2019. október 1. kedd

okt. 1
11:03
Terepjáró hajtott egy budai pékség kirakatába (ATV)
A baleset a Törökvész út és a Vend utca kereszteződésében történt.
okt. 1
11:03
Így támogatja zaklatás áldozatává vált nőtársait Dakota Johnson (Femcafe)
Megsüvegelendő a hollywoodi színésznő kezdeményezése.
okt. 1
11:05
Az iráni elnök még úgy sem beszélt Trumppal és Macronnal, hogy szinte a szállodai szobájának ajtaja előtt várták (Kripto Akadémia)
Aztán telefonon sem lehetett vele beszélni.
okt. 1
11:05
Bejelentették: itt vannak a részletek a legújabb napelemes ingyenpénzről (Portfolio)
Ma megjelent és november 11-től várhatóan 2020. január 15-ig lesz majd nyitva az a 20,42 milliárd forintos keretösszegű új uniós pályázat, amely megújuló energia használatát és energiahatékonyságot növelő épületenergetikai fejlesztések támogatását célozza a mikro-, kis- és középvállalkozások számára – hangzott el a Pénzügyminisztériumban tartott sa
okt. 1
11:05
Generációkutatás: szemléletváltásra lenne szükség az oktatásban (ATV)
A XX. századi oktatás nem képes felvenni a versenyt a XXI. századi gyermekekkel – egyebek mellett erről beszélt az ifjúsági- és generációs szakértő az ATV Start című műsorban. Bereczki Enikő azt is hozzátette, hogy több generáció van jelen az intézményekben, akik között fontos a kölcsönös tisztelet megléte.
okt. 1
11:06
Zöld jelzés az Appeninn növekedési kötvényeinek (Privátbankár)
Az elnyert pozitív hitelminősítés alapján az év végéig 20 milliárd forint értékben dobhatja piacra a hitelviszonyt megtestesítő papírjait.
okt. 1
11:06
Bejelentette a nyugdíjprémium összegét Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök az Idősügyi Tanács ülésén felszólalva beszélt a számokról. A 2020-as nyugdíjprémiummal kapcsolatban is fontos közlése volt.
okt. 1
11:06
Ezt csúnyán benézte: a forgalommal szemben indult meg egy sofőr Gyulán (Blikk)
A forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba egy sofőr.
okt. 1
11:06
Ezt árulják el az arcod pattanásai az egészségedről (Spabook)
A kínai orvoslás szerint az arcunk bizonyos részein levő pattanások különböző egészségügyi problémákra utalnak.
okt. 1
11:09
A Gaucher-kór és tünetei (WebBeteg)
A Gaucher-kór egy nagyon ritka lipidtárolási betegség, amely recesszív módon öröklődik. Ez azt jelenti, hogy a betegség csak akkor alakul ki, ha az utód mindkét szülőből hibás gént kap. Az egyébként ritka betegség sokkal nagyobb gyakorisággal fordul elő bizonyos zártabb közösségekben.
okt. 1
11:09
Új szövetségi kapitány Keylor Navaséknál (Sport365)
Az előző vezetőedző azért mondott le, mert "unatkozott" és nem érezte magát "produktívnak".
okt. 1
11:09
Elgurult a gyógyszer Abtéknál? Brutális Audi A1-et kreáltak! (Autónavigátor)
Az Audik tuningolásával foglalkozó műhelyek egyik legismertebbike az ABT, ám az ügyvezető igazgató fia, Daniel a négykarikás márka Formula E csapatából is sokak számára ismerős lehet. A fiatal versenyző most építtetett magának egy 400 lóerős A1-et!
okt. 1
11:12
Orbán Viktor bejelentette, mennyi lesz a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés (Privátbankár)
Jól számoltunk nemrég: előbbi átlagosan 20 ezer forint, utóbbi pedig 11 ezer forint lesz.
okt. 1
11:12
Orbán bejelentette: ennyit kapnak a nyugdíjasok novemberben (Igényesférfi.hu)
Egy összegben kézbesítik meg az idei nyugdíjprémiumot és -kiegészítést.
okt. 1
11:12
Deák Dániel: Politikai bosszú volt Trócsányi László leszavazása (Tiszta Jövő)
Az ellenzéki képviselők továbbra is kiviszik belpolitikai frusztráltságukat uniós színtérre és ezzel rombolják Magyarország tekintélyét.
okt. 1
11:12
Ha a GDP-vel mérjük, akkor évszázadokon át semmi sem történt a gazdaságban (Könyves Magazin)
Az ipari forradalommal olyan folyamat indult el, ami számunkra természetesnek tűnik, de az emberiség történetében inkább a kivételnek tekinthető. A gazdasági növekedés fogalmát évezredekig nem ismerte az emberiség. Kedvelje a Makronóm Facebook oldalát a nap grafikonjáért!
