2019. október 12. szombat

okt. 12
0:14
Először szólalt meg Jamie Oliver pokoljárásáról Gordon Ramsey – A rosszindulatú pletykákat is eloszlatta (Blikk)
„Pusztító” – röviden ezzel tudta leírni Gordon Ramsey azt az eseménysorozatot, mely Jamie Oliverrel történt az idei év során.
okt. 12
0:14
Óriási árzuhanás jön a Glamour-hétvégén (Blikk)
Brutálisan leszálltak az árak a Glamour-hétvégére.
okt. 12
0:14
Erről próbálta felvilágosítani Macront Orbán Viktor Párizsban (Blikk)
Párizsban látja vendégül Orbán Viktor Emmanuel Macron francia elnök egy munkaebéd keretein belül.
okt. 12
0:14
Nincs több hibalehetőség: két győzelem kell a magyar válogatottnak az Eb-hez (Blikk)
Tragikus produkcióval, gyenge lábakon álló védelemmel a magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként Európa-bajnoki selejtezőn.
okt. 12
0:17
Tarlós a kampány végére függetlenebb lett, mint valaha (Hírklikk)
Itt van nekünk ez a szegény Fidesz, ahol úgy gondolták, hogy a mostani választást megússzák nagyobb botrányok nélkül. Nem arra számítottak, hogy nem lesznek botrányok, hanem arra, hogy ezeket a kínos ügyeket a már számos alkalommal bevált módon sikerül agyonhallgatniuk, s nem lesz hatásuk a kampányra. És ugyancsak itt van Tarlós István főpolgármest
okt. 12
0:18
Milliárdos barátjával szívott be egy magánrepülőn Mike Tyson, de aztán nem tartott sokáig a mulatozás (Blikk)
A magánrepülő rakterében egymillió font (körülbelül 375 millió forint) értékű marihuánát találtak még májusban.
okt. 12
0:18
Közülük dől el, melyik pár lesz a Love Island győztese (Blikk)
Péntek este eldőlt, melyik négy pár vesz részt a Love Island fináléjában vasárnap este.
okt. 12
0:18
Helyszíni fotók: betegszállítóba csapódott egy mentrend szerinti busz Veszprémben (Blikk)
Betegszállító autó ütközött össze egy menetrend szerint közlekedő helyi buszjárattal a Dugovics és Hunyadi utcák kereszteződésében Veszprémben.
okt. 12
0:18
Jönnek a repülő taxik? Egészen elképesztő ötlettel állt elő a Boeing és a Porsche, teljesen megreformálnák a közlekedést (Blikk)
Közös légiautót tervez a két multinacionális cég az Aurora Flight Scienses együtteséből alakítanának ki egy fel- és leszálló elektromos járművet.
okt. 12
0:18
40 év után először szurkolhattak nők iráni futballmeccsen – Gólzáporral tisztelegtek előttük (Blikk)
Negyven év után először engedtek be nőket férfilabdarúgó-mérkőzésre Iránban!
okt. 12
0:22
Tizenegy éve nyomják a Showdert: a magyar standup comedy úttörői meséltek a kezdetekről (Blikk)
– Tizenegy éve robbant be hazánkban a standup comedy stílus, s azóta is töretlen a sikere.
okt. 12
0:22
Legyőzi a gravitációt Réka, a győri táncoslány (Blikk)
A győri táncoslány, Kőrösi Réka (22) úgy pózol Budapest utcáin, mintha nem lenne gravitáció.
okt. 12
0:22
Intenzív tárgyalásba kezd az Eu és az Egyesült Királyság Brexit-ügyben (Blikk)
Brüsszeli diplomáciai források azt közölték pénteken, hogy intenzív tárgyalások kezdődnek a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről.
okt. 12
0:22
Büntetőkkel bukták az érmet a magyar minifutballisták (Blikk)
Nem sikerült érmet szereznie a magyar minifutball-válogatottnak az Ausztráliában zajló világbajnokságon.
