2019. október 10. csütörtök

okt. 10
9:39
Amiről nem gondoltuk volna, hogy szükségletünk: a szerelem (Spabook)
Alapvető szükségletekről beszélünk, ha azok kielégítése az emberi élet fenntartásához elengedhetetlen: ilyenek például az evés, az ivás,...
okt. 10
9:42
Bizonytalan az amerikai fejlesztés a kecskeméti támaszponton (Privátbankár)
Áprilisra kellett volna elkészülni az első ütemmel.
okt. 10
9:42
A nagyok vezetik a kicsiket (AQUA)
Az Országos vállalkozói mentorprogram budapesti nyitórendezvényén Balla Gergely, a program vezetője elmondta, hogyan hozzák össze a multinacionális nagyvállalatokat és a magyar kkv-kat.
okt. 10
9:45
Pszichés betegségek, melyek alvászavarral járhatnak (WebBeteg)
Alvászavart bizonyos életmódbeli tényezők is okozhatnak, így például pszichoszociális problémák (munkahelyi, magánéleti stressz), váltott műszakos munka, nem megfelelő alváskörnyezet, rossz szokások (pl. kiadós étkezés elalvás előtt, rendszertelen alvás), stb.. Alvászavar azonban számos betegség velejárója is lehet, így különféle testi és pszichés
okt. 10
9:45
KRESZ-módosítás jöhet az e-rollerek miatt (Portfolio)
Az elektromos rollerekre, segwayekre egyelőre nem vonatkozik a KRESZ, ezért hamarosan jogszabálymódosítás jön – tudta meg az Inforádió Révész Máriusz kormánybiztostól.
okt. 10
9:45
Jászberényi Sándor: Erdogan etnikai tisztogatást végez Szíriában (Tiszta Jövő)
Ezt pedig mi, vérforraló cinizmussal nézzük végig.
okt. 10
9:48
Nő videózhatta le a jachton szexelő Borkaiékat (Alternatív Energia)
Előkerült egy felvétel, amin a mobilt vagy kamerát tartó személy lakkozott körmei is felvillannak. De nem biztos.
okt. 10
9:48
Tízmilliárdok jutnak a nagyvállalatoknak (AQUA)
A Világgazdaság információi szerint a Nagyvállalati beruházási támogatás elnevezésű program bő 200 milliárd forint értékű fejlesztést és hozzávetőleg 2400 új munkahely létrehozását hozta.
okt. 10
9:48
Átírta a világbajnokság menetrendjét az időjárás (Infostart)
A Hagibisz tájfun a hétvégi Forma-1-es világbajnoki futamot is érintheti.
okt. 10
9:50
A sas leszáll (Alternatív Energia)
Aquila non captat muscas, azaz a sas nem kapdos legyek után, vallhatta a kormánypárti propagandagépezet, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök az utolsó hétig látványosan távol tartotta magát az önkormányzati választási kampánytól.
okt. 10
9:51
Csúszik az amerikai fejlesztés a kecskeméti katonai repülőtéren (Menedzsment Fórum)
Áprilisra kellett volna elkészülni az első ütemmel.
okt. 10
9:51
Ne szégyelld, ami a bugyidban van - vaginashaming az új őrület? (Spabook)
A legváltozatosabb praktikák és tökéletes partner mellett sem feltétlenül jó a szex, ha nőként nem vagy elégedett önmagaddal, a testeddel....
okt. 10
9:52
A környezetvédelem hasznot hajt (Alternatív Energia)
A Népszava közölt nemrégiben adatokat a Fidesz-KDNP kormány 2018. évi költekezéseiről. Az egyes funkciók szerinti kiadásokat a GDP
okt. 10
9:54
A gyógyítás esélye (Alternatív Energia)
A budapesti egészségügy harminc éve halogatott megújítása igazán nagyon szükséges. A közhangulat soha nem volt ennyire „egészségügy párti”, mint most. Ezért aztán nagy esély kínálkozik akkor, ha a választási eredmények többséget adnak a lakóhelyükért tenni akaró és önállóan gondolkodni képes csapatoknak.
