Régóta tervezett bezárási hullám söpörhet végig a falusi kispostákon - írja a napi.hu. A hírportál több szakszervezeti forrásból úgy értesült, hogy mintegy 300 postai hivatalra kerülhet lakat. A cikk megjelenése után megszólalt...
Egy amerikai cég a beküldött DNS-mintánkból néhány dollárért megállapítja, hogy kik voltak az őseink. Eddig 107 millióan éltek ezzel a lehetőséggel, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, akiről kiderült, hogy lengyel, német, francia és görög felmenőkkel is rendelkezik. Raskó István orvos-genetikus szerint ezek cégek nem hazudnak a reklámjaikban,
Múlt csütörtökön leszakadt az egyik napvitorla, az ellenzékiek szerint a rossz kivitelezés miatt, a fideszesek szerint az ellenzék rongálta meg. Per lesz.
Ahogyan az várható volt, az Európai Parlament jogi bizottságának Trócsányi Lászlót elutasító döntése után a Fidesz politikai bosszúhadjáratot, „boszorkányüldözést” emleget.
Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (Mmsz) dél-dunántúli régiós központjának 300 millió forintból megvalósuló, hét éven át tartó felújítása Pécsen.
Most ötven éve adták a BBC-n a Monty Python Repülő Cirkuszának első epizódját. A többi történelem – no meg halott papagájok, spanyol inkvizítorok meg vidáman éneklő keresztrefeszítettek.
Romániában az idei első nyolc hónapban 7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Az OTP Bank Liga szombati mérkőzésein a Loki Fehérváron kapitulált, a Zalaegerszeg gólzáporos mérkőzésen játszott döntetlent Kisvárdán, az Újpest pedig otthon kapott ki a Mezőkövesd ellen.