okt. 12
0:26
Robert De Niro alig várja, hogy Trump börtönbe kerüljön (Blikk)
Robert De Niróval a Guardian készített interjút Martin Scorsesével közösen készült új filmje, az Irishman apropójából.
okt. 12
0:26
Borkai Zsolt lemondását követeli a Magyar Nemzet (Blikk)
Veszélyes terep című cikk jelent meg a Magyar Nemzet weboldalán, amelyben a téma a győri fideszes polgármester, Borkai Zsolt botránya.
okt. 12
0:26
Botrány: egy takarítónő lopta el a diákok pénzét a pelsőci iskolában (Blikk)
Hihetetlen, mi történt a rozsnyói járásbeli Pelsőc (Plešivec) egyik iskolájában: egy takarítónő rámolta ki a diákok cuccait, ellopva a tanulók pénzét.
okt. 12
0:26
Elsöpörte a tájfun az F1-es időmérőt: totális káosszá vált a Japán Nagydíj programja (Blikk)
Felforgatta a Forma–1-es Japán Nagydíj programját a Hagibisz tájfun.
okt. 12
0:30
Imádni való fotók: rajonganak gondozójukért a veresegyházi kisoroszlánok (Blikk)
Korábban házi cicák lelkét gyógyította, most ő az elárvult oroszlánkölykök legjobb barátja. Vágó Richárd (38) minden áldott reggel elindul Veresegyházra, ahol két barátja, az elárvult oroszlánkölykök már türelmetlenül várják. Késni nem ér, hiszen Lara és Nolan, a három hónapos nagymacskák nyolc órakor kapják a reggelit.
okt. 12
0:30
Így szavazhatunk vasárnap: csokorba szedtük a fontosabb tudnivalókat a választásról (Blikk)
Vasárnap öt évre választunk polgármestereket és helyi képviselőket.
okt. 12
0:30
Terjeszkedne a budapesti kínai negyed, itt alakítanák ki az új részét (Blikk)
A Kőbányán jelenleg is létező, kínaiak által lakott városrész szeretne új lakásokat és létesítményeket építeni, és terjeszkedni a Mázsa tér felé.
okt. 12
0:30
Megelégelte a vádakat Suhajda Szilárd: méltatlan lejárató kampány folyik ellene (Blikk)
Reagált az őt ért vádakra Suhajda Szilárd (37) hegymászó, akit többen azzal vádoltak meg, hogy valójában nem hódította meg első magyarként a K2 8611 méteres csúcsát nyáron, pláne nem oxigénpalack nélkül.
okt. 12
0:34
Nagy a baj: kórházba került Tornóczky Anita (Blikk)
A stressz miatt alakulhatott ki a súlyos betegsége.
okt. 12
0:34
Különleges fotót készítettek a Balaton Camino résztvevői a badacsonyi mólón: kitalálja, miért csinálták ezt? (Blikk)
Idén október 5-14. között zajlik a harmadik Balaton Camino: Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna először 2017-ben gyalogolták körbe a Balatont. Akkor hárman indultak neki, tavaly a Nagyon Balaton-programsorozat részeként indultak, és már 30-40 csatlakozó volt naponta, idén pedig már 150-200-an gyalogolják le a napi távokat.
okt. 12
0:34
Vészhelyzet Japánban: a hétvégén eléri a szigetországot a Hagibis szupertájfun (Blikk)
A Hagibis szupertájfun, amely jelenleg teljes gőzzel a japán partok felé halad, háromszor akkora, mint az, amelyik a múlt hónap elején hatalmas pusztítást és három áldozatot hagyott maga mögött Japánban. Az ország minden óvintézkedést megtett.
okt. 12
0:34
Belga gólparádé, Eb-re jutással (Blikk)
Gólokban lubickolva jutott ki Belgium válogatottja a további selejtezős fordulóktól függetlenül a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra. A belgák az I csoportban csütörtökön 9-0-ra győzték le San Marinót.
okt. 12
0:38
Mindenki körülrajongta őket: a kisfiával együtt érkezett a Barátok közt közönségtalálkozójára Kardos Eszter (Blikk)
– Rajongók közt! Így töltötték a péntek délutánjukat a Barátok közt sztárjai, Ábrahám Edit, Kardos Eszter, Pásztor Virág, Nagy Alexandra, Várkonyi András, Bereczki Gergely és Gombos Krisztián, akik mosolyogva fogadták a rajongók rohamát a Barátok közt roadshow-jának első állomásán. Tekintse meg az alábbi galériánkat, nézze, milyen lelkesen osztogat
okt. 12
0:38
Sokkoló baleset: fia szeme láttára zuhant egy 200 kilós állvány a liftaknában dolgozó székesfehérvári férfira (Blikk)
Sokkoló baleset történt péntek délután egy székesfehérvári lakópark építési területén: egy 200 kilós állvány esett egy liftaknában dolgozó férfira – derült ki a Tények riportjából.
okt. 12
0:38
Beismerte tettét: ezen múlt, hogy nem szedett még több áldozatot a neonáci gyilkos Németországban (Blikk)
Beismerte tettét és bűnösnek vallotta magát Stephan Balliet (27), az a német férfi, aki szerdán két embert lőtt agyon az utcán Halléban, miután sikertelenül próbált bejutni a helyi zsinagógába
okt. 12
0:38
Hosszú Katinka és Milák Kristóf is aranyérmes az úszókupa nyitónapján (Blikk)
Hosszú Katinka és Milák Kristóf is szerzett egy-egy aranyérmet az úszóvilágkupa-sorozat berlini állomásának pénteki nyitónapján.
okt. 12
0:39
Czóbel Béla remekműve érte el a legmagasabb leütési árat a Kieselbach aukcióján (ProfitLine)
zóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben.
okt. 12
0:42
Még nézni is rossz: megállókon keresztül nyomkodta a telefonját vezetés közben, majd mindent letagadott egy budapesti buszsofőr (Blikk)
Egyre több, a vezetés közben telefonozó buszsofőrt buktatnak le az utasok, mint történt az most is: egy budapesti járaton írt üzenetet az egyik sofőr, miközben vezetett – számolt be a Tények.
okt. 12
0:42
Terjed az erdőtűz Kaliforniában: több tízezer házból evakuálták az embereket (Blikk)
Az erős szél miatt egyre terjed a tűz Kaliforniában – írta a HVG.
okt. 12
0:42
Nem kellett volna: ezzel haragította magára a szponzorát a német sztárkapus (Blikk)
Manuel Neuer magára haragította személyes szponzorát, az Adidast.
okt. 12
1:06
90 millió forintnál is többet érhet Kurt Cobain hamarosan árverésre kerülő, kimosatlan pólója (Blikk)
Az értékes pólót az MTV Unplugged felvételein viselte, értéke meghaladhatja a 90 millió forintot – írja a player.hu.
okt. 12
1:18
Belépődíjat szednek Velencében az egy napra érkező turistáktól (Blikk)
2020. július 1-től csak belépődíj vásárlásával lesz lehetőségünk egy napos kiruccanásra az olaszországi Velencében - határozott a városi tanács.
okt. 12
1:48
Nem kell félnünk semmitől a hétvégén (Háziállat)
Meleg idő várható a hétvégén, többfelé 20 fok körül alakulnak a maximumok, csapadékra nem kell számítani.
okt. 12
2:39
Egyedülálló iskola-egészségügyi központ jött létre Debrecenben (ProfitLine)
Országosan egyedülálló iskola-egészségügyi ellátóközpontot és egészségfejlesztési irodát hozott létre Debrecenben az önkormányzat együttműködve a helyi egyetemmel - közölte a város polgármestere az intézmény átadásán pénteken.
okt. 12
2:57
Így pazaroljon kevesebb vizet a mindennapokban (NRGreport)
A Föld édesvíz-készlete vészesen fogy, és ezért részben mi is felelünk: bár a mezőgazdaság és az ipari termelés lényegesen többet használ el ebből az éltető folyadékból, a háztartásokban is borzasztó a pazarlás. Az alábbi tippek segíthetnek abban, hogy csökkentse a vízfogyasztását anélkül, hogy úgy érezné, nagy változásokat kell eszközölnie a minde
okt. 12
3:15
Lehet 1-es típusú cukorbeteg felnőttként is (WebBeteg)
Az 1-es típusú cukorbetegséget gyakran gyerekkori diabétesznek is hívják, ám az elnevezés megtévesztő, ugyanis felnőttként is ugyanúgy diagnosztizálásra kerülhet. Hogy milyen tünetek utalhatnak rá, és hogy miként lehet kezelni, arról dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa adott felvilágosítást.
okt. 12
3:18
Már az asztalon a törvényjavaslat: ekkor készülhet el az elektromos rollereket szabályozó rendelet (Blikk)
A karácsony slágerajándéka lehet a villanyroller és az unicikli, de már most is annyi van belőlük, hogy minden utcában szembejön legalább egy.
okt. 12
3:30
Ezt mondták a családtagok, amikor megtudták: a kis Sanyikát halálra gázoló fiatal nem jött el a temetésre (Blikk)
Mentőt kellett hívni a kis Sanyika temetésén: édesapja rosszul lett a búcsúztatás alatt.
okt. 12
3:39
Tolvai Reni nem várt helyzetbe keveredett Gran Canarián (Joy)
Az énekesnő Spanyolországban forgatta új klipjét, ahol nem várt körülményekkel kellett szembenéznie!
okt. 12
3:48
"Belebetegedtem a végeláthatatlan tortúrába" - Hosszú ideig nem juthat még hozzá örökségéhez Vajna Tímea (Blikk)
A hazai milliárdosok közé emelkedhetne, de könnyen lehet, hogy sokáig várnia kell még a pénzére Vajna Tímeának (37).
okt. 12
4:12
Hiába óvta az orvosa: kimerültségig hajtotta magát ByeAlex (Blikk)
Széthajtja magát! Szinte megállás nélkül dolgozik ByeAlex (35), aki az egész nyarat végigkoncertezte, mostantól pedig az X-Faktor mentori székébe ül szombat esténként.
okt. 12
4:39
Őszi tisztítókúra: kerülj harmóniába a természettel (Spabook)
Színpompás falevelek, hűvös reggelek, forralt bor, puha takaró, erdei séták, rövidülő nappalok. Vége a nyárnak és vele együtt a természet...
okt. 12
5:09
Tehermentesítő út és híd épül Miskolcon (ProfitLine)
Tehermentesítő út, és vasúti vágányok fölött átívelő, úgynevezett Y-híd épül 13,5 milliárd forintból Miskolcon, a létesítmények alapkövét pénteken helyezték el Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén.
okt. 12
5:09
A mesék varázslatos segítő ereje – Meseterápia, nem csak gyerekeknek (Spabook)
A terápiás gyakorlatok terén már egyre többen alkalmaznak a hagyományostól kissé eltérő módszereket – a meseterápia is ilyen, ami már...
okt. 12
5:15
"Borkai lényegében a NER áldozata" (ATV)
Civil a pályán szombaton este 19 órától az ATV-n!
okt. 12
5:15
Elindult a P&G; és a Penny iskolazöldítő programja (Márkamonitor)
A tavalyi sikeres iskolazöldítő programja után a P&G idén a Penny Market üzletlánccal fogott össze, hogy programjával 4 magyarországi iskolának adjon lehetőséget a zöldülésre. Az október 10-étől 4 héten át tartó kampány első 3 helyezettje és vigaszdíjasa összesen 4 millió forint támogatást kap, amelyet az iskola zöldítésére, környezetbarátabbá téte

Keresés