2019. november 11. hétfő

nov. 11
13:48
Szerdán megállhat az élet a szociális ágazatban (ATV)
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke bejelentette, hogy ha addig sikerül megállapodniuk a kormánnyal a még elégséges szolgáltatásokról, szerdán sztrájkolni fognak az ágazat dolgozói.
nov. 11
13:51
Fülelhetett a madáretető vagy a szobaajtó, és ölhetett a rúzs – így kémkedett a Stasi a Balatonon (SzMo)
Félelmetesen találékony kémfelszerelések és módszerek a hidegháborúból.
nov. 11
13:54
Kemény Dénes: amit Szívós István a vízben művelt, az korszakos volt (Infostart)
Szívós István centerként új fejezetet nyitott a vízilabdázásban, majd játékospályafutása után sem szakadt el egyetlen pillanatra sem a sporttól – mondta az InfoRádiónak a 71 éves korában elhunyt olimpiai bajnokról Kemény Dénes korábbi szövetségi kapitány, a Magyar Vízilabda Szövetség volt elnöke.
nov. 11
13:54
Az Amerikában élő magyar nyugdíjasok inkább visszaküldik a rezsiutalványt, de nem Orbánnak (ATV)
Egy Észak-Amerikában élő magyar férfi - miután egy kanadai rokonlátogatáson szembesült azzal, hogy oda is eljutott a miniszterelnök levele, benne a rezsiutalványokkal - felvette a kapcsolatot Király József MSZP-s politikussal, hogy az utalványok jó helyre kerüljenek.
nov. 11
13:54
Kockázatos, ha üresen áll a kiadandó lakás (vg.hu)
Sok befektető alábecsüli azokat a kockázatokat, amik a lakáskiadás esetén az elvárt hozamot veszélyeztetik.
nov. 11
13:57
A kamerák előtt mesélt bűnös viszonyáról Várkonyi Andrea (Femcafe)
A csinos műsorvezetőnő keseretlen őszinteséggel mesélt egy régi, viharos párkapcsolatáról.
nov. 11
13:57
Gusztustalan dolgokat fecskendezett a nők bőre alá az újpesti kuruzsló: elítélték (Life)
Gusztustalan dolgokat fecskendezett a nők bőre alá az újpesti kuruzsló: elítélték
nov. 11
13:57
E-Control Mobile alkalmazással kalibrálható Väderstad vetőgépek (Agrofórum)
Az új fejlesztésű úgynevezett E-Control Mobile alkalmazás könnyebbé teszi a vetőgépek vetést megelőző kalibrálását. Az E-Control Mobile alkalmazás letöltésével a vetőgépek kezelői okostelefonjukon keresztül állíthatják be a vetendő magmennyiséget.
nov. 11
13:57
Agitátorok: Forradalmiság, proletárdiktatúra, hatalom (Mafab)
Az 1969-ben forgatott Agitátorok a Balázs Béla Stúdió talán első jelentős alkotása volt, amelynek elkészülte után rögtön dobozba zárás lett a sorsa. Rendkívül bonyolult film ez mind tartalmát, mind st...
nov. 11
13:57
2020-ban önálló koncerttel érkezik hozzánk a Korn (Promotions)
A nu metal koronázatlan királyai hat év után térnek vissza Budapestre.
nov. 11
14:00
Ez a csalók legújabb módszere: ilyen egyszerűen csapolják le a bankszámládat (Pénzcentrum)
Bár rengeteg előnye van, ha az ember online vásárol, nem szabad elfelejteni a veszélyeket sem, amelyek az interneten leselkednek a vásárlókra. Adathalász weboldalak, hackerek vadásznak személyes információkra, bankkártya adatokra, akár...
nov. 11
14:03
A kínaiak miatt nőtt a magyar infláció? (Menedzsment Fórum)
Pénteken tette közzé a KSH a hazai inflációs mutatót, amely a várnál némileg magasabb lett. A háttérben az emelkedő sertéshús áll, az árak ugyanis a Kínából indult sertéspestis miatt jelentősen meglódultak. Az infláció várható alakulása mellett a műhúsokról is szó esett a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
nov. 11
14:03
Látványos csillagászati jelenséget közvetítünk, nézze élőben! (Infostart)
Látványos csillagászati eseményt követhetnek figyelemmel az érdeklődők, a bolygóátvonulások ráadásul nem túl gyakoriak.
nov. 11
14:03
Elhagyja a süllyedő hajót a spanyol liberális pártvezér (Képmás)
Albert Rivera öt év után távozik a spanyol belpolitikából is.
nov. 11
14:03
Kínos: a Spice Girls nem mert egy színpadra állni Adele-lel (BorsOnline)
Igencsak felemásra sikeredett a legendás lánybanda visszatérő turnéja, kezdve azzal,
nov. 11
14:06
Niedermüller: 22 hónap alatt 260 milliót költött a fideszes önkormányzat ügyvédekre (ATV)
Erzsébetváros polgármestere szerint "az ellenzéki önkormányzatok kapcsán folyamatosan pazarlásról papoló Fidesz tehát maga szórta számolatlanul a százmilliókat a baráti cégeknek és irodáknak".
