A Romgaz román állami vállalat is beszállna a fekete-tengeri földgáz kitermelésébe, így 15-20 százalékos részesedést vásárolna az amerikai ExxonMobil vállalattól - nyilatkozta Adrian Volintiru, a Romgaz vezérigazgatója az MTI szerint.
Az emberek többsége nem szívesen jár orvoshoz. A szülőknek különös stresszt okoz, amikor a gyermekük betegszik meg, és nem tudják, hogy vehetnének részt a leghatékonyabban az orvosi rendelésen.
Tegyük fel, hogy két órával aludt kevesebbet minden este a múlt héten, egy pénteki határidős nagy projekt miatt. Szombaton és vasárnap azonban négy órával többet aludt a szokásosnál. Hétfő reggel olyan kipihent volt, hogy elég volt csak egy csésze kávé a szokásos kettő helyett. Azonban mindez ne tévessze meg: még mindig túl sok alváshiánya van - eb
A pajzsmirigy által termelt hormonok a szervezetben számos funkciót befolyásolnak. Szerepük van többek között a növekedésben, fejlődésben, az alapanyagcserében, a szívműködés szabályozásában, jelentős hatással vannak az idegrendszerre, annak fejlődésére, az izomszerkezetre, a cukorháztartásra és a kalcium-anyagcserére is.
Hetven százalékra kell növelni a közeljövőben és ezen a szinten tartani a korszerű fegyverek arányát az orosz hadseregnél és flottánál - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz biztonsági tanács pénteki tanácskozásán, a Moszkvához közeli Novo-Ogarjovóban.
Vannak, akik Palcsó Brigittaként jobban emlékeznek a bájos műsorvezetőre, aki spirituális műsoráról mesélt. És persze arról, hogy miért változtatott nevet háromszor.
Alagút szindrómáknak nevezzük azon kórképeket, melyek során valamely ideg nyomás alá kerül az őt körülvevő egyes izmok, inak és csontos csatornák által. Ez akkor fordul elő, ha sérülés, törés, tumor, gyulladás, csontkinövés, vérömleny, illetve csont- vagy ízületi fejlődési rendellenesség miatt szűkület alakul ki az idegek mentén.
Nehéz év lesz 2020 a lengyel energiaiparban, mert az ország hosszabb távon le akarja építeni az orosz gázimportot, amire válaszul a Gazprom addig tehet keresztbe, amíg még kiszolgáltatottak neki a lengyel gázvásárlók.
Elismerés helyett 14 év börtön, sőt kényszermunka vár hazájában egy egyiptomi feltalálóra, aki jelenleg egy magyar börtönben várja sorsa jobbra fordulását. T. R. története mesébe illően indult, ám igazi rémálommá vált.
Velemi otthonában ünnepli ma 84. születésnapját Törőcsik Mari, akit a széltől is óv a környezete. Bejutni hozzá már csak a kiváltságosaknak lehet, így rajongói az ajándékokat a helyi kocsmában hagyják, amiért a művésznő egyik segítője megy el, s adja át az ünnepeltnek.
A 30-50 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. A szülei is általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 90-130 ezer forint nyugdíjból próbálnak megélni. Ez a jelenlegi helyzet. De mi vár ránk a jövőben? Mutatjuk.
Néhány napja futott csak be A vágyak szigete eredeti nyelvű trailere, máris itt a jövőre érkező Blumhouse ohrror magyar szinkronos filmelőzetese! A Blumhouse boszorkányműhelyen valamire nagyon rátapi...
A növények teleltetése annyit jelent, hogy gondoskodunk a védelmükről azokban a hónapokban, amikor annyira lecsökken a levegő és a gyökereket takaró talajrétegek hőmérséklete, hogy az tartós kárt tehetne a növényekben. Mit tehetünk lágyszárú és fásszárú növényeink védelméért?
Egy tányér forró gulyás – aki szereti annak egy kis csípős paprikával megbolondítva – még a legborongósabb őszi napokon is képes „feléleszteni” az embert!
A Star Wars történetének leghosszabb epizódja lesz majd a Skywalker kora, ez a masszív játékidő azonban még így elképesztően sűrűnek ígérkezik. Állítja legalábbis mindezt a film sztárja, John Boyega,...
Új piacok nyílhatnak meg a magyar csirke- és pulykatenyésztők előtt Európában, az ágazatot ezért uniós és állami forrásokból is fejleszteni kell - jelentette ki a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója a Magyar Pulykaszövetség pénteki rendezvényén.
