Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek a szerdai kereskedés második felében, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a Fed ma esti kamatdöntő ülésére várnak. A magyar tőzsde emelkedik, a hazai blue chipek közül a Richter és a Mol teljesít a legjobban.
Aáry-Tamás Lajos szerint a szabályozás túl szigorú, és sok diákot hátrányosan érinthet, akik a nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi hiánya miatt kiesnek a felsőoktatásból.
A Magyar Állampapír Plusszal a magyar állam mint kibocsátó célja, hogy tovább erősítse a lakossági állampapírok szerepét a megtakarítási termékek piacán.
A Dunaferr cégvezetőjének elbocsátásról szóló levelének nyilvánosságra kerülése után közleményt adott ki a társaság. Ezek szerint kedden 350 főt érintő létszámcsökkentést jelentett be a kormányhivatal felé. Borús hangulatú közleményében még a "további racionalizálási lépések" kifejezés is elhangzik.
Elmondta: „az elmúlt évek aktív gazdaságdiplomáciai munkájának köszönhetően mára a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban a magyar érdekeket eredményesen tudjuk érvényesíteni”.
Több hatósági ellenőrzés során összesen mintegy 10 liter illegálisan forgalmazott parlagfű terméket vontak ki azonnali hatállyal a forgalomból és vettek hatósági zár alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Zala megyei vállalkozásnál. A szakemberek elrendelték az érintett élelmiszerek forgalomba hozatalának tilalmát és
Külön weboldalt kaptak a potenciális gyógyszerkutatási alanyok. Így aki fontolgatja, hogy részese lenne egy új készítmény biztonsági tesztelésének az info.klivi.hu oldalon keresgélhet a kérdéseire választ. A portál készítőinek - az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének és a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társaságának – célja, hogy né
Bár az Iszlám Állam vezetője meghalt, ez a szervezetet aligha fogja megroppantani, sőt, a harcok továbbra is folytatódnak majd – így vélekednek a kutatók, elemzők és európai vezetők. Közben több név is felmerült már utódként, de még mindig kérdéses, ki fogja váltani Abu Bakr al-Bagdadit.
A hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak – emelte ki a jegybankelnök.
Az elektromos autók előretörése az egész autó iparágra veszélyes – fejtette ki véleményét a PSA Group elektromos autó üzletágért felelős vezetője, Helen Lees az Autocarnak.
Tizenkét év után otthagyja vezérigazgatói pozícióját Yngve Slyngstad a világ legnagyobb vagyonalapjának számító norvég olajalapnál – számol be a hírről a Financial Times.
Vannak dolgok, amikről nem szeretünk beszélni. Ha kimondjuk a problémát sokszor még nehezebbnek tűnik szembenézni vele. Ezért, amikor híres és befolyásos emberek mernek beszélni tabutémákról az nekünk is sokat segíthet.
Az LMP a Blaha Lujza téren akciózott, a fő téma a paksi atomerőmű bővítése és az ezzel kapcsolatos orosz-magyar megállapodás volt. A párt Facebook-oldalán közvetítette az akciót.
Alig sikerült végre piacra dobni a Galaxy Foldot, a dél-koreai vállalat máris előállt egy radikális koncepciótervvel a hajlítható kijelzős telefonok frontján. Már amennyiben a radikális egyenlő a múltidézéssel és a kérdőjelekkel.
A magyar-orosz ipari együttműködés pedig jelentős mértékben hozzájárul a magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartásához – jelentette ki Szijjártó Péter.
Megjelent az agrárminiszter agrárkár-enyhítési rendszer keretében alkalmazandó aszályközleménye, amely szerint idén az ország egész területén aszályhelyzet volt, így az érintett termelők mindenhol kaphatnak kárenyhítő juttatást, ha az egyéb feltételeknek is megfelelnek - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Lassan három hónapja rabolták ki Demcsák Zsuzsát, akitől egy gyűrűt és egy többmilliós órát vittek el a rablók. A rendőrség nyomoz, de a mai napig nem történt gyanúsítotti kihallgatás. A tévés nem akar beszélni a történtekről. Az...
A Dafne című film főhőse egy harmincéves, Down-szindrómás lány, aki anyja váratlan elvesztésekor bátran néz szembe a gyásszal, de édesapját képtelen felrázni depressziójából.
Tegnap háromoldalú tárgyalást tartott az orosz, az ukrán fél és az Európai Bizottság, melyek a 2020-ban lejáró orosz-ukrán gáztranzit szerződés meghosszabbítását céloznák. Annyiban sikerült csak maradni, hogy novemberben újra tárgyalóasztalhoz ülnek, írja a BruxInfo nyomán a Portfolio.
A kutatás termelés lehetett az egyetlen gyenge pont, ami viszont éves alapon magával ránthatta a csoport eredményét. Az összes többi szegmens jól teljesíthetett, a finomítási környezet kifejezetten javult, a fogyasztói szolgáltatások divízió már-már megállíthatatlan, és a gáz szegmensnek is jót tehettek a csurig töltött tárolók.
Nem méltányos épp azt a vezető politikust kifigurázni, aki akkor is vállalja hitét, amikor úgy tűnik, hogy a kereszténység nem a szavazatmaximálás hívószava.