nov. 11
14:09
Visszaállítaná a halálbüntetést Nagy Feró (Ripost)
Az énekesnek kemény véleménye van a bűnözőkről, és bizony akad olyan eset, ami alapján, ha tehetné, nem életfogytiglani börtönre ítélné az elkövetőt, hanem halálra.
nov. 11
14:09
Elemzők: Pozitív meglepetés az export növekedése (AQUA)
Pozitív meglepetésként értékelték az elemzők az export szeptemberi növekedését, kiemelve, hogy ez összhangban van az ipari termelés növekedésével.
nov. 11
14:09
Durva baleset történt, kisiklott egy vonat Nyírbátornál (Ripost)
A baleset miatt szünetel a vonatközlekedés a Debrecen–Mátészalka vonalon..
nov. 11
14:09
Az összes ruhát elfogadnánk: Nora Sarman új kollekciója minden nő álma (Femcafe)
Ezekben a darabokban igazi istennők lehetünk.
nov. 11
14:09
Honnan ered Soros György gondolatvilága? Soros Tivadar emlékiratairól (Tiszta Jövő)
Egy nyírbaktai születésű, nagy karriert befutó zsidó jogász és eszperantista: Soros Tivadar élete és nézetei nagyban befolyásolták fia, Soros György ideológiáját. Recenziónk Soros Tivadar emlékiratairól.
nov. 11
14:09
Milyen lárva károsítja a füge termését? (Agrofórum)
Cs. Jenő kérdése: A füge termésében apró, fehér lárvákat találtam. Milyen kártevő lehet ez?
nov. 11
14:09
Egy francia modell is szexuális erőszakkal vádolja Roman Polanskit (Life)
Egy francia modell is szexuális erőszakkal vádolja Roman Polanskit
nov. 11
14:09
Csillagjegyedből kiderül, hogy állsz önbizalom terén (Spabook)
Egy percig sem kételkedsz magadban, és akár olyasmibe is beleugrasz, amiről mások kétszer is meggondolnák? Vagy éppen ellenkezőleg, a saját bizonytalanságod...
nov. 11
14:11
Újabb erőszak-botrány robbant a világhírű rendező körül, perre készül (Ripost)
A 86 éves rendezőt jelenleg is körözik az Egyesült Államokban, de most újabb áldozata állt elő.
nov. 11
14:11
Ritka égi jelenség lesz ma látható (Life)
Ritka égi jelenség lesz ma látható
nov. 11
14:12
Még több EU-s pénzt ad a kormány a magyarok egyik kedvenc gyógyfürdőjének (Portfolio)
Az eddigi 650 millió forintnyi EU-támogatást további 350 millióval, azaz több mint 50%-kal megemeli a kormány, így kereken 1 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást kap „Zalakaros gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése” című projekt – derül ki a Magyar Közlönyből.
nov. 11
14:12
Bundagyanú miatt nyolc futballvezetőt őrizetbe vettek (Sport365)
Az érintettek az előző szezonban manipulálhatták a találkozókat.
nov. 11
14:12
Jászberényben kiderült, hogy a Fidesz semmit nem tanult az október 13-i vereségből (444.hu)
Jászberényben a Fidesz elérte, hogy újra szavazzanak a polgármesterről. Jobban jártak volna, ha inkább nem erőltetik. A korábbi minimális vereségből katasztrofális kudarc lett.
nov. 11
14:14
Szaros füvet legelő szarvasmarhákhoz hasonlította az ellenzékre szavazókat a szekszárdi fideszes (444.hu)
„Aki a csorda után megy, mindig szaros füvet legel!”
nov. 11
14:15
Nem kap tőlünk autonómiát Kelet-Ukrajna – Jevhenyija Kravcsuk a Mandinernek (Képmás)
„Az ukránok elsősorban társadalmi igazságosságot, békét és gazdasági fejlődést akarnak” – foglalja össze az igényeket az ukrán politikai életbe egy évvel ezelőtt berobbant és idén két választást is megnyert új kormánypárt sajtófőnöke. Jevhenyija Kravcsukkal a kijevi parlamentben beszélgettünk a Nép Szolgája párt nagy terveiről. A kormányzó párt ugy
nov. 11
14:15
Orbán Viktor fogadta az Európai Tanács megválasztott elnökét (BorsOnline)
[lead_kep] Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Charl
nov. 11
14:15
Jövő nyáron szabadabban drónozhatunk (Bitport)
Az Európai Unióban megszületett a drónok szabályozásával kapcsolatos keret, amelyet a tagországoknak 2020 közepére kell saját rendszerükbe ültetni. A hobbisták számára kedvezően változik a felállás.
nov. 11
14:17
Tüntetők blokkolnak egy transzpireneusi autópályát (Képmás)
Az Rt tudósítása szerint katalán függetlenségiek foglalták el az útpályát.
