A magyar kormány foglalkoztatáspolitikája világos, egy olyan munkaalapú társadalom létrehozását célozza meg, amelyben mindenki, aki tud és akar, dolgozhat – jelentette ki Varga Mihály a Wamsler SE robotizált üzemcsarnokának ünnepélyes átadásán, Salgótarjánban.
Pénteken még sok lesz a napsütés, de aztán többfelé beborul, és záporokra kell készülni. A maximumok egyre inkább 15 fok körül, többfelé alig 10 Celsius-fok felett alakulnak. Többfelé valószínű talajmenti fagy.
A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a PepsiCo amerikai üdítő- és chipsgyártó üzleti évének harmadik negyedében, miután az aktív reklámozási tevékenységnek, illetve a Gatorade sportital új, csökkentett kalóriatartalmú változatainak köszönhetően nőtt a termékei iránti kereslet Észak-Amerikában.
Legalábbis ez derült ki a Pulzus nem reprezentatív felméréséből, amelyet részben telefonos applikáción, részben telefonon vettek fel. Ebből kiderül, hogy a vidéki városok lakosságát jobban érdeklik a helyi ügyek, amelyek talán összefüggésben állhatnak azzal, hogy a kistelepülések felé indulva az emberek jobban hisznek abban, hogy a politika és a po
Brüsszel és Dublin válaszára vár a brit miniszterelnök, aki már elküldte az EU-nak azt tervet, amellyel szerinte kiváltható a szabályozott brit kilépést hátráltató ír határgarancia. Brüsszelben nem egyértelmű az elutasítás, bár a brit média egy része szerint kicsi az esély a kompromisszumra.
Több szempontból is fontos űrt tölt be és kiegészíti a meglévő finanszírozási termékpalettát az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő által kezelt új, 31 milliárd forintos kkv tőkealap. Dr. Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója, Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója és Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-
Hét generáció és 35 millió eladott példány után mi jöhetne még? Természetesen a nyolcadik generációs Volkswagen Golf, ami a gyártó ígérete szerint új korszakot nyit a márka történetében – ismét. Kémfotókon és skicceken már többször is megcsodálhattuk az autót, most azonban hivatalossá vált, hogy pontosan három hét múlva, azaz október 24-én leplezik
A szocialisták megkötötték a necces parkolási szerződését, a Fidesz pedig a saját maga által hozott törvénnyel is szembe menve a végsőkig védte azt. Moldován László polgármesterjelölt feljelentést tett, mert szerinte fennáll a gyanúja a hűtlen kezelésnek.
Az észak-koreai sajtó dicshimnuszokat zengett arról, hogy az ország sikerrel tesztelte szerdán egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáját. Phenjan azt mondja: új korszak kezdődött, az ország készen áll a külső fenyegetések megfékezésében. Szomszédos államok közlése alapján a meredek röppályán felbocsátott rakéta 910 kilométe
Mindkét csapat jól rajtolt a H csoportban, hivatalosan ezúttal is a bolgár „örökös bajnok” az esélyes a Fradi ellen, de ami már sikerült kétszer, miért ne sikerülhetne harmadszor is.
A Duna Arénában a péntektől vasárnapig tartó úszó világkupaversennyel megkezdődik az úszók nagy őszi menetelése; a fővárosi komplexumban nagymedencében méri össze tudását a sportág krémje, és a kvangdzsui világbajnokság három magyar aranyérmese, Hosszú Katinka, Milák Kristóf és Kapás Boglárka is rajthoz áll majd.
2019-re úgy fogunk emlékezni, hogy az év, ami elindította a globális recessziót, annak ellenére, hogy a nominális és reál kamatok a legalacsonyabbak voltak - írja Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető elemzője a csütörtökön megjelent legújabb jelentésében. A "gyilkos dollár" gyengítése tompíthatná vagy késletethetné az érkező válságot - véli a közgazd
Az előző évhez képest hazánkban 3,4 százalékkal több építési engedélyt adtak ki. Az Eurostat héten közzétett, 2019. II. negyedévére vonatkozó statisztikái szerint, ezzel az eredménnyel Magyarország jelenleg a középmezőny elején...
A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet a szeptemberi előrejelzésében 4,8 százalékra emelte a GDP idei növekedésére vonatkozó várakozását a júniusban közölt 4,5 százalékról, a 2020-ra vonatkozó előrejelzése változatlanul 3,2 százalék maradt - ismertette Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója.
Hamarosan már annak is utánanézhetnek a lakásvásárlók, hogy milyen anyagi helyzetben van a társasház, ahová beköltöznének, mivel módosítottak a társasházi törvény rendelkezéseit. A jogszabályváltozások célja részben pont ez,...
A Helyi Választási Iroda korábban egy, a Magyar Nemzetben megjelent fotó alapján tett feljelentést, ezután a rendőrség házkutatást is tartott a Baross utcai kampányközpontnál.
Sűrű, félelmetes, varázslatos. Erdő Péterrel, Fa Nándorral és Tölgyessy Péterrel együtt teszteltük le a frissen átadott, korábban Podmaniczky térnek nevezett vadont.
A Magyar Nemzetben megjelent fotó alapján tett feljelentést a Helyi Választási Iroda, a rendőrök órákon át tartottak házkutatást, és nem találtak semmit.
A sorozatos politikai lejárató kampányok eltántorítják önt attól, hogy részt vegyen az önkormányzati választáson, vagy inkább ösztönzik arra? A szavazás végeredményét Krug Emília ismerteti 17:55-kor az ATV Nap Híre című műsorában.
Három vereség után is fel lehet állni, együtt kell harcolni és átlendülni a nehézségeken - mondta David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője a Breszt elleni szombati SEHA Liga mérkőzés előtt tartott csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatón.
Utoljára 2008 negyedik negyedéve indult ennyire rosszul az amerikai tőzsdéken, a befektetők a növekedési kilátások romlása miatt aggódnak, emellett a kereskedelmi háború továbbterjedésével kapcsolatos félelmek még tovább fokozhatták a részvénypiaci feszültséget. A tengerentúli tőzsdék jelentős szerdai esése után ma az irányt keresik az amerikai rés
Papp László, Debrecen polgármestere jelezte, a város 120 millió forinttal támogatta a beruházást, „amellyel a debreceni tejipar felzárkózott a világszínvonalhoz”.
Akár már ezer forintért is lehet egy négyzetméternyi építési telket vásárolni a kisebb településeken, míg ugyanekkora területért Budapest belvárosában egy társasház-fejlesztésre alkalmas telek esetében már 360-380 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.