Mindannyian emlékszünk azokra a napokra, amikor egyáltalán nem volt kedvünk iskolába menni. Ez természetes, de azt azért sokan szkepticizmussal fogadnánk, ha valaki kijelentené, hogy az iskolafóbia létező betegség.
Inflációs adatokra figyel a piac a héten: Magyarországon a pénzromlás dinamikája minimálisan csökkenhetett szeptemberben, az Egyesült Államokban a fogyasztói árakba begyűrűző vámemelés tartja magasan a maginflációs indexet.
Szalai András, a Process Solutions Kft. partnere és ügyvezető igazgatója foglalta össze szakmai meglátásait és tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakul a számviteli szakma jövője, milyen változások érik a könyvelő vállalatokat, és milyen hatást gyakorol az ágazatra az egyre nagyobb szerephez jutó technológiai fejlődés.
Azzal a céllal, hogy visszacsatornázzák a pénzeket a hazai gazdaságba. Becsei András lapunknak azt is elmondta, javasolták a Pénzügyminisztériumnak a fogyasztói hitelről szóló törvény módosítását, hogy a személyi kölcsönök mellett a jelzáloghitelekre is lehessen elektronikusan megkötni a szerződést. Egyúttal megfontolandónak tartják, hogy
Az áprilisban bevezetett sajátmárkás jegeskávékat követően októbertől hét új snack termékkel bővült az OMV VIVA töltőállomások kínálata, így mostantól még szélesebb választék érhető el a vásárlók számára. „A VIVA sajátmárkás termékek tavaszi sikeres bevezetését követően döntöttünk úgy, hogy egészséges összetevőkből készülő kínálattal bővítjük az OM
Tóth Barnabás Oscar-nevezett drámája letisztult, akadémikus formanyelven, páratlan érzékenységgel beszél a nagy ívű történelmi traumák utáni továbbélés lehetőségéről.__GA__A Trezor, a Félvilág, a Bern...
Magyarországon csak a bölcsődés korosztály 17 százalékának jut jelenleg férőhely, a 3200 település közül mindössze 700 helyen elérhető valamilyen bölcsődei ellátás. Azonban súlyosbítja a problémákat, hogy az ellátórendszer jelenlegi...
Az eurózónában és néhány más európai országban évek óta nulla, esetenként negatív a jegybanki alapkamat, sőt nemrég az Egyesült Államok is csökkentésbe kezdett.
Több mint 50 milliárd forintos nyereséget ért el az első félévben a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ennél nagyobb profitra majdnem négy éve nem volt példa. A nyereség szerkezete azonban jelentősen átalakult, a jegybank kamateredménye történelmi csúcsra emelkedett, a devizatartalék átváltásán viszont egyre kisebb összeget realizálnak. A kamateredmény meg
Vasárnap lesz az önkormányzati választás, és Herczeg Sándor politológus segítségével összeszedtük, hogy a megyei jogú városokban kik és milyen eséllyel indulnak a polgármesteri székért, és milyen összetételű lehet majd a képviselő-testület.
Európában is, Amerikában is alacsony szinten vannak a gázárak, sok éves mélypontok közelében. Ami még érdekesebb, sokat csökkent a kettő közötti különbség. A jelenséget az amerikai exportgáznak, az USA és Oroszország versenyének tulajdonítják. De nem biztos, hogy fennmarad.
Alighogy újraindultak a megbeszélések az Egyesült Államok és Észak-Korea között, a phenjani delegáció fel is állt a tárgyalóasztaltól. A kommunista ország szerint Washington rugalmatlan, emiatt szakadtak meg a tárgyalások. Washington szerint viszont eredményesek voltak a megbeszélések az észak-koreai atom- és rakétaprogramról.
Új stratégiával folytatja kereskedelmi és marketing tevékenységét a Scitec, amely Európa egyik legismertebb sport-táplálékkiegészítő márkája. A megújulás jegyében két új almárkát is kifejlesztettek, amelyek tovább szélesítik a Scitec minőségi portfólióját. Egyúttal megújul a Scitec vállalati arculata is, amellyel szintén a szélesebb fogyasztói közö
Október 16-18. között nyitja meg kapuit a magyar és közép-kelet-európai járműipart bemutató komplex fórum a HUNGEXPO Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Nem sok igazán komoly piacmozgató hír jelenik meg a héten, elsősorban az inflációs adatokra lesz érdemes figyelni, illetve arra, hogy a Fed elnöke szinte minden nap megszólal majd. A magyar áremelkedési ütem a forint szempontjából lehet lényeges, itthon arra figyelünk kiemelten.
Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertsépestis (ASP) járvány hatásai miatt - írta a Népszava hétfőn.
Régóta vártam már egy ilyen filmre, ami részletesen bemutatja, hogyan tud egy alapvetően jó szándékú emberből elmebeteget csinálni ez az úgynevezett "civilizált" társadalom. Nem gondoltam volna, hogy ...
Négyéves a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) szélessávú szolgáltatásokat összehasonlító portálja, a Szélessáv.net, amely az elmúlt egy évben 211 kihelyezett mérőeszközzel több mint 1,3 millió mérést végzett el. Ezzel kapcsolatban a hatóság egy reprezentatív felméréséből az is kiderült, hogy 2018-ban az internetezők – 58 százaléka – legink
Az augusztusi 3,1%-os infláció után szeptemberben 3%-kal nőhettek a fogyasztói árak a Portfolio előrejelzése szerint. Az inflációt ellentétes folyamatok határozzák meg, azonban az év hátralévő részében újra 4% közelébe emelkedhet a pénzromlás üteme. Jövőre azonban az MNB 3%-os inflációs célja közelében alakulhat.
Israel Adesanya amúgy is az MMA legnagyobb sztárja McGregor óta, de most olyan formációs táncot mutatott be, hogy többet beszélnek róla, mint a kiütésről.
A világ vezető internetes szórakoztató szolgáltatása, a Netflix a hétvégén elindította teljesen lokalizált verzióját hazánkban: magyar nyelvű felhasználói felület, folyamatosan bővülő magyar feliratok és szinkronok, több ezer órányi népszerű film és sorozat, így az eredeti, Netflix által gyártott tartalmak esetében is. A Netflix a tévézés egy telje