okt. 1
11:12
20 ezer forint nyugdíjprémiumot és 11 ezer forint nyugdíjkiegészítést fizetnek átlagosan novemberben (SzMo)
Orbán Viktor az idősek világnapja alkalmából tartott tanácskozáson emlékeztetett arra is, hogy 2020. január 1-jétől igénybe vehető a nagyszülői gyed.
okt. 1
11:12
Plüsskutya-fürdetéssel tesztelték Palvin Barbi és szerelme a szülői skilljeiket (SzMo)
Vagy legalábbis valami hasonló magyarázatot tudunk elképzelni a páros fürdőszobai akciójához.
okt. 1
11:12
Végrehajtóval fenyegette meg az egyik telefonszolgáltató a Hableány elhunyt matrózának családját (Life)
Végrehajtóval fenyegette meg az egyik telefonszolgáltató a Hableány elhunyt matrózának családját
okt. 1
11:15
Magyarország aktív szerepet vállal az ENSZ világélelmezési együttműködésében (AQUA)
Farkas Sándor kiemelte, hogy Magyarország pénzügyi és technikai támogatást nyújt a FAO-nak a partnerországokban zajló fejlesztési projektekhez Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.
okt. 1
11:18
Lesújtó hír érkezett a 36 éves Huszti Szabolcsról (Infostart)
A Mol Fehérvár ballábas középpályására hosszú hónapokig nem számíthat klubja. A bajnoki éllovas csapat Újpest elleni szombati bajnokiján szenvedett súlyos sérülést.
okt. 1
11:18
Körmére nézett a valutaváltónak az MNB (vg.hu)
Piacfelügyeleti eljárást indít a HANIFA Szolgáltató Kft. ellen a Magyar Nemzeti Bank.
okt. 1
11:18
Kereskedelmi biztosjelölt: Az EU „ma még” nem tud versenyezni Kínával (Tiszta Jövő)
A kereskedelmet az EU „életet adó vérének” nevezte a Bizottság kereskedelmi biztosjelöltje, az ír Phil Hogan a meghallgatásán. Szerinte a kereskedelmi vitákat szabályok, nem pedig a „dzsungel törvényei” alapján kell rendezni. Tudósításunk Brüsszelből!
okt. 1
11:18
Orbán levélben gratulált Kurznak (Képmás)
Ausztria polgárai támogatják a keresztény értékeken alapuló politikát – írta a magyar kormányfő.
okt. 1
11:18
Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban (Agrofórum)
Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok a
okt. 1
11:20
Nem kér a kis kínai cégekből a Nasdaq (vg.hu)
Bár Washington még csak megpendítette az amerikai tőzsdéken szereplő kínai vállalatok kitiltását, a New York-i elektronikus börze, a Nasdaq már készen áll a szigorításokra.
okt. 1
11:21
Vadulni ér! Így csempéssz egy kis szexiséget mindennapi szettjeidbe (Joy)
Egy sima hétköznapra nem kell tetőtől-talpig sminkben, belőtt frizurával, végzet asszonyaként megjelenned, de egy-két jól kiválasztott anyaggal, vagy szabással nőies összhatást érhetsz el.
okt. 1
11:21
Nyílt levelet írt Kásler Miklósnak a Szülői Hang Közösség (ATV)
25 kérdést tettek fel a miniszternek és Maruzsa Zoltán államtitkárnak.
okt. 1
11:22
A Visa partnereként indul világhódító útjára a Revolut (vg.hu)
A Revolut ugyan összesen nyolcmilliárd eurós betétállománnyal rendelkezik, mégis özönlenek hozzá az új ügyfelek a globális nagybankoktól.
okt. 1
11:24
Az Appeninn is bocsát ki növekedési kötvényeket (Piac és Profit)
Az elnyert pozitív hitelminősítés alapján az év végéig 20 milliárd forint értékben dobhatja piacra a hitelviszonyt megtestesítő papírjait.
okt. 1
11:24
Tragédia Tajvanon: váratlanul összeomlott egy híd (BorsOnline)
A tűzoltóság és a rendőrség tájékoztatása szerint a híd három halászhajóra
okt. 1
11:24
„Egy szerencséje van, hogy gyorsabban fut, mint én” – Egymással párbajozott Tina és Emilio (Blikk)
A házaspár ezúttal Vecsésen járt, hogy kikapcsolódjon kicsit. Bár úgy volt, hogy részt vesznek egy látványfőzésen is, Emilio kijelentette, ő bizony nem főz a feleségével. A békés családi programból párbaj lett.
okt. 1
11:24
50 felett, pár hét után, ezt teszi a testeddel. Te kipróbálnád így? (Blikk)
Hamar kiderül!
okt. 1
11:24
Több száz vaddisznó pusztult el sertéspestisben Budakeszin (Igényesférfi.hu)
A főállatorvos szerint a vírus emberi közvetítéssel jutott be.
okt. 1
11:24
Szerda estig dől el Netanjahu sorsa (Képmás)
Kettős kormányfői intézmény vagy új pártok bevonása – sorsfordító szakaszába lépett a Likud és a Kék-Fehér tárgyalása.
okt. 1
11:24
Diszkóvágás, Lárvacsora – 4 fiatal lány létrehozta az Azvlm összművészeti buliját (SzMo)
Szombaton testközelben ismerkedhetünk meg az underground művészszcéna kísérletibb és könnyebben emészthető zugaival is. Még a gyerekeknek is lesz program: a digitális rajztáblára festést vagy a virtuális bábozást imádni fogják.
okt. 1
11:26
Demcsák Zsuzsa arca mindent elárult. Janicsákéknak célozta a rövid , de velős mondatot (Blikk)
Zsuzsa egyenesen fogalmazott.
okt. 1
11:27
Palkovics László: Az elmúlt 10 évben mintegy 600 kilométer vasúti pályát korszerűsítettünk (AQUA)
A vasút hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez, köztük a rekordokat döntő turizmus teljesítményéhez, eljuttatja a dolgozókat a munkahelyükre, szerepet játszik a környezetterhelés csökkentésében.
okt. 1
11:30
Orbán Viktor levelet küldött Sebastian Kurznak (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök gratulált Sebastian Kurznak, az Osztrák Néppárt elnökének az ausztriai szövetségi parlamenti választáson kivívott "magabiztos győzelemhez" - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár .
okt. 1
11:30
Imád meztelenül jógázni a népszerű influencer - Fotók (18+) (Life)
Imád meztelenül jógázni a népszerű influencer - Fotók (18+)
okt. 1
11:30
Kevés értelmetlenebb dolog van, mint a FEM3 Cafés főzés (Promotions)
Főzős rovat, amiben így tökre elfelejtenek főzni.
okt. 1
11:33
Őrület, mivel etetik a diákokat a menzákon: erre elég 600 forint (Pénzcentrum)
Már négy hete elkezdődött az iskola, így azokank a diákoknak, akiket szülei befizettek az iskolai menzára, volt idejük kitapasztalni, mit várhatnak a pénzükért. Valószínűleg sok szülőben felmerült, hogy mit lehet kihozni 600-700 forintból...
okt. 1
11:33
Szijjártó Péter: Magyarország érdeke a szabadkereskedelem (AQUA)
A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy októbertől megújul a külföldi befektetések támogatása, csökken például a készpénztámogatás aránya.
okt. 1
11:33
Orbán Viktor: Ausztria polgárai támogatják a keresztény értékeken alapuló politikát (USAracing)
A miniszterelnök levélben gratulált Sebastian Kurznak, az Osztrák Néppárt elnökének az ausztriai szövetségi parlamenti választáson kivívott „magabiztos győzelemhez”.
okt. 1
11:36
Lassan nagyítóval kell keresni a migránst - 35 személyt fogadott be a kormány idén (Menedzsment Fórum)
Legalábbis, ha a statisztikát nézzük, idén már jócskán megcsappant azon menekültek száma, akikkel kapcsolatban a hatóságnak döntést kellett hoznia. Közülök mindössze 35-öt fogadott be a kormány valamilyen státuszban.
okt. 1
11:36
Elfelejtették a magyar tőzsdét – öt alaphír a mai napra (Privátbankár)
Az egyik legnagyobb brókercég szerint elfelejtették a magyar tőzsdét a befektetők, pedig szerintük alulértékeltek a részvényeink. Egy nagy amerikai bankház szerint viszont az amerikai papírokról itt az ideje európaiakra váltani. Jelentett az Opus, stabil a forint.
okt. 1
11:36
Frank Füredi: Az anyaság és a terhesség nemtelenítése (Tiszta Jövő)
Bináris semlegességben a fogantatás és a gyermekszülés társadalomtervezési melodrámává válik.
okt. 1
11:36
Mutatjuk a 8 legstresszesebb munkahelyet. A tied is közte van? (Spabook)
Teljesen mindegy, hogy mit dolgozol, biztos, hogy akadnak olyan napok a munkahelyeden, amikor te is nagyon stresszes feladatot fogsz ki. Ez természetes...
okt. 1
11:39
Újabb jogkör került el a Kásler vezette Emmitől, már az egyházi tanodákért sem felel (Alternatív Energia)
Pintér Sándor Belügyminisztériuma kapta meg a feladatot.
okt. 1
11:39
Kiszivárgott a britek ír vámtervezete (Portfolio)
Nagy Britannia új vámpontokat állítana fel a határok közelében – állítja az RTE egy kiszivárgott tervezetre hivatkozva. Az írek a múltban is elutasították, és most is határozottan elutasítják az ilyen típusú megoldást.

Keresés