Világszerte már több mint 120 kórház és klinika használja az LG termékeit: közel felük az amerikai kontinensen található, hasonló a jelenlétünk Ázsiában is, míg Európában 21 egészségügyi ellátóhelyen vagyunk jelen - tudtuk meg Németh Gábortól, az LG területért felelős hazai illetékesétől, aki arról is beszélt, hogy miért előnyös a felhő alapú rends
Több hatósági ellenőrzés során összesen mintegy 10 liter illegálisan forgalmazott parlagfű terméket vontak ki azonnali hatállyal a forgalomból és vettek hatósági zár alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei...
A vártnál nagyobb mértékben nőtt Franciaország gazdasága a harmadik negyedévben az erős belső keresletnek köszönhetően - derült ki a francia statisztikai hivatal (Insee) szerdán közölt adataiból.
A júliusi 7,2%-ról augusztusban 8,1%-ra, fél éve a leggyorsabb ütemre pörgött fel a nemzetgazdaságban a reálkeresetek éves szintű emelkedése – derült ki a KSH kereseti statisztikájából.
A részvénypiacok hangulatát szerdán délelőtt inkább a kivárás jellemzi, és várhatóan a nap hátralévő részében sem lesz ez másként, hiszen a befektetők szeme ma elsősorban a Fed magyar idő szerint este 7-kor várható kamatdöntésére irányul.
A német ipari és kereskedelmi kamara szerint a német export várhatóan csökkeni fog a következő évben, először a világválság óta. A legutóbb 10 éve bekövetkezett eseményt most a Brexit és a kereskedelmi bizonytalanságok eredményezik.
A nő felügyelet nélkül engedte el a kisfiút nagymamájához, holott tudta, hogy az udvarban olyan tárgyak vannak, amelyek veszélyesek lehetnek egy kisgyermekre nézve.
Gabriel Julien-Laferrière rendező csaknem húsz év első asszisztensi karrier után ült át a rendezői székbe. Hiszi, hogy direktor dolga a szórakoztatás, így ő csak komédiákat készít. Cannes-ban beszélgettünk új filmjéről.
A német ipari és kereskedelmi kamara szerint a német export várhatóan csökkeni fog a következő évben, először a világválság óta. A legutóbb 10 éve bekövetkezett eseményt most a Brexit és a kereskedelmi bizonytalanságok eredményezik.
Orbán Gábor a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy a Richter idei, csoportszintű árbevétele a korábban vártnál magasabb lehet, a Richter vezérigazgatója szerint a társaság utoléri magát a szerializációs gondok után, míg a cég fontos készítményétől, a cariprazine-tól jövőre is látványos növekedésre számítanak az amerikai piacon.
Már az alakuló ülésen meneszthetik Tarlós István régi bizalmasát és fővárosi megoldó emberét, Pető Györgyöt. Karácsony Gergely ugyan kijelentette, hogy nem lesz tisztogatás, de elődje bizalmi embereitől azért minél előbb megszabadulna.
Október 31-én lejár az adategyeztetésre vonatkozó határidő, az érintetteknek addig kell lépniük, különben nem férhetnek hozzá például a bankszámláikhoz. Az adategyeztetés hiányában előfordulhat, hogy az érintettek rezsiköltségekre adott állandó átutalása nem teljesül, így tartozást halmozhatnak fel. Nem csak a bankoknál vezetett számlákat, hanem a
Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán, Budapesten.
Új forintérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank. A soron következő emlékérme az utolsó lesz idén, 2 000 forintos névértéken adják ki, és a "Nemzeti emlékhelyek" sorozat VI. darabja lesz. Idén várhatóan utoljára bocsát ki emlékérmét...
A harmadik negyedévben 6,6 százalékkal esett vissza az autóimport, és januártól szeptember végéig is negatív tendenciát mutat ez a terület a használt autók piacán, ugyanis 2,2 százalékkal kevesebb ilyen gépjármű érkezett Magyarországra külföldről 2018 hasonló időszakához képest. Ezzel szemben a hazai átírások továbbra is nőnek, eddig 600 ezernél tö
Szerdán már esett a hó a Börzsönyben, és ez még csak a kezdet. A magasabb hegycsúcsainkon már csak pár fokkal nulla fok felett alakul a hőmérséklet, írja az Időkép. Ez a hideg levegő került átfedésbe a nyugatról érkező...
Csámpai Attila, a Pest Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy egy alumínium porleválasztó gyulladt ki, de a dolgozók a tűzoltók kiérkezéséig már el is oltották a tüzet.
Szerdán már esett a hó a Börzsönyben, és ez még csak a kezdet. A magasabb hegycsúcsainkon már csak pár fokkal nulla fok felett alakul a hőmérséklet, írja az Időkép. Ez a hideg levegő került átfedésbe a nyugatról érkező...
Bár a 2018 év végi adócsomag kedvező adózási lehetőséget vezetett be a kapcsolt vállalkozások számára, a szoros év eleji határidő miatt valószínűleg kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. A 2020-as üzleti évre, a komplex feltételrendszernek megfelelő vállalatcsoportok 2019. november 1–20 között nyújthatják be a csoportos adóalanyiság választására vona
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága kampányt indítottak, amellyel a klinikai vizsgálatokban résztvevők és érdeklődők tájékoztatását segítik.
Megkezdődött Eurázsia korszaka, az eurázsiai kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak, együttműködésük egyre fontosabbá válik - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az idén első alkalommal megrendezett Eurázsia Fórum konferencián szerdán Budapesten.