Újra együtt zenél Majka és Curtis, miután utóbbi átesett a rehabilitáción. A duó a szakítás előtt roppant népszerű volt, évi 34 koncertet adtak, és egy-egy fellépésen többmillió forintot is megkereshettek. A szakítás anyagilag is...
A L’Oréal és az Albéa fejlesztése átütő innovációt hozhat a kozmetikai ipar számára. A két vállalat megalkotta az első papíralapú kozmetikai tubust, amelyben majdnem teljes egészében bioalapú és tanúsított, papír-szerű anyagot használnak a műanyag helyett. A kozmetikai csomagolások megújítása a L’Oréal azon fenntarthatósági törekvéseinek része, mel
A héten tette közzé a Credit Suisse 2019-es jelentését, amelyben a világ vagyoni helyzetét mutatja be. Többek között kiderül belőle, hogy a leggazdagabb 10 százalék között 100 millió kínai és 99 millió amerikai van, tovább nőtt a dollármilliomosok száma, ahogyan a globális vagyon is. Mostani cikkünkben 5 érdekesebb ábrát emeltünk ki a tanulmányból.
Nem egyszerű az őszi időjárás-jelentés. Szombat éjszaka túlnyomóan derült idő lesz, többfelé köd képződik, néhol ködszitálás előfordulhat. Vasárnap a köd a déli órákig nagyrészt feloszlik, ezt követően napos időre számíthatunk, de helyenként tartósabban megmaradhat a köd. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet
Ha helytálló a becslés, a dzsungel helyén szavanna alakulhat ki, ami több milliárd tonna szén-dioxidot bocsátana ki, és jelentősen gyorsítaná a globális felmelegedést.
Elkészültek a kormányzat Városligetet megújító programjának, a Liget Budapest Projektnek az újabb kiemelt fejlesztései. A látogatók szombaton birtokba vehették a Nagyjátszóteret, valamint a helyreállított Millennium Házát.
Az orosz védelmi minisztérium szombaton élesen bírálta az Egyesült Államoknak azokat a terveit, hogy fenntartsa és fokozza katonai jelenlétét Szíria keleti részén, aminek célja Moszkva szerint nem más, mint az olajcsempészek védelmezése.
Magyarország tavaly 18 ezer 900 tonna kolbászt exportált 45 országba, amivel a 12. lett a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a 23. Békéscsabai Kolbászfesztiválon.
Azt már régóta tudjuk, hogy minden keresztnévnek van valamilyen jelentése, viszont egy tanulmányból az is kiderült, hogy nagy mértékben befolyásolhatja az egész életünket.
Két év után szabályozta újra a Pénzügyminisztérium a tárca munkatársainak protokolláris és reprezentációs költéseit. A 2017-es miniszteri utasításhoz képest mindössze párezer forintos növekedés tapasztalható az elköthető összegekben.
Újabb ellenőrzést indít az agrártárca az eltérő minőségű élelmiszerek ügyében - értesült a Magyar Nemzet. A vizsgálatban három országban összesen 280 termék összetételét és minőségét vizsgálják. Az előző évek...