Noha az i3 és az i8 bemutatásakor a BMW célja még egyértelműen az volt, hogy jövőbemutató formákkal hívja fel a figyelmet az alternatív hajtáslánccal szerelt modelljeire, azóta már máshogy állnak ehhez a kérdéshez. Mivel mostanra már nem számítanak jövőautónak a villanyos modellek, így a megjelenésük is beleolvadhat a hétköznapibb típusok sorába –
Az idén 1600 esetben állapítottak meg életveszélyt a kémények ellenőrzése során a kéményseprők a fővárosban, vagyis ennyi családot mentettek meg a szén-monoxid-mérgezéstől - közölte a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) ügyvezetője kedden Budapesten.
Tagszervezetein, tagvállalatain keresztül 200-250 ezer fős munkaerőhiányt tapasztal a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a szervezet alelnöke szerint ennek oka részben a magyar gazdaság teljesítményének növekedése. Rolek...
Magyar tenyésztő, Medveczki Krisztián nyerte a Guppi Díszhaltenyésztők Európa-bajnokságának spear tail kategóriáját. A többi kategóriában lengyel, szlovák, francia és osztrák tenyésztők diadalmaskodtak. Az első Magyarországon rendezett páros EB fordulóra 10 ország 19 egyesületének 56 tenyésztője küldött közel 200 halpárt. A rangos nemzetközi zsűri
Figyelmeztette a technológiai óriásokat Margrethe Vestager, az unió versenyjogi biztosa, hogy büntetésekkel sújthat le rájuk a fair play nevében – írja a Financial Times.
Egy kedden közzétett tanulmány szerint a német blue chipek közül éppen az ezer sebből vérző Deutsche Bank első embere, Paul Achleitner volt 2018-ban a legjobban fizetett elnök – írja a Reuters.
Mint arról korábban RIPOST is írt a Magyar Nemzet és a Hír TV dokumentumai alapján, a kispesti szocialista önkormányzati képviselők feltehetően nagy pénzeket szakítottak különböző beruházásokból. Most a Magyar Nemzet arról ír, hogy az érintett képviselők mibe fektethették a visszaosztott milliókat.
A két ország vezetői nagyon hasonlóan közelítik meg a világpolitika kérdéseit, s ezt a kivételes politikai egyetértést kölcsönös gazdasági előnyökre kell váltaniuk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brazil hivatali kollégájával, Ernesto Araújóval közös brazíliavárosi sajtótájékoztatóján.
Nem változtatta meg a döntését az MLSZ Böde Dániel ügyében. A fegyelmi ülésen a paksi csatárra kiszabott 3 mérkőzésre szóló eltiltást tárgyalta újra a bizottság.
Timmermans már szocialista csúcsjelöltként is zöldforradalmat szorgalmazott Európában, így Brüsszelben senkit nem lepett meg, hogy tegnap a holland politikus uniós klímatörvénnyel kampányolt az EP-ben.
2015-ben otthagyta, most pedig újra visszatérne az amerikai piacra a svájci Credit Suisse, amely gazdag latin-amerikai ügyfeleket gyűjtene a Miamiba tervezett új irodájába – számol be a hírről a Bloomberg.
Az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásai előtt több rossz hír együttesen rontotta el a részvénypiacok hangulatát, a szerdai piacnyitásról távolodva az irányadó európai európai részvényindexek emelkedéssel próbálkoztak meg, a magyar tőzsde az irányt keresi.
Megállapodást kötött a Valor Hungariae Zrt. és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a magyar szellemi alkotások piaci sikerének és a hazai innovációk eredményességének támogatása céljával. Az együttműködés iparjogvédelmi kutatási szolgáltatás területén nyújt a feltalálóknak segítséget a gyorsabb ügyintézés érdekében.
Kijött a World Economic Forum globális rangsora, melyen a tavalyihoz képest egy helyet javítottunk, de az unióban még mindig a sereghajtók között vagyunk. Jók lettek a makroadataink, az egészségügyünk viszont továbbra is leszakadóban van.
A jelenleg önkormányzati képviselő kormánypárti Farkas Cipriánnak a párbeszédes Gibicsár Imrével és a független Varga Norberttel kell megküzdenie, aki mögé azonban felsorakoztak az ellenzéki pártok.
Kijött a World Economic Forum globális rangsora, melyen a tavalyihoz képest egy helyet javítottunk, de az unióban még mindig a sereghajtók között vagyunk. Jók lettek a makroadataink, az egészségügyünk viszont továbbra is leszakadóban van.
Szolgálati járadék mellett dolgozom. Eddig aránylag könnyen figyelni tudtam a keresetkorlát betartására, de munkahelyet váltok. Az új munkahelyem egy sportegyesület, akik EKHO-ban fognak adóztatni. Az itt szerzett teljes jövedelmem a kereset korlát hatálya alá fog esni, vagy csak egy része? Úgy tudom, hogy csak 3,9% a nyugdíjjárulék befizetés, az E
Önkéntes nyugdíjpénztári teljes költségmutatót (tkm) vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ezzel 2020-tól összehasonlíthatóvá válnak a két szektor, az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségei az ügyfelek számára - mondta Nagy Koppány, az MNB biztosítási és pénztári felügyeleti igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A PwC Magyarország idén több mint 37 ezer középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő fiatal munkahelyválasztási preferenciáit tárta fel online kérdőív segítségével. A felmérés eredményeként - a tavalyi évhez hasonlóan - ismét a Magyar Telekom nyerte el a Legvonzóbb Munkahely Díjat a telekommunikációs szektorban.
Ha most év végéig nem lesz meg a 2021-2027-es uniós költségvetésről az alku a tagállamok között, akkor 2021-ben számos program nem tud elindulni és „így stagnálás, akár recesszió is lehet” az EU-ban – figyelmeztetett az Európai Bizottság költségvetési biztosa a Régiók Bizottsága (CoR) kedd esti plenáris ülésén Brüsszelben. Szerinte azoknak a tagáll
Kijött a World Economic Forum globális rangsora, melyen a tavalyihoz képest egy helyet javítottunk, de az unióban még mindig a sereghajtók között vagyunk. Jók lettek a makroadataink, az egészségügyünk viszont továbbra is leszakadóban van.
Így neveld az álmaidat! címen ingyenes programmal támogatja a fiatal gazdálkodók vállalkozóvá válását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) - közölte a Nak kedden az Mti-vel.