Az AgroFieldshow rendezvényein a kísérletek mellett központi téma volt az AgroField Termelői Club, és annak megalapítása is. Az AgroField Termelői Club részeseként a termelőknek lehetőségük nyílik tájékozódni az új technológiai elemekről, azok hatékonyságáról, eredményességéről.
Az ellenzék pártjai úgy próbálják beállítani az önkormányzati választásokat, mintha az az országos politika hatalmi pozícióikért folyó, egyfajta polgárháború egy állomása lenne - erről Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszélt kedden a Fidesz-KDNP országjárásának vésztői állomásán.
Az államtitkár szerint a többletet jelentős részben itthon használják fel, mert az elmúlt években jelentősen bővült a feldolgozóipar, etanolt és keményítőt is egyre nagyobb mennyiségben gyártanak.
Árfelülvizsgálatot rendelnek el első lépésként a Lánchíd és környékének felújítására benyújtott ajánlatoknál - közölte Tarlós István főpolgármester kedden a HírTv Magyarország élőben című műsorában.
A Real Madrid saját közönsége előtt kétgólos hátrányból mentett pontot a Brugge ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, kedden.
Új megállapodás megkötését jelentette ma be a Visa (Nyse: V) és Európa piacvezető fintech cége, a Revolut. A megállapodással a két fél a Revolut globális üzleti terjeszkedését kívánja elősegíteni. A Visa márkanevét, széleskörű jelenlétét és globális elfogadási hálózatát kiaknázva a Revolut mostantól öt újabb régióban, 24 új piacot elérve jelenhet m
Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő a testület negyedik alelnöke, 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett titkos szavazással választotta alelnökének az EP-s szakbizottság. A 41 éves kárpátaljai magyar képviselőnő a Fidesz határon túli jelöltje volt 2014 óta.
Lakossági vagyonbiztosítás, gépjármű-biztosítás és vállalati vagyonbiztosítás kategóriában is az Aegon kapta a független alkuszok nagydíját, míg személybiztosítás és utasbiztosítás kategóriában a dobogó harmadik fokára került az értékelések szerint.
Kedden éjszaka még általában derült vagy kissé felhős lesz az ég, és csapadék sem valószínű. Szerdán a délelőtti órákban északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor, szórványosan zivatar is kialakulhat.
Gina Rippon neurobiológus új könyvében lebontja a női és férfi agy különbözőségének mítoszát és a társadalmi befolyásra irányítja a figyelmet, ami meglepően korán jelentkezik.
A szeptember közepi választásokon legtöbb szavazatot kapott centrista Kék-fehér párt lemondta szerdára tervezett nagykoalíciós egyeztető tárgyalásait a jobboldali Likud párttal - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.
Az innovációs és technológiai miniszter az Inspiring Hungary konferencián a versenyképesség erősítését, az újító és vállalkozó gazdasági szemléletet nevezte a magyar gazdasági modell alapjának.
Lebegő napelemes erőmű kezdte meg a működését egy németországi bányató felszínén. Az építés kevesebb, mint egy hónapba telt, de nagyobb, mint a legtöbb magyarországi naperőmű.
Szlovénia, Ausztria, Magyarország, Horvátország és Szerbia hétfőn közösen nyújtott be jelölését az UNESCO Világörökségi Központnak az öt országra kiterjedő Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló Bioszféra Rezervátum (MDD TBR) létrehozására.
A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. fennállásának 70. évfordulóján kétmilliárd forintos beruházással új üzemcsarnokot adott át kedden Süttőn, mely évi 25 ezerről 100 ezer négyzetméterre növeli a cég burkolólap gyártási kapacitását.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy sosem találkozott vagy beszélt Rudolph Giulianival, Donald Trump személyes ügyvédjével, akinek ukrajnai tisztségviselőkkel folytatott megbeszélései most részét képezik az amerikai elnök alkotmányos felmentésére irányuló eljárással kapcsolatos vizsgálatoknak.