A bíróság korábban jogerősen ötmillió forintra kötelezte a portált, mert valótlanságokat írt Juhász Péter, az Együtt egykori politikusáról, de Juhász azt állítja, a Pesti Srácok azóta sem fizetett neki.
Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Szeptemberben az export euróban számított értéke 10,9 százalékkal, az importé 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 385 millió euróval nőtt, és 566 millió eurót tett ki, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) hétfőn első becslése alapján.
Elkészült az óriás tűzfalfestmény a Józsefvárosban található Leonardo utca 12-14. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vízipók-csodapók című rajzfilm karakterei elevenednek meg.
Az irányadó európai részvényindexek is lejjebb kerültek hétfőn, a piaci kommentárok szerint a hangulatra a hongkongi tüntetések mellett a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság nyomta rá bélyegét. A magyar tőzsde is esik, a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a leggyengébben.
Korunk inflációs trendjeit új jelenségek mozgatják, ráadásul a digitális átalakulás kezdetén kérdéses, hogy képesek vagyunk-e megfelelően mérni az infláció mozgásait - áll a Magyar Nemzeti Bank friss írásában, amelyet többek között Matolcsy György jegybankelnök jegyez.
Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatása szerint ebben az évben a magyarok alig több mint a fele ítéli el a hamis termékek árusítását.
A budapesti fejlesztések terén a magánszféra egyre nagyobb szerepet kap, éppen ezért a piaci mechanizmusokat a városfejlesztésben is egyre inkább figyelembe kell venni, de mindezt tudatos koordináció és tervezés mellett – mondta el Salamin Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, a november 6-án megrendezett Országos Urbanisztikai Konferencián
Hétfőn az ország döntő részén csapadékmentes, sőt, napsütéses időben lesz részünk. Kedd délután, főként a Dunántúlon újabb esőzés veszi kezdetét egy mediterrán ciklonnak köszönhetően.
A dán hatóságok szerint az elmúlt időszakban történt számos erőszakos bűncselekményt olyan emberek követtek el, akik Svédországból léptek be Dánia területére.
A Huawei az USA szankciói miatt a nemzetközi piacon már nem tud abban a formában jelen lenni, mint korábban. A Mate 30 széria Kínán kívül eddig csak néhány ázsiai országban jelent meg. Friss infók alapján viszont elképzelhető, hogy egy Honor mobillal hamarosan szerencsét próbálnak a globális piacon. A Honor V30 bemutatója már nagyon érik, ha
Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Folytatódott a lendületes fejlődés a magyar lízingpiacon: 2019 első háromnegyed évében a finanszírozott összeg megközelítette az 550 milliárd forintot, ami éves szinten 9,3 százalékos növekedést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Budapestre érkeznek a legújabb animációs filmek, a fesztivál nyitófilmje a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációja lesz.
Érdemes kihasználni a mai nyugodt, jobbára napos, csapadékmentes időt, ugyanis kedden egy újabb mediterrán ciklon veszi irányba hazánkat - írja közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen Fehér Gyula lett a polgármester, a választást azért kellett megismételni, mert a helyi választási iroda október 13-án nem érvényesítette az eredményt.
Balczó Bertalan kiemelte, hogy az alaptérkép többek között illeszkedik az európai szintű ökoszisztéma térképhez, illetve alapot ad az ökoszisztéma-szolgáltatások becsléséhez.
A Ne játssz a tűzzel-ben a kaliforniai Reddingben a füstugróknak becézett elit tűzoltócsapat ezúttal emberére akad. A füstugrók különlegesen kiképzett nők és férfiak, akik elsőként veszik fel a küzdel...
A nárcisztikus személyiségzavarról írt riportunk első részében a szakemberek kifejtették, hogy annak hátterében korai, még a gyermekkorból fakadó szeretethiány, különféle frusztrációk, megbántottságok, rossz életkörülmények állhatnak.
Októberben 2,7 százalékkal voltak magasabban a fogyasztói árak Csehországban, mint egy éve. Szeptemberben az éves infláció szintén 2,7 százalékos volt - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
Sztrájkolnak a szociális ágazat dolgozói szerdán, ha addig sikerül a kormánnyal megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.