2019. október 8. kedd

okt. 8
9:42
Botka: A Fidesz nem legyőzni, hanem megsemmisíteni akarja az ellenfelet (Hírklikk)
A kampány finisében Lázár János, aki korábban a Fidesz erős embere volt, politikai teljesítménye miatt megdicsérte Botka Lászlót. A szegedi polgármester eddig nem reagált sem a dicséretre, sem arra, hogy Lázárt letolta a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor. Botkát ez a hír is hidegen hagyta, viszont felhívta a figyelmet Pintér Sándor belügyminiszt
okt. 8
9:42
Szélturbinákat hajtanak az elszáguldó buszok levegőjével Isztambulban (NRGreport)
Nagyjából két átlagos háztartásnak elegendő áramot termel egy-egy ilyen egység.
okt. 8
9:42
Kilép a győri Jobbik az ellenzéki összefogásból (Igényesférfi.hu)
„Úgy gondoljuk, hogy a magánéleti botrányba keveredett Borkai Zsoltot leváltani a teljesen alkalmatlan Glázer Tímeára és a gyomorforgató módon kampányoló bandájára, semmit sem javítana a város helyzetén” – közölték.
okt. 8
9:42
Terrorcselekmény volt a Limburgban történt teherautós ütközés? (Könyves Magazin)
A német városban egy szíriai férfi lopott teherautóval több autónak nekiütközött.
okt. 8
9:42
Könnyek a filmvásznon – nehezebb kicsikarni, mint gondolnád (Life)
Könnyek a filmvásznon – nehezebb kicsikarni, mint gondolnád
okt. 8
9:48
Nagy bajban van az ENSZ, megszorítások jönnek (Infostart)
Vészesen kevés pénz maradt az ENSZ működési költségeire, szeptember végén 230 millió dolláros hiány alakult ki, és október végére a tartalékok is elfogyhatnak – közölte hétfőn a világszervezet New York-i székhelyén Antonio Guterres főtitkár.
okt. 8
9:48
A 2015-ben Svédországba érkezett migránsok 90 százaléka nem dolgozik (Ripost)
A statisztikai adatok szerint 2015-ben Svédországban 163 ezer menedékkérelmet nyújtottak be migránsok, akik közül 40 019-en kaptak tartózkodási engedélyt. Csakhogy a döntő többségük nem tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
okt. 8
9:48
Jobbik: Elítéljük a győri jobbikosok visszalépését (Tiszta Jövő)
Más településeken kitartunk az ellenzéki összefogás mellett.
okt. 8
9:48
Várkonyi Andrea visszatér a televízió képernyőjére (SzMo)
A jelenleg pszichológusként dolgozó Andrea egy beszélgetős, szórakoztató műsorral szeretne visszatérni a nézőkhöz.
okt. 8
9:50
Most közölték, terrortámadás történt Németországban (Ripost)
Európába visszatért a terror! Egy hét sem telt el az iszlamista indíttatású párizsi terrortámadás óta, most a németországi Limburgban történt merénylet. A rendőrség titkolózik.
okt. 8
9:50
Deák Dániel: Tarolhatnak Magyarország barátai a lengyel választáson (Tiszta Jövő)
A nemzeti érdek definiálása és érvényesítése új szemléletmódot hozott mindkét ország politikai gondolkodásában.
okt. 8
9:51
Duplázott a veszprémi Lovassy László Gimnázium (HR Portál)
A legjobbiskola.hu portál magyar középiskolákat értékelő rangsorában - akárcsak tavaly - 2019-ben is a négyéves képzést adó veszprémi Lovassy László Gimnázium lett az első. Kevéssel maradt le mögötte a budapesti Eötvös József Gimnázium, a harmadik helyezett XIV. kerületi Szent István Gimnázium pedig óriásit lépett előre tavalyi helyezéséhez képest.
okt. 8
9:51
Borkai fia egymilliót kap havonta egy tetszhalott cégből (444.hu)
A győri polgármester gyermeke 2015 óta kap fizetést egy forgalmat nem produkáló vállalkozástól.
okt. 8
9:51
Tízből hét taxisnál találtak hibát (vg.hu)
A magas hibaarány azért is fájó, mert nem mutat javulást az előző évhez képest.
okt. 8
9:54
Így drágult az élet szeptemberben (Privátbankár)
A KSH számai következnek.
okt. 8
9:54
Régi fényében tündökölhet a nagy múltú katonai bázis (Infostart)
Kedden leteszik a Honvédelmi Minisztérium szentkirályszabadjai raktárának alapkövét, a beruházást hamarosan újabbak követhetik.
okt. 8
9:54
Jobbik: Elítéljük a győri jobbikosok visszalépését (Tiszta Jövő)
Más településeken kitartunk az ellenzéki összefogás mellett.
