A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában - jelentette ki a Fidesz alelnöke, egyben önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kék notesza hetekre előre szinte tele van hazai és külföldi programokkal. Harmadik könyvét írja, most épp „várja az ihletet”, miközben az elsőnek – A dolgok lelke – hamarosan megjelenik az angol fordítása. Hónapok óta rivaldafényben él Fahidi Éva író, holokauszt-túlélő, a nemzetközi díjakat nyert dokumentumfilm, A létezés eufóriája szereplője. Élet
A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában - jelentette ki a Fidesz alelnöke, egyben önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Végzetes hatása van a pálinkaszakmára a feketekereskedelemnek - fogalmaz friss közleményében a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT). A szervezet emlékeztetett, hogy csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre...
Kína és az Egyesült Államok jelentős előrelépést tett egy részleges megállapodás aláírásának előkészítésében a kereskedelmi tárgyalások legutóbbi fordulóján - jelentette ki Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes a Hszinhua kínai állami hírügynökség szerint.
A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában - jelentette ki a Fidesz alelnöke, egyben önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A köszvény a purinanyagcsere zavara, mely során a testfolyadékokban feldúsul a húgysav és a különböző szövetekben kiválik, lerakódik, fájdalmas duzzanatot, égető fájdalmat, mozgáskorlátozottságot okozva. Krónikus fennállása esetén ízületi deformitás, tophus alakul ki, ezért fontos, hogy köszvényes panaszok esetén mielőbb keresse fel orvosát.
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor, vasárnap este 20:25-től az ATV-n!
Délelőtt 11 óra helyett éjfélig tart sztrájkot vasárnap a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa-csoport több légitársaságánál.
A Pannergy tegnap piac zárás után publikálta a harmadik negyedéves termelési jelentését. Az értékesített hőmennyiség 12 százalékkal magasabb volt a bázisidőszakhoz képest, mely elsősorban a győri rendszernek volt köszönhető.
Hárman meghaltak egy áruházban keletkezett tűzben, az üzletet vasárnapra virradóra fosztották ki a tüntetők Santiago de Chilében - közölték a helyi hatóságok.
Délelőtt 11 óra helyett éjfélig tart sztrájkot vasárnap a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa-csoport több légitársaságánál.
A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában - jelentette ki a Fidesz alelnöke, egyben önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kétszáz forint lesz a gyerekjegy az őszi szünetben, ráadásul a nagyszülőknek is kedvezmény jár. Kétszáz forintért mehetnek a 14 év alatti gyerekek az állatkertbe az őszi szünetben - jelentette be Facebook-oldalán a Budapesti...
A digitális hatékonyság és a munkavállalók testi-lelki egészége ma már megkerülhetetlenek a vállalatok számára. A nagyobb cégek és a kkv-k is folyamatosan keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel előnyt szerezhetnek ebben a versenyben. Hogyan tud igazán jól működni a home office? Milyen technológiák segíthetik a munkaszervezést? Hogyan lehet a wel
Havonta átlagosan 20 milliárd forint hitelt folyósítanak a Széchenyi Kártya Programon keresztül a bankok, heti mintegy 400 hitelszerződés születik, naponta 150-200 vállalkozó keresi fel a Kavosz irodáját.