Magyarországon lassan népbetegség az elhízás, sőt, minden negyedik gyerek elhízottnak számít. Közben az egészséges életmód is egyre nagyobb divatot jelent, amire külön iparág épült már. A Jakupcsek plusz című műsorban olyan vendégek voltak, aki vagy jelenleg vagy korábban súlyos súlyproblémákkal küzdenek/küzdöttek, de olyan is van, aki egy szerep k
Sokan megbotránkoznak, amikor meglátják a bizarr eszközt, mások pedig el nem tudják képzelni, hogyan használják intim célokra a nők. A megoldás pedig nagyon egyszerű, ráadásul aki használja, sokat tesz az egészségéért is...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a HelloPay Zrt. megengedhetetlen pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra a tíz százalékos borravaló- és adomány-mérték alapbeállításként történő alkalmazásával az általa biztosított terminálokon. A GVH a jogsértés miatt húszmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást. A HelloPa
„Azt hiszem, egyre inkább változtatunk a viselkedésünkön, a világ kezd ráeszmélni arra, mit tettünk a bolygónkkal” – nyilatkozta a BBC-nek a világhírű természettudós és dokumentumfilmes, Sir David Attenborough, miután kedden átvette a Chatham House-díjat, amivel a brit külügyi intézet a Kék bolygó 2 című televíziós sorozatát ismerte el.
A horvát kormány pénteki ülésén 68 ezer 100-ról 103 ezer 470-re növelte a nem uniós országokból érkező külföldi munkavállalók részére rendelkezésre álló kvótát - közölte a helyi sajtó.
Horror kutyatelepet üzemeltetett egy férfi Pécs külterületén Pécs-somogyban. A szomszédok milliószor jelentették az esetet, a rendőrség viszont nem csinált semmit. A ketrecekben élő kutyák éltek együtt tetemekkel, az állatok nem csak alultáplálták voltak, hanem rengeteg betegséget is elkaptak. A Heti Napló riportja.
Színházi körökben régóta szóbeszéd tárgya, hogy a szexuális zaklatással lebukott Gothár Péter évek óta erkölcsöket sértő módon viselkedett több színésznővel. Sokan elfordították a fejüket, de ami még felháborítóbb, hogy a Katona vezetése jogsértő módon titoktartási szerződést íratott alá az áldozatokkal és az ott dolgozó művészekkel, hogy elkenjék
A Ripost megtudta: jövő héten emel vádat az ügyészség a Hableány katasztrófájának ügyében. Jurij C.-t halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés veszélyeztetésével és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, az ügyben érintett ügyvédek becslése szerint körülbelül 7 év börtönt kaphat – vagyis áldozatonként 3-3 hónapo
A bajnoki címre pályázó Borussia Dortmund hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott a sereghajtó Paderbornnal a német labdarúgó-bajnokság tizenkettedik fordulójának nyitómérkőzésén pénteken.
Két új telefont mutatott be az EVOLVEO. Az EVOLVEO EasyPhone FD az idősebb korosztálynak készült nagyobb kijelzővel és gombokkal, az EVOLVEO StrongPhone F5 egy klasszikus strapatelefon. Az EVOLVEO EasyPhone FD kihajtható mobiltelefon egy könnyen kezelhető Dual SIM telefon, amely nagy kijelzővel rendelkezik, így a nagyobb számok és betűk könnyeben o
Előre szólok, hogy NEM leszek SPOJLERMENTES. Most már eltelt több, mint egy hét a film bemutatója óta, szóval, aki tűkön ülve várta, már biztosan látta. Aki pedig nem, de mégis érdekli, ne halogassa tovább! Ezt látni kell!
Az áruházláncok csak friss lakossági felmérés alapján egyeztetnének jövőre arról, megéri-e vasárnaponként estig nyitva tartani, miközben régóta vannak tényeken alapuló kimutatásaik arról, hogy nem.
Az ellenzékiek nem zárják ki, hogy az idő rövidsége ellenére előválasztás írnak ki, de közben próbálnak olyan jelöltet is találni, akit minden párt elfogad.
Egyre nehezebben boldogulnak öntözés nélkül a gazdálkodók. A tavaszi aszály nagyban megnehezítette a vetést a kertészetekben, az ipari feldolgozásra szánt zöldségekből a korábbinál kisebb hozamokat értek el.
Bővítik a Magyarország és Bosznia-Hercegovina közötti védelmi együttműködést - jelentette be a két ország védelmi minisztere pénteken Budapesten újságírók előtt.
Az Oktatási Hivatalt jelölte ki az iskolaérettségi felmentések elbírálására, és a kormányhivatalokat a hároméves korban esedékes óvodába járás ellenőrzésére a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
Két lényeges könnyítést is tett a kiíró az „Állami tulajdonú sportlétesítmények energetikai fejlesztése” című uniós pályázatnál, amelyek közül az egyik az, hogy fél évvel tovább lesz nyitva a pályázat, másrészt a nyertes projektek megvalósítására sokkal több időt adnak.
Alig egy hét, és ismét itt a magyarok új kedvenc ünnepe, a Black Friday, azaz a fekete péntek, mely során a számos magyar online és offline üzlet óriási kedvezményekkel árusítja ki a készletek egy részét. A legjobb ajánlatok megszerzéséért...