Hú, öregem, hát ez tök baró, ilyen pipec hangfalakat még nem is láttam! – lelkendezett barátom a ’70-es évek vége felé, amikor egyik közös cimboránk felspécizett "paraszt Mercijébe" vágtuk be magunkat. A népnyelv az ikerfényszórós ezerötös Ladát hívta így, nem kevés iróniával. Minden bántó él nélkül a Trabant a "papír Jaguár" becenevet kapta, de a
Hiába csak legenda Casanova budai „ténykedése”, makacsul őrzi a múltat és egyéb illusztris vendégek emlékét a róla elnevezett bár. Az otthonául szolgáló épület azonban sokaknak a balszerencsét jelentette.
Képzeljünk el egy konzervatív országot konzervatív miniszterelnökkel. Egy közkedvelt First Ladyt, mindenki nagymamáját. Képzeljük el, hogy a házaspár három évtizeden át szerelmi háromszögben él egy másik konzervatív politikussal, amit nem is titkolnak, és a két férfi közösen hajt végre történelmi tettet. Képtelenül hangzik? Pedig mindez megesett a
De miközben ciklon és anticiklon váltja majd egymást fölöttünk, esik majd és a szél is fúl, legalább annak örülhetünk majd, hogy nincs -30 fok, mint Lappföldön.
"A napokban levelet kaptam Kingától, egy budapesti gyermektől. Ebben a levélben arra kér, hogy nevezzem át az Astoria metrómegállót Angyalkára. Az átnevezés szükségességét egy mellékelt rajzzal is illusztrálta. Budapest főpolgármestereként úgy gondolom, hogy egy ilyen kérést nem hagyhatok megválaszolatlanul." - írja Karácsony Facebookon. Válaszát a
Gyönyörű táj, nyugalom, minimális forgalom – ezt kínálja az Őrség azoknak, akik két keréken akarják felfedezni Magyarország dél-nyugati szegletét. Ha lenne kiépített infrastruktúra, biciklis pihenők, biciklibarát helyek, akkor nagyszerű célpont lenne. Így csak egyszerűen jó, ahova mégis érdemes elmenni.
Soltész Miklós államtitkár az avatás után kiemelte: a várnai csata emlékeztet arra, ha a térségben a nemzetek összefognak, nagy eredményeket tudnak elérni.
A nemzetközi Generali Csoport működési eredménye 3,9 milliárd euróra (+9,1%), adózott eredménye 2,2 milliárd euróra (+16,6%) nőtt. Ezzel továbbra is stabil a vállalat tőkepozíciója.
A menopauza miatt erős, hirtelen hőhullámaim vannak, ami a munkámban is zavar. Mit tehetek ellene? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Folytatjuk a 15 évre visszatekintő ingatlanpiaci cikksorozatunkat, amelyben most a 2015-ös év lefontosabb eseményeit futottuk át. Hatalmas akvizíció, egy nagyon pozitív jövőképpel rendelkező piac első szakasza és az egész lakáspiacot meghatározó kormányzati döntések jellemezték ezt az évet. A lakáspiacon ebben az évben jelentették be a kedvezményes
Az Európai Unió rendeletet fogadott el a gépjárművek fokozott biztonságáról, továbbá az utasok és a veszélyeztetett úthasználók, például gyalogosok és kerékpárosok védelméről, azzal a céllal, hogy jelentős mértékben csökkentse...
A külföldön élő román állampolgárok részvételi rekordot döntöttek a vasárnapi román elnökválasztáson, a magyarlakta területeken viszont nagyon alacsony a részvétel.
Idén száz éve, 1919 őszén született a Horthy Miklós nevét viselő rendszer, s 75 éve, 1944 október-december közt ért véget az ország egészén. E rendszernek, bár nem szándéka, de felelős következménye volt mintegy nyolcszázezer állampolgár halála, az ország vagyonának, eszközeinek 50- 60 százalékos pusztulása. Amivel pedig legitimál