nov. 11
14:18
Zavargások voltak Bolíviában Evo Morales lemondását követően (HírTV)
Spanyol hírügynökség szerint gyújtogatások, fosztogatások és lakóépületek elleni támadások voltak több városban is.
nov. 11
14:18
Örökre elfelejthetjük a hálózati leállásokat (Portfolio)
Rengetegszer előfordul, hogy egy futballmeccs vagy egy nagyobb koncert alatt túlterhelődnek a régiós mobilhálózatok, az 5G-nek és a felhőnek köszönhetően hamarosan ez a probléma a múlté lehet – írja a Wall Street Journal.
nov. 11
14:21
Időzített bomba lesz-e Bosznia-Hercegovina? (USAracing)
Bekérette a szarajevói külügyminiszté­rium a francia nagykövetet azt ­követően, hogy Emmanuel Macron időzített bombaként utalt Bosznia-Hercegovinára egy lapinterjúban.
nov. 11
14:21
Jennifer Aniston őrülten csinos volt, Pinket pedig egész családja elkísérte: híres emberek a People's Choice Awards vörös szőnyegén (Joy)
A tegnap esti díjátadón rengeteg híresség vett részt, Jennifer Aniston díjjal távozott, Pinket pedig egész családja elkísérte!
nov. 11
14:21
Tarol Emilio kamuangolja: már a Sztárban sztár leszek színpadán is ezzel indult az egyik versenyző (SzMo)
Békefi Viktória a mesterektől maximális 30 pontot kapta egyéni produkciójára.
nov. 11
14:24
Fosztogatnak és gyújtogatnak Bolíviában az elnök lemondása után (Portfolio)
Zavargások voltak Bolíviában Evo Morales elnök lemondását követően, az EFE spanyol hírügynökség szerint gyújtogatások, fosztogatások és lakóépületek elleni támadások voltak több városban is.
nov. 11
14:24
A férfiegészségért aggódik Gurmai Zita (ATV)
Az MSZP-s politikus a férfiegészség hónapja, november kapcsán beszélt arról, hogy a férfiaknál a prosztatarák a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés, a szűrővizsgálatok azonban szerinte nem elérhetőek.
nov. 11
14:26
A szellemek leviszik a lakásárakat (Portfolio)
Szellemekkel nem jó együtt lakni – bizonyára ezt gondolja az emberek jelentős része, ugyanis a lakások ára akár drámaian is le tud esni, ha elterjed róluk, hogy gyilkosság helyszínei voltak. Egy hongkongi kutatás szerint mindennek pedig az egész épületre is tovagyűrűző hatása lehet, de az sem mindegy, hogy pontosan mi történt az adott helyen. Túl s
nov. 11
14:27
Szijjártó Péter: Növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban (USAracing)
Minden Európán kívüli, de ahhoz közeli országban és régióban jelentkező instabilitás negatív hatást gyakorol az európai biztonságra – hangsúlyozta a miniszter.
nov. 11
14:27
Mi történt Kate Beckinsale-lel? Őrült videóval sokkolta rajongóit (Femcafe)
Ha látni akarod az elmúlt napok legbizarrabb videóját, jó helyen jársz!
nov. 11
14:27
Visszaesés után elkerülte a recessziót a brit gazdaság (vg.hu)
A Brexithez kötődő megnövekedett bizonytalanság továbbra is nyomást gyakorol a brit üzleti szektor beruházási aktivitására.
nov. 11
14:27
Orbán Viktor fogadta az Európai Tanács új elnökét (Igényesférfi.hu)
Donald Tusk utódja nem először járt Budapesten.
nov. 11
14:27
Zavargások kísérték Morales távozását (Képmás)
Feldúlták a volt elnök házát, aki akár az orosz Rt televízió munkatársa is lehet.
nov. 11
14:29
Irán folytatja az urándúsítást (vg.hu)
Irán jelenleg legalább 5,5 kilogramm alacsony dúsítású uránt állít elő naponta.
nov. 11
14:33
8 százalékos forgalombővülés – van, ahol nem lehet lenyomni a dm-et (Piac és Profit)
A magyarországi dm idén több, mint 8 százalékos forgalmi növekedést ért el a tavalyi év azonos időszakához képest. A diszkontlánc forgalma ezzel átlépte a 112 milliárd forintot, megőrizve piacvezető szerepüket a dekorkozmetika és parfüm kategóriákban. Idén egyedülálló kezdeményezéssel támogatták az induló hazai vállalkozásokat.
nov. 11
14:33
Totális patthelyzet fenyeget az EU egyik legfontosabb államában (Privátbankár)
Fél éven belül két parlamenti választást nyertek a szocialisták Spanyolországban, mégsem örülhetnek igazán. Kormányzóképes többségük ugyanis továbbra sincs, ráadásul jelentősen erősödött az ellenpólus: számos nyugati ország után Spanyolországban is komoly tényező lett a radikális jobboldal. Komoly kompromisszumok nélkül azonban egyik politikai tábo

Keresés