A brit kormány támogatásával Budapesten tartották az első olyan nagyszabású regionális műhelytanácskozást, amelynek résztvevői a hidrogén alapú energetika és közlekedés közös fejlesztési lehetőségeit egyeztették. A rendezvényen - amely a Jedlik Ányos Klaszter és a Magyar Hidrogén Tüzelőanyag-cella Egyesület szervezésében, valamint a Visegrad Fund
A klímaváltozás visszafordíthatatlan – ez volt az üzenete az általában visszafogott elemzéseiről ismert IPCC, vagyis az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete múlt heti jelentésének. A dokumentum szerint az egyre gyorsuló felmelegedés következtében és komoly társadalmi beavatkozás nélkül az emberi civilizáció alapjaiban változik meg az évsz
Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban.
Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban.
Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait Budapesten, az Olimpiai Parkban.
Megfelelő likviditással rendelkeznek az euróövezeti bankok egy pénzügyi krízis átvészeléséhez az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb stressz-tesztje alapján.
Amikor a szavazatszámlálás után elkészülnek a választási jegyzőkönyvek, azokat az ellenzéki szavazóköri delegáltak lemásolják, majd feltöltik egy nem nyilvános adatbázisba, amit elérhetővé tesznek, ha a törvény ezt lehetővé teszi.
Sigér Dávid szerint már a döntetlen is bravúr lenne a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként a magyar labdarúgó-válogatottól, amely csütörtökön Splitben játssza következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését.
A Hírklikk által közzétett hangfelvétel alapján a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt magánszemélyként tett feljelentést a Miskolci Rendőrkapitányságon Ifj. Tényi István.
Beat. Jelentése ritmus, ütem, dobogás, taktus, ütés, ketyegés, szívverés és még sorolhatnám. Különösen a ’szívverés’ az a kifejezés, ami leginkább összeköti a két táncelőadást, amelyet a Collective Dope – [D]OPEN your move címmel mutatott be négy táncos.
A klímaváltozás visszafordíthatatlan – ez volt az üzenete az általában visszafogott elemzéseiről ismert IPCC, vagyis az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete múlt heti jelentésének. A dokumentum szerint az egyre gyorsuló felmelegedés következtében és komoly társadalmi beavatkozás nélkül az emberi civilizáció alapjaiban változik meg az évsz
Két fizetési mód is megszűnt a Lidl-ben. Október 7-től ugyanis nem lehet fizetni a boltokban Edenred- és Erzsébet-utalványokkal, illetve kártyákkal. Megszűnt két utalványos fizetési mód a Lidlben - írja a Napi.hu. A lap információ...
A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter hétfőn a repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéri, több mint 5000 négyzetméteres komp
A magyar-román kétirányú gázszállítás lehetőségének megteremtésével tovább javul az ország gázellátásának biztonsága - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Csanádpalotán, ahol egy új kompresszorállomást adtak át.
Gazdasága teljes tönkretételével fenyegette meg Törökországot hétfői Twitter-bejegyzésében Donald Trump abban az esetben, ha a kis-ázsiai ország betörne Szíriába.
Miközben óriási átrendeződés figyelhető meg a nemzetközi biztosítási piacon, idehaza továbbra is rengeteg a kérőjel a szakmai szereplők fejében. Látható, hogy az ügyfelek az utóbbi években „ki lettek okosítva”, lényegesen tudatosabbak, mint pár éve: elvárják az azonnali, empatikus kiszolgálást, az értékelés lehetőségét, a fair árazást és a személyr
Vagyis többé nem jogosultak a királyi ház tagjainak járó, adóból finanszírozott éves ellátásra, amely a személyes költségeiken kívül többek között a svéd királyi paloták fenntartását is fedezi. Hivatalos udvari kötelezettségeket sem kell teljesíteniük.
Stockholmban bejelentették, két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat annak felfedezéséért, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását, és hogyan alkalmazkodnak hozzá.