Ismét a Google végzett az élen a VMLY&R reklámügynökség 2019-es országos reprezentatív kutatásában, amely képet ad arról, hogyan látják a márkákat a magyar fogyasztók. A listát minden eddiginél nagyobb jelenléttel uralja a technológiai szektor: a Google és a Samsung után szorosan a negyedik helyen a Youtube, míg az ötödiken a Microsoft, hatodikon p
A Golfot újragondolni legalább akkora kihívás, mint a Porsche 911-et, épp ezért hoz mindig nagyon sok újat, főként technológia terén. A 8-as is temérdek érdekességgel érkezett.
Az őszi kalászosok növényvédelme a nagyon hosszú és meleg őszi időjárás miatt jelentősen eltérhet a korábbi években megszokottaktól. Nemcsak egyes gyomfajok kelése tolódhat át tavaszra, nemcsak a vírusvektor levéltetvek és kabócák támadásait kell folyamatosan elhárítani, hanem egyéb, növénykórtani természetű veszélyekre is célszerű felkészülni.
Hétfőn reggel új műsorvezető köszönti önöket a Startban. Szöllősi Györgyi több évtizede vezet hír- és hírháttér-műsorokat. Azt mondta nagyon izgatott, mert eddig még nem volt kérdezőtársa. Vujity Tvrtko szerint a sok közös témának köszönhetően jó hangulatban telnek majd a reggelek.
A projekt részeként három országban összesen 280 termék összetételét és minőségét vizsgálják majd, a folyamatba pedig a gyártókat is bevonják a szakemberek.
A kutatás szerint a nyugdíjasokat még jobban megmozgatták a történtek: 6 százalékuk – ami teljes népességkörében 120-130 ezer szépkorút jelent – kifejezetten a botrány miatt ment el szavazni.
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a "Baa3" szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
Hősként ünnepli Szombathely azt az asszonyt, aki élete kockáztatásával mentett meg egy kisgyereket a gázolástól. A nő a közelgő autót látva ugyanis a gyermeket ellökte, így az ütés ereje őt érte.
Az érsebészeti ellátás fix díjainak 83 százalékos emeléséről döntött keddi ülésén a kormány, ami 2,5 milliárd forintos növekedést jelent jövőre - közölte az MTI-vel az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén, ahol a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Magyar Rezidens Szövetség rendezvényén tartott előadást.
A holnap hajnali óraátállítást követően lehetséges, hogy már csak egyetlen egyszer kell ugyanezt megtennünk, már ami a téli időszámításra való átállást illeti. 2021-től ugyanis végleg megszűnhet az óraállítgatás intézménye...
A legolvasottabb cikkeinkből szemezgetünk. Bemutatjuk a Sport365 e heti Top 5 témáját. Nr5: A Valcea elleni meccsen 3 góllal vezetett a montenegrói csapat, amikor jött a 40. perc
A szántóföldekre felesleges mennyiségben kijuttatott műtrágya egy része gyakran a közeli folyókba, