2019. október 7. hétfő

okt. 7
17:54
Mészáros cége látja majd el árammal a Tiszántúlt (NRGreport)
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nemsokára már a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt hálózatán keresztül érkezik majd az áram a fogyasztókhoz, nekik adja el ugyanis a tiszántúli, áramos infrastruktúrát birtokló cégét az E.ON - erről adott ki közleményt az utóbbi cég.
okt. 7
17:54
Elkezdtek visszatérni a külföldön dolgozó magyarok (Igényesférfi.hu)
Érzékelhetően elkezdtek visszatérni Magyarországra a nyugat-európai országokban dolgozó magyarok – közölte a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
okt. 7
17:54
Egy 16 éves, beteg kislány álmát váltotta valóra a szegedi taxis (SzMo)
Vancsika nagyon jó tanuló, jogász szeretne lenni, de még sosem járt diszkóban. Eddig.
okt. 7
17:54
Caramel kislányát meglepően komoly témák is érdeklik: az idő múlásáról is szoktak beszélgetni (Life)
Caramel kislányát meglepően komoly témák is érdeklik: az idő múlásáról is szoktak beszélgetni
okt. 7
17:56
Karácsony már felismeri a százmilliós lopásokról fecsegő emberét (Ripost)
Karácsony Gergely szokás szerint összevissza beszél a kispesti korrupciós botránnyal kapcsolatban...
okt. 7
17:56
Londontól Milánóig zöld jelzés (vg.hu)
Gyenge kezdésből pozitív zárásig erősödtek hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek. A BUX enyhe mínusszal fejezte be a napot.
okt. 7
17:56
A hidrogén használata bekerülhet a magyar nemzeti energiastratégiába (NRGreport)
A brit kormány támogatásával Budapesten tartották az első olyan nagyszabású regionális műhelytanácskozást, amelynek résztvevői a hidrogén alapú energetika és közlekedés közös fejlesztési lehetőségeit egyeztették. A rendezvényen - amely a Jedlik Ányos Klaszter és a Magyar Hidrogén Tüzelőanyag-cella Egyesület szervezésében, valamint a Visegrad  Fund
okt. 7
17:57
Zugspitzte: havas október, már 70 cm vastag a hó! (Síelők)
Nem szokatlan, hogy október elején fehérlik Németország legmagasabb hegycsúcsa, de fél méter feletti hóvastagság ilyenkor még nem jellemző.
okt. 7
17:58
Készültség Fejér megyében: lezártak egy utcát, tűzszerészek a helyszínen (Ripost)
Világháborús bomba került elő, de lakóházakat nem kellett kiüríteni.
okt. 7
17:58
Kiállták az EKB likviditási stressz-tesztjét az euróövezeti bankok (vg.hu)
Az euróövezeti bankok megfelelő likviditással rendelkeznek egy pénzügyi krízis átvészeléséhez.
okt. 7
18:00
Apokaliptikus fenyegetés helyett végre megoldásokat javasol egy friss jelentés az óceánokról (NRGreport)
A klímaváltozás visszafordíthatatlan – ez volt az üzenete az általában visszafogott elemzéseiről ismert IPCC, vagyis az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete  múlt heti jelentésének. A dokumentum szerint az egyre gyorsuló felmelegedés következtében és komoly társadalmi beavatkozás nélkül az emberi civilizáció alapjaiban változik meg az évsz
okt. 7
18:03
Rekviem a Hableány áldozatainak emlékére (Spa Trend Online)
Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban.
okt. 7
18:03
Tradicionális dél-koreai felvonulással búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait - kép (ATV)
Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban.
okt. 7
18:03
Hokikapus volt az egyik áldozata a kitzbüheli mészárlásnak (Ripost)
Megdöbbentő és hihetetlen tragédia történt Ausztriában.
okt. 7
18:03
Halálközeli élmény, így csap a villám egy férfiba (Ripost)
Épp a kutyáját sétáltatta egy texasi férfi, mikor belecsapott a villám. Szerencséjére közel volt a segítség.
okt. 7
18:05
Borzalmas tragédia történt a focistadionban (Ripost)
Ezúttal az amúgy izgalmas német meccs is teljesen mellékes volt. Sokkoló haláleset a lelátón.
okt. 7
18:06
Különleges felvonulással búcsúztatták Budapesten a Hableány áldozatait (Infostart)
Tradicionális dél-koreai felvonulással és az erre az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait Budapesten, az Olimpiai Parkban.
okt. 7
18:06
James Middleton megkérte barátnője kezét egy olyan gyűrűvel, mint Kataliné (Glamour)
Tényleg teljesen ugyanolyan!
okt. 7
18:06
A Barcelona alig három hónap után kirúgta Victor Valdest (Promotions)
Július közepén nevezte ki a Barcelona az U19-es csapata élére korábbi kapusát, Victor Valdest.
okt. 7
18:09
Iskolai tavaszi szünet ideje 2020-ban - Mikor lesz a tavaszi szünet időpontja? (ProfitLine)
Iskolai tavaszi szünet ideje 2020-ban. Mikor mennek az iskolások tavaszi szünetre 2020-ban a 2019/2020-as tanév rendje szerint? Mutatjuk!
okt. 7
18:12
Budapest legszuperebb street art falfestményei (SzMo)
Az utca művészei által kiszínezett ajtók, házrészletek és tűzfalak valami egészen elképesztő hangulatot kölcsönöznek egy-egy komor belvárosi utcának.
okt. 7
18:12
Hogyan iszod a kávét? Sokat elárul a személyiségedről (Spabook)
Van, aki az ágyból is alig tud kimászni nélküle, és napközben is vödörszámra issza, más napi egyre korlátozza, de nagyon kevesen vannak, akik...
okt. 7
18:15
Kiállták a próbát az euróövezeti bankok (Menedzsment Fórum)
Megfelelő likviditással rendelkeznek az euróövezeti bankok egy pénzügyi krízis átvészeléséhez az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb stressz-tesztje alapján.
okt. 7
18:18
Sosem látott régi fotók a Balaton életéről: digitalizálták a Bahart fotóarchívumát (SzMo)
A Közlekedési Múzeum szakemberei rendkívüli képanyagot dolgoztak fel és tettek elérhetővé.
okt. 7
18:18
A dohányzás miatt bukta az élő adást a Sztárban Sztár leszek! indulója, Csaba (Life)
A dohányzás miatt bukta az élő adást a Sztárban Sztár leszek! indulója, Csaba
okt. 7
18:21
Budapesten alternatív szavazatszámláló rendszert hoz létre az ellenzék (444.hu)
Amikor a szavazatszámlálás után elkészülnek a választási jegyzőkönyvek, azokat az ellenzéki szavazóköri delegáltak lemásolják, majd feltöltik egy nem nyilvános adatbázisba, amit elérhetővé tesznek, ha a törvény ezt lehetővé teszi.
okt. 7
18:24
"Fel kell kötni a gatyát" a horvátok ellen (Infostart)
Sigér Dávid szerint már a döntetlen is bravúr lenne a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégeként a magyar labdarúgó-válogatottól, amely csütörtökön Splitben játssza következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését.
okt. 7
18:24
Egy New York-i bíró elrendelte Trump adóbevallásának benyújtását 8 évre visszamenőleg (444.hu)
Az amerikai elnök ügyvédei fellebbeznek.
okt. 7
18:27
Mozgó célpontra lőni (vg.hu)
A világ óriási változásban van, de a változás sebessége, eredményei ma még nehezen becsülhetők meg. Vélemény.
okt. 7
18:29
Egy válság vetheti vissza a csúcson lévő árakat (vg.hu)
Az Európai Unió országainak lakáspiacára a többek által vizionált közelgő válság lehet a legnagyobb hatással az ingatlanpiaci szakértő szerint.
okt. 7
18:30
Feljelentést tettek a miskolci hangfelvételen elhangzottak miatt (Hírklikk)
A Hírklikk által közzétett hangfelvétel alapján a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt magánszemélyként tett feljelentést a Miskolci Rendőrkapitányságon Ifj. Tényi István.
okt. 7
18:31
Sejtbiológusok kapták az orvosi Nobel-díjat (vg.hu)
Az orvosi-élettani Nobel-díj hétfőn bejelentett három kitüntetettje örül, hogy együtt kapják meg a legrangosabb tudományos elismerést
okt. 7
18:33
Ibrahimovic gólja a szemtelenség netovábbja (Sport365)
Egy helyből, hanyagul.
okt. 7
18:36
Elektromos autó forradalom az Audinál (Privátbankár)
Az Audi 2025-ig húsz, tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre.
