Jövő őszre 900,57 millió forintból megújul Dömös, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötője - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
Új törvényi szabályozásra van szükség, amelybe „bele kell írni”, hogy a bankok nem tájékoztatták megfelelően ügyfeleiket az árfolyamkockázatról – mondta Szakács László.
Washington hatékony új kormány mielőbbi megalakítását szorgalmazza Libanonban - olvasható Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden este kiadott közleményében.
A kormánypárt képviselői az Európai Parlamentben megszavazták a Törökországot elítélő állásfoglalást, így most azt az MSZP EP-képviselője és a párt elnöke benyújtotta az Országgyűlésnek is.
Benyújtották az Országgyűlésnek az új öntözési törvényt, amely révén mind az öntözött területek nagysága, mind a jövőbeni terméshozamok nőhetnek. A részletekről Nagy István agrárminiszter beszélt az InfoRádióban.
2019. augusztusban a bruttó átlagkereset 358 900 forint volt, 11,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2019. január-augusztusban a bruttó átlagkereset 359 800, a nettó átlagkereset 239 300 forint volt, mindkettő 10,7 százalékkal...
A nehéz gazdasági helyzetbe került társaság közleményt adott ki, melyből kiderülnek a leépítés részletei. A létszámcsökkentési folyamat jövő év végéig zárul le.
A múlt hétiTesla negyedéves elemzői konferenciahíváson derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy ma, nyugati parti idő szerint délután újabb termék bemutató/indító lesz. Ha valakinek deja vu érzése van, akkor nem az érzékei csapják be, ugyanis a Tesla 3 éve már egyszer bemutatta a cserépbe integrált napelem-tetőt, mégpedig Hollywoodban a Szüle
A szeptemberi csökkenés után októberben minimálisan emelkedtek a fogyasztói árak Németországban – derül ki a szerdán megjelent előzetes adatokból. Ezzel az éves infláció is élénkült egy kicsit, bár még mindig nagyon messze van az EKB céljától.
Soha ilyen biztos lábakon nem állt Magyarország gázellátása, mint jelenleg, a történelem során először tele vannak a magyarországi gáztározók - mondta a külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.
Három hét kellett ahhoz, hogy az október elején publikált botrányos videó egyik szereplője, Rákosfalvy Zoltán lemondjon a Magyar Úszószövetségben betöltött elnökségi tagságáról.
A szakemberek nem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy a folyadékpótlás az egyik legfontosabb alapköve a diétának, azonban most azt is elárulták, hogyan kell innunk a vizet, hogy búcsút inthessünk a hasi zsírpárnáknak.
Növelte árbevételét és nyereségét a Volkswagen (VW) német járműgyártó csoport az idén a január-szeptemberi időszakban, de szerdán kiadott beszámolója szerint nem számít arra, hogy az év egészében több járművet ad el, mint tavaly.
Jó volt a szeptemberben bemutatott iPhone-ok fogadtatása, de a 11-es sorozat sem menti meg az Apple-t a profitcsökkenéstől - derül ki az elemzői konszenzusokból. A vállalat ma, az amerikai tőzsdék zárása után teszi közzé a július-szeptemberi időszak eredményeit és a szeptember végén zárult pénzügyi év számait is. A várakozások alapján az Apple a be
Tegnap háromoldalú tárgyalást tartott az orosz, az ukrán fél és az Európai Bizottság, melyek a 2020-ban lejáró orosz-ukrán gáztranzit szerződés meghosszabbítását céloznák. Annyiban sikerült csak maradni, hogy novemberben újra tárgyalóasztalhoz ülnek, írja a BruxInfo nyomán a Portfolio.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában azt mondta, hogy az orosz tájékoztatással szemben török információk szerint nem volt teljesen sikeres a terroristák kivonulása a török-orosz megállapodás alapján létrejött tűzszüneti egyezségben szereplő 30 kilométer széles határ menti sávból Észak-Szíriában.
A történet folytatódik, ez a mottója a Ludovika Arénában hétfőn megkezdődött U23-as vb-nek azután, hogy tavaly megrendeztük minden idők legsikeresebb felnőtt-világbajnokságát.
Az önkormányzati választások után is a Fidesz maradt a legnépszerűbb párt a teljes lakosság körében, az ellenzéki térfélen a Momentum és a DK erősödött - derült ki a Publicus Intézet Népszavának készített hét eleji kutatásából. A részletekről - például a Jobbik kitapintható identitásválságáról - az intézet ügyvezetője, stratégiai igazgatója beszélt