Nem a szakmai programját kifogásolták azok a képviselők, akik végül további, írásbeli kérdések megválaszolására szólították fel a magyar biztos-jelöltet - mondta az InfoRádióban Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője.
Eredményes sportkarrier, számtalan kupa és érem, saját parfümmárka, hullámvölgyek - az exteniszező arcán közel az ötvenhez is győztes mosoly árad szét.
A napokban indult a Disney+ streaming szolgáltató, amelyen máris számos produkció érhető el, ám úgy tűnik, hogy a stúdió egyáltalán nem tervezi, hogy lassítana a tempón. Már csak azért sem, hiszen a ...
A globális felmelegedés jóval drámaibb módon növelheti az óceánok vízszintjét, mint ahogy az a korábbi előrejelzésekben szerepelt - vélik ausztrál kutatók.
Beiktatta hivatalába pénteken Andrzej Duda lengyel államfő a Mateusz Morawiecki vezette új lengyel kormányt. Az elnöki palotában tartott eskütételről a lengyel televízió élő adásban tudósított.
Van, ahol már elindult a Black Friday: az első órák számai alapján egy átlagos ügyfél idén több fekete pénteki terméket vesz, mint tavaly, a rendelések többségét pedig bolti átvétellel kérik. Az eddigi statisztikák szerint a Playstation...
A Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) friss tanulmánya szerint a világ adóssága 7500 milliárd dollárral nőtt az év első felében, ennek nagy részéért pedig az USA és Kína a felelős – számol be a hírről a CNBC.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) elvárja a magyarországi politikai pártoktól, hogy a szomszédos államokban az ottani magyar közösségeket képviselő pártokat és jelölteket támogassák. Egyebek között ezt tartalmazza a szervezet 18. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozat.
A hétvégén lezajlott a Budapest Central European Fashion Week. Ha te is izgatottan vártad a hazai tervezők legújabb kollekcióit, akkor most megmutatjuk, hogy mivel készülnek nekünk a 2020-as tavaszi-nyári szezonra!