okt. 7
18:36
Világháborús bombát találtak Iváncsán (Alternatív Energia)
A tűzszerészeknek sikerült kiszerelniük a gyújtószerkezetet, amelyet a helyszínen megsemmisítenek.
okt. 7
18:36
Egy lélegzet, akár egy ritmusban is (Spa Trend Online)
Beat. Jelentése ritmus, ütem, dobogás, taktus, ütés, ketyegés, szívverés és még sorolhatnám. Különösen a ’szívverés’ az a kifejezés, ami leginkább összeköti a két táncelőadást, amelyet a Collective Dope – [D]OPEN your move címmel mutatott be négy táncos.
okt. 7
18:36
Apokaliptikus fenyegetés helyett végre megoldásokat javasol egy friss jelentés az óceánokról (NRGreport)
A klímaváltozás visszafordíthatatlan – ez volt az üzenete az általában visszafogott elemzéseiről ismert IPCC, vagyis az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete  múlt heti jelentésének. A dokumentum szerint az egyre gyorsuló felmelegedés következtében és komoly társadalmi beavatkozás nélkül az emberi civilizáció alapjaiban változik meg az évsz
okt. 7
18:36
Közösségi oldalán elégítette ki magát Kelemen Anna: "Lételemem a szex" (Life)
Közösségi oldalán elégítette ki magát Kelemen Anna: "Lételemem a szex"
okt. 7
18:36
Ha minden négyzetméter számít: modern és otthonos sarokétkezők (Spabook)
Az új otthonunkban biztosak voltunk abban, hogy szeretnénk egy méretes, nyitott, amerikai stílusú nappali részt a hozzá tartozó konyhával és...
okt. 7
18:36
A Picard lesz az egyik legeredetibb Star Trek sorozat (Promotions)
Friss előzetest kapott a Star Trek: Picard, és már azt is tudjuk, hogy mikor jön az első epizód.
okt. 7
18:38
Éjjel mínuszok, kedden napsütés várható (Alternatív Energia)
Télies hidegre számíthatunk az éjszaka folyamán, napközben viszont derült idő és akár 16 fok is lehet.
okt. 7
18:39
Döntött a Lidl: két fizetési módtól is elbúcsúzhatnak a magyar vásárlók (Pénzcentrum)
Két fizetési mód is megszűnt a Lidl-ben. Október 7-től ugyanis nem lehet fizetni a boltokban Edenred- és Erzsébet-utalványokkal, illetve kártyákkal. Megszűnt két utalványos fizetési mód a Lidlben - írja a Napi.hu. A lap információ...
okt. 7
18:39
Mölltal: keddtől ismét lehet síelni a gleccseren! (Síelők)
Hosszabb-rövidebb szünet után ismét megnyitja kapuit a karintiai Mölltal gleccser.
okt. 7
18:42
Elektromos autó forradalom az Audinál (Piac és Profit)
Az Audi 2025-ig húsz, tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre.
okt. 7
18:42
Önvezető busz szállítja az utasokat a belváros és a vasútállomás között (Infostart)
Két év tesztüzem után állítják forgalomba a bajorországi Bad Birnbachban.
okt. 7
18:42
Egy New York-i bíró elrendelte Donald Trump elnök adóbevallásának benyújtását nyolc évre visszamenőleg (ATV)
Egy New York-i szövetségi bíró hétfőn elrendelte Donald Trump elnök adóbevallásának benyújtását nyolc évre visszamenőleg.
okt. 7
18:42
Trump már az ő „nagy és páratlan bölcsességéről” ír (444.hu)
Ave, Prezident!
okt. 7
18:42
Így veszélyezteti fogaink egészségét a vegán életmód (Femcafe)
Rejtett összefüggésekre jöttek rá brit orvosok.
okt. 7
18:45
Funkcionális élelmiszerek (WebBeteg)
Az egészségmegőrzés mára külön tudományággá nőtte ki magát, melynek egyik eleme a korszerű táplálkozás lett. A nemzetközi trendeknek megfelelően megszületett a funkcionális élelmiszer fogalma, melyek fogyasztásával nagyban hozzájárulhatunk egészségünk megóvásához.
okt. 7
18:48
Elektromos autóban utazik az Audi is (Menedzsment Fórum)
Az Audi 2025-ig húsz, tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre.

Keresés