okt. 10
9:54
Egy magyar drukker megsérült a horvát és a magyar huligánok összecsapásában (USAracing)
A dulakodásra akkor került sor, amikor a spliti mérkőzésre érkező magyarok horvátok egy csoportjával találkoztak. A rendőrség hat férfit őrizetbe vett, köztük egy magyar állampolgárt is.
okt. 10
9:56
A kormányfő ígér (Alternatív Energia)
Orbán Viktor végigjárta a megyei jogú városokat, mindenhol beszédet mondott, tréfálkozott, barátkozott a választópolgárokkal, majd kis híján a csillagokat is leígérte az égről: autópályák, ipari parkok, sportlétesítmények, rábólintva a "helyi kezdeményezésekre". A Modern Városok Program a kormány igazi kisgömböce lett, összköltsége már legalább 400
okt. 10
9:57
Nem megy jobban a helyi gazdaság, ha fideszes a polgármester (Menedzsment Fórum)
A kormánypárti politikusok olyan hangulatot próbálnak kelteni a hétvégi önkormányzati választás előtt, mintha a települések sikere azon múlna a következő években, hogy fideszes városvezetőt választanak-e, vagy sem. Ez gyakran burkolt vagy nyílt fenyegetéseket is tartalmaz, a kampány hajrájában bevetett Orbán Viktor miniszterelnök például Miskolcon
okt. 10
9:57
Felejtés és túlélés helyett kreativitás és játék – Ilyen lehet a jövő iskolája? (Portfolio)
„20 év elegendő lenne ahhoz, hogy Magyarország a progresszív iskolaképek felé induljon el, csak bele kellene már végre vágni” – mondta el a Portfolionak adott interjújában Vass Vilmos, habilitált egyetemi docens, aki jelenleg a Metropolitan Egyetem (METU) főállású szakvezetője, fő kutatási területei pedig az interdiszciplináris tantervfejlesztés, a
okt. 10
9:57
Medián: hajszálnyival előzi Tarlós Karácsonyt (ATV)
A választani tudó biztos szavazók körében Tarlós István vezet, de hibahatáron belüli az előnye.
okt. 10
9:57
Karácsony a Medián szerint is behozta Tarlóst (444.hu)
Az Index megbízásából készült online felmérésük szerint a biztos választók körében 48:47 az állás Tarlós javára, ez bőven belül van a 3,1%-os hibahatáron.
okt. 10
9:57
Kémiai Nobelt kaptak a lítiumion-aksik feltalálói (NRGreport)
John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kapta meg a 2019-es kémiai Nobel-díjat a lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért, és ennek az okát aligha kell magyaráznunk.
okt. 10
9:57
Erik S. Reinert: Hogyan gazdagodtak meg a gazdag országok? (Tiszta Jövő)
A közép-európaiak túlzottan is naivak voltak az unióval.
okt. 10
9:58
Nagy a baj Miskolcon, ha Orbán is beszállt (Alternatív Energia)
Augusztus elején Kriza Ákos polgármester – aki korábban még újrázni szeretett volna – betegségére hivatkozva bejelentette visszalépését, s maga helyett jegyzőjét, korábbi kampányfőnökét ajánlotta a posztra. Alakszai Zoltán ezt követően furcsa kettős szerepben tűnt fel.
okt. 10
9:59
Draghi: márpedig a QE-t újra kell indítani (Portfolio)
Nem értett mindenki egyet az Európai Központi Bank szeptemberi döntésével, miszerint novemberben újraindítja a mennyiségi lazítás (QE) programját, szivárgott ki. A monetáris politikai bizottság hivatalos levelében kérte Mario Draghit, hogy tartózkodjon a QE-től, az EKB elnöke viszont ezt láthatóan ignorálta - írja a Financial Times.
okt. 10
10:00
Partiarcok, irány Győr! (Alternatív Energia)
Ha vasárnap győz a Borkai, akkor én Győrbe költözöm, mert ha vasárnap győz a Borkai, az annak a bizonyítéka lesz, hogy Győrben csupa laza partiarc lakik. Ott a helyem köztük, s lehetőleg a polgármester közelében. Hátha sikerülne megcsípni a városházán egy sajtós állást. Korábban azt hallottam helyi újságíróktól, hogy a Borkai a magánéletben nem i
okt. 10
10:00
Horvát-magyar összecsapások Split utcáin (HírTV)
A horvát-magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtezője kapcsán rendkívüli biztonság intézkedéseket vezettek be a dalmát városban.