okt. 8
9:54
Aradszky özvegye: Már megtanultam Laci nélkül élni (BorsOnline)
A Már két év telt el azóta, hogy a Táncdalfeszti­válok kedvence örökre lehunyta
okt. 8
9:54
Csókolózás közben törték rá az autót Emilióra és feleségére (Life)
Csókolózás közben törték rá az autót Emilióra és feleségére
okt. 8
9:56
Jakab Péter: Üzenet a győrieknek! (Tiszta Jövő)
Győrben is arra kérjük a Jobbik szimpatizánsait, hogy az ellenzéki együttműködés jelöltjeit támogassák az október 13-ai választáson.
okt. 8
9:56
Krausz Gábor és a Séfek séfe cukrászlánya lakótársak voltak (Life)
Krausz Gábor és a Séfek séfe cukrászlánya lakótársak voltak
okt. 8
9:57
Pozitív kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
okt. 8
9:58
Megszólalt drogbotrányáról Árpa Attila (Life)
Megszólalt drogbotrányáról Árpa Attila
okt. 8
10:00
Baleset miatt lezárták az M1-es mindkét oldalát Óbarok közelében (BorsOnline)
Összeütközött kilenc jármű kedd reggel az M1-es autópálya 46. kilométerénél, Ta
okt. 8
10:00
Szegény kurdok (Alternatív Energia)
James Aldridge ausztrál-brit író hetvenkét évvel ezelőtt  írt egy regényt. Az A diplomata című mű az azeri és iráni kurd hegyvidéken játszódott, brit diplomaták próbálták felmérni, mi a helyzet, és a londoni igényekhez igazítani a szabadságra vágyó kurdok viselkedését. 1947-ben a történet nagyon úgy festett, hogy a nyugati hatalmak saját céljaik ér
okt. 8
10:00
Új divatot teremtett, tíz év után ismét mindenki Rihanna frizuráját akarja (Femcafe)
Akkora frizuratrendet robbantott, amit utoljára csak a 2000-es évek elején sikerült neki.
okt. 8
10:00
Jövőre tolódott a Bayer ítélete (Agrofórum)
A St. Louis-i bíróság csak jövőre fogja tárgyalni a glifozát tartalmú Roundup rákkeltő hatása miatti ügyet, de pontos időpont egyelőre még nem ismert.
okt. 8
10:02
Süket fülek (Alternatív Energia)
Vegyes érzelmeket keltett bennem a hír, hogy a parlamenti ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak a köznevelési törvény legutóbbi módosítása miatt. A közös fellépésben szerepet vállaló MSZP, DK, és a Párbeszéd olyan rendelkezéseket is kifogásol - sőt elsősorban azokat -, amelyek főként a felső-középosztály gyerekeit érintik: a magántanul
okt. 8
10:03
Így szabadulhatsz meg a lakásban felgyűlt portól. Ha ezt a módszert választod, egy ideig nem lesz bajod vele (Blikk)
Eleged van abból, hogy mindig ujjnyi por áll a polcokon? Most olyan takarítási módszereket mutatunk, melyek segítségével hosszabb ideig megszabadulhatsz a portól!
okt. 8
10:03
Tartanak a közeli változásoktól a lakáshitelesek (ProfitLine)
Több mint 600 milliárd forintnál járt a lakáshitelpiac augusztus végén, ez 6 százalékos növekedés éves szinten. A hitelfelvevők egyre jobban elfordulnak a rizikósabb hitelektől: az 5-10 évig garantált törlesztésű lakáshiteleknél 120 százalékos volt a növekedés, így ezek adták az összes új lakáshitel több mint felét, 367 milliárd forintos összeggel.
okt. 8
10:03
Lejjebb került az OTP, emelkedik a Magyar Telekom (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek mérsékelt erősödéssel indították a hét második napját, a keddi piacnyitástól távolodva a kontinens börzéi előző napi záróértékeik alá süllyedtek vissza, a befektetőket az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseit övező bizonytalanság inthette óvatosságra. A magyar tőzsde is lejjebb került.
okt. 8
10:03
Történelmi győzelemre készülünk a horvátok ellen (Sport365)
Még sosem győztünk idegenben ellenük.
okt. 8
10:03
Magyarország az utolsók között a bírói függetlenség tekintetében Európában (ATV)
A Bírói Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) minden évben felméri a bírói függetlenség helyzetét az európai országokban. Az önkéntes, anonim felmérés elég lesújtó képet vázolt a magyarországi viszonyokról.
okt. 8
10:04
Jogállam (Alternatív Energia)
A Kúria nemrégiben helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság
okt. 8
10:05
Teljes útzár az M1-es autópályán (Portfolio)
Kilenc jármű ütközött össze.
okt. 8
10:06
Így drágult az élet szeptemberben (Menedzsment Fórum)
A KSH számai következnek.
okt. 8
10:06
Március idusa (Alternatív Energia)
Caesar hetek óta nem aludt. Nem a szenátus közelgő ülése nyugtalanította, amelyen ismét felajánlják majd neki a császári koronát, amit persze nem fog elfogadni, és még csak nem is a személyéről szóló sokadik szavazás. Ez utóbbi is sima lesz – gondolhatta joggal –, hiszen mindenki megkapta a maga ezer solidusát. A gondot néhány elszemtelenedett fiat
okt. 8
10:06
Közel az ötvenhez is bombaformában Geszler Dorottya – Ez a titka (Femcafe)
Az egykori műsorvezetőnő most elárulta csodás külsejének titkát.
okt. 8
10:06
Elárulom, mi történik veled valójában, ha külföldre költözöl (Spabook)
Amikor úgy döntesz, hogy külföldre költözöl, kismillió gondolat cikázik át a fejedben. Vajon meg fogod bánni? Meg tudod állni a helyedet egy...
okt. 8
10:08
Portugál recept (Alternatív Energia)
A vasárnapi portugál választás megerősítette, hogy körülbelül egy évtizedig tartó drámai időszak után egyre erősebb életjeleket mutatnak az európai szocialista, illetve szociáldemokrata pártok. Finnországban, majd Dániában is megnyerték a parlamenti választást, Spanyolországban pedig minden esélyük megvan a győzelemre. Nagy európai áttörésről azért
okt. 8
10:09
93 ország nevezett nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra: Magyarország ezt az alkotást indítja (Blikk)
Kilencvenhárom ország küldött nevezést nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra – jelentette be az Amerikai Filmakadémia.
okt. 8
10:09
Ezt a legtöbb magyar autós rosszul tudja: súlyos összegeket bukhatnak el miatta (Pénzcentrum)
A válaszadók több mint fele nem tudta, hogy meddig használhatóak az abroncsok, 40 százalékuk pedig abban is tévedett, hogy meddig nevezhetjük a még fel nem szerelt abroncsokat újnak - derült ki az Apollo Vredestein Kft. 4017 fővel készített...
okt. 8
10:10
Keresztény szabadság (Alternatív Energia)
Amióta a Fidesz rákapott a keresztényezésre – voltak ennek jelei már 1998 és 2002 között is, magas fordulatra azonban csak 2015-ben kapcsolt, amikor a menekültekkel szembeni embertelenséget kellett megideologizálni –, azóta mondogatja egyre több vallásos ember, hogy ezt nem kellene. Ez veszélyes: ha egy eredendően antihumánus és amorális rezsim az
okt. 8
10:12
A hongkongi kormányzó a kínai hadsereg beavatkozásával fenyeget (Képmás)
Azt nem árulta el, hogy milyen körülmények között folyamodna a beavatkozás kérelmezéséhez.
okt. 8
10:12
Újabb fordulat: Karácsony kispesti seftesei még többet loptak (BorsOnline)
Egy, a Magyar Nemzethez is eljuttatott feljelentésből újabb információk derültek ki arról, hogyan tűnnek el a pénzek az önkormányzati beruházások környékén. Olyan újabb kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közbe
okt. 8
10:12
Kárpáti Rebeka szexi overálja sok követőjénél kiverte a biztosítékot (SzMo)
A közvélemény szerint olyan, mintha egy alakformálóra felkapott kabáttal libbent volna ki az utcára.
okt. 8
10:12
Váltott műszakban dolgozol? Komoly betegséged is lehet tőle (Life)
Váltott műszakban dolgozol? Komoly betegséged is lehet tőle
okt. 8
10:12
Pánik tört ki a Joker egyik vetítésén (Promotions)
A fokozott óvintézkedések ellenére is balhé volt a moziteremben.
okt. 8
10:15
Beömlött a rengeteg brüsszeli pénz, mégsem lépett a gázra a kormány (Portfolio)
Bár augusztus végén és szeptember első heteiben összesen mintegy 500 milliárd forintnyi EU-támogatás ömlött be Magyarországra, ami jócskán javította a magyar költségvetés helyzetét, mégsem kezdett szeptemberben újabb pályázati „osztogatásba”, tömeges eredményhirdetésbe, illetve pályázati kifizetésekbe a kormány – derül ki szokásos hónap eleji elemz
okt. 8
10:15
A Jobbik elnöksége elítéli tagjai visszalépését és továbbra is a győri ellenzéki együttműködést támogatja (ATV)
A Jobbik Fodor Roland bejelentésére reagálva közleményben tudatta, hogy az országos elnöksége reggeli döntése alapján a győri alapszervezet működése felfüggesztésre került.

Keresés