgató főorvosa. A hvg.hu értesülései szerint a kormány már dolgozik egy ilyen tervezeten.
A bíróságok kötelesek lesznek a Kúria jogértelmezését követni az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata értelmében, ugyanakkor ez nem sérti az ítélkező bírók személyes függetlenségét - mondta az igazságügy-miniszter szombaton Budapesten, a magyar ügyvédek napján tartott ünnepségen.
Az ingatlanpiac alakulását a gazdasági folyamatok mozgatják. A Property Investment Forum 2019 konferencia „Makrogazdasági kilátások” workshopján a téma szakértőit kérdeztük arról, hogy mit hoznak a globális és a hazai gazdasági folyamatok, milyen eszközökkel segítik vagy éppen nehezítik az ingatlanpiac fejlődését, növekedését, legyen szó a jegybank
Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon - a lajosmizsei kivételével - csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon - a lajosmizsei kivételével - csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten.
Minden idők legnagyobb magyarországi lottónyereményét viheti haza az Eurojackpot friss magyar milliárdosa. Még adózás után is kb. 8,5 milliárd forintja maradhat. Legutóbb 2017-ben volt hasonló giganyeremény: akkor egy nyugdíjas férfi nyert...
Sokan és régóta várják a piaci összeomlást, hovatovább, akár egy gazdasági visszaesést, válságot is. Ez azonban csak nem akar eljönni, mi több az S&P500 tőzsdeindex történelmi csúcsokat dönget. A nagy kérdés, hogy miként azonosítod a piaci fordulókat? Milyen stratégiát kövess emelkedő és csökkenő piacokon? Hogyan kezeld a veszteséget? A Sikeres ker
Nemcsak a Mészáros Lőrinc-féle visontai erőmű okoz kellemetlenséget a helyieknek, Ajkán szombaton tüntettek a Veolia Zrt. erőművének környezetszennyezése miatt.
Villányi szőlőmag-alapanyagok, svájci termékfejlesztés és gyártás. Gere Andrea kozmetikai termékcsaládja, a Grapelove új utat mutat a szépségápolásban.
Hatalmas szegénységből érkezett az X-Faktorba Ruszó Tibor: a fiú most elmesélte, hogy milyen körülmények között él a felvidéki családja. Kiderült, hogy csak kölcsönökből tudják megoldani, hogy a tehetséges énekes el tudjon menni...
McKenzie tábornok elmondta, hogy a mintegy 500 katona az Eufrátesztől keletre és egészen az ország északkeleti sarkáig műveleteket fog végrehajtani a következő hetekben.