okt. 10
10:00
Egy pohár is árthat belőle, így teszi tönkre az alkohol a bőrünket (Femcafe)
Ráadásul a hajszálainkat is erősen károsítja...
okt. 10
10:02
Szeszélyes üzem (Alternatív Energia)
A nagy, összetett rendszereket mindig apró hibák döntik romba. Egy-egy „begőzölő” fontos ember, egy rossz helyen rágcsáló kisegér, egy teszt, vagy épp – amiként most a Shell esetében – egy figyelmetlenül jegyzetelő sofőr. Ezek tovagyűrűző hatásaként mindig vétlen százak-ezrek szenvednek hosszabb-rövidebb idő alatt kiheverhető, kisebb-nagyobb károka
okt. 10
10:03
Szerény erősödést ért el a forint (ProfitLine)
Szerény erősödést ért el a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 10
10:03
Draghi olyan dolognak mondott ellent, aminek csak nagyon ritkán (Portfolio)
Nem értett mindenki egyet az Európai Központi Bank szeptemberi döntésével, miszerint novemberben újraindítja a mennyiségi lazítás (QE) programját, szivárgott ki. A monetáris politikai bizottság hivatalos levelében kérte Mario Draghit, hogy tartózkodjon a QE-től, az EKB elnöke viszont ezt láthatóan ignorálta - írja a Financial Times.
okt. 10
10:03
Biba Kitti lett az idei Nemzet Szépe, Abu Dhabiban képviselheti Magyarországot (Biztosító Magazin)
Pénteken végre kiderült, ki nyerte el a Nemzet Szépe címet. A magyar alapítású, nemzetközi szépségversenyen több százan mérettették meg magukat. Az idei győztes, Biba Kitti novemberben Abu Dhabiban vehet részt a Miss Nation világversenyen, ahol 20 ország legszebbje mutatkozik majd be.
okt. 10
10:05
Virtuális devizákkal kísérletezik a svájci jegybank (Portfolio)
Virtuális devizákkal kísérletezik a svájci jegybank. A projektbe az ország tőzsdéjét is bevonják – értesítette a tőzsdét üzemeltető cég, a SIX Group a CNBC-t.
okt. 10
10:06
Londont is fojtogatják az e-rollerek - de a kérdőjelek is (Infostart)
Sem a járdán, sem az úttesten nem legális, mégis egyre több az elektromos roller a brit utakon (is). Megindult a lobbizás, hogy törvénymódosítással tegyék lehetővé a használatukat, ám néhány közelmúltbeli baleset kétségeket is ébreszthet.
okt. 10
10:09
Nincs változás: továbbra is ugyanaz a 20 nagyvállalat felel a leginkább a klímaváltozásért (Menedzsment Fórum)
Két év után ismét felmérték, melyek azok a cégek, amik tevékenységükkel a legtöbb széndioxidot juttatják a légkörbe. Nem született meglepetés, a legdurvább emissziós értékek még mindig a globális olajóriásokhoz köthetők.
okt. 10
10:09
Nagornij érdekesen ünnepelte a győzelmet (Sport365)
Egy bolognai spagettit fogyasztott el.
okt. 10
10:09
Kácsor Zsolt: Partiarcok, irány Győr! (Tiszta Jövő)
Reméljük, hogy végre itt is jó idők jönnek a hozzánk hasonlóan kiéhezett és megszomjazott arcokra.
okt. 10
10:09
Ekképpen köss magadnak sálat 30 perc alatt, kötőtű nélkül! (Spabook)
Amikor egész nap a gépet püfölöd, vagy egyszerűen csak egy íróasztal mellett ülsz, jól esik valami olyasmit csinálni, aminek kézzel fogható...
okt. 10
10:09
Kórházba szállítottak egy magyar drukkert a spliti összecsapások után (Promotions)
A meccs előtt feszült a helyzet, a rendőrök nem ajánlják, hogy magyarul beszéljenek a vendégdrukkerek Dalmácia legnagyobb városában.
okt. 10
10:12
Kudarcba fulladtak a tárgyalások: sztárjkba léptek a horvát tanárok (Privátbankár)
Horvátország-szerte közel ezer általános és középiskolában szünetel a tanítás csütörtökön, miután kudarcba fulladtak a szakszervezetek tárgyalásai a kormánnyal a pedagógusok által követelt 6 százalékos béremelésről.
okt. 10
10:12
Töltődjünk fel Hévízen - Mi az, amit feltétlenül ki kell próbálnunk, ha erre járunk? (Blikk)
A Hévízre látogatókat izgalmas programok, élmények várják, amelyeket mindenképpen érdemes kipróbálni. Mit szólna egy mézes vagy sós-pálinkás szauna szeánszhoz a kerti rönkszaunában? Vagy a halpedikűrhöz? Egy kiváló pálinka szortiment kóstolásához? A helyi termelői piacról ínyencségek beszerzéséhez? Tárlatvezetéshez a keszthelyi Festetics kastélyban
okt. 10
10:15
Elárulta a Siemens-vezér, mit gondol az Orbán-kormányról (Menedzsment Fórum)
A gazdasági kilátásokról, a szakemberhiányról, a közbeszerzések elosztásáról, a korrupcióról, valamint politika és üzlet kapcsolatáról is beszélt Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a Privátbankár-lapcsaládhoz tartozó Piac és Profitnak adott exkluzív interjúban.
okt. 10
10:15
Lejjebb került Európa, kivárnak a befektetők (Portfolio)
Az európai tőzsdéken iránykereséssel indult a hét negyedik napja, majd a csütörtöki piacnyitástól távolodva lejjebb kerültek a kontinens börzéi, miután a befektetők az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásaira figyelnek. A magyar tőzsde is esik ma délelőtt.
okt. 10
10:15
„*** Anyádat hívd, ne a 112-t” – vicces videóval kampányol a rendőrség (ATV)
Vicces videóval kampányol a rendőrség az évi 3 millió fals hívás ellen, amely a 112 segélyhívó központban érkezik nap mint nap.
okt. 10
10:15
Csehországban már készítik a havat a síszezon kezdetére (Síelők)
A héten üzembe állították a hókészítő gépet az apró cseh síterepen, több mint egy hónappal a tervezett nyitás előtt.
okt. 10
10:15
Kósa a Borkai-ügyről: Le fog ez csengeni (444.hu)
De még nincs vége.
okt. 10
10:18
Nincs változás: továbbra is ugyanaz a 20 nagyvállalat felel a leginkább a klímaváltozásért (Piac és Profit)
Két év után ismét felmérték, melyek azok a cégek, amik tevékenységükkel a legtöbb széndioxidot juttatják a légkörbe. Nem született meglepetés, a legdurvább emissziós értékek még mindig a globális olajóriásokhoz köthetők.
okt. 10
10:18
Sunyizott pár hazai ingatlanközvetítő, de most vége a nagy kaszálásnak (Blikk)
Az elmúlt években több ingatlanközvetítőnél gyakorlat volt, hogy az ügyfelekkel - az ingatlanukat árusítókkal - kötött szerződésben kikötötték, hogy ha az ingatlant az eladó maga adja el, akkor is ki kell fizetnie a közvetítői díjat. Ennek most vége. Az ügyészség már nem az első ingatlanközvetítőnél állapítja meg a tisztességtelenséget.
okt. 10
10:18
Már szerdán összeverekedtek a magyar és a horvát huligánok Splitben (444.hu)
Egy magyar megsérült, egy másikat őrizetbe vettek a rendőrök.
okt. 10
10:18
Tájfunveszély miatt törölték a Japánban zajló rögbi-vb szombati meccseit (USAracing)
.
okt. 10
10:20
A magyar cégek 60 százalékánál volt sikeres kibertámadás az elmúlt egy évben (Piac és Profit)
A magyar informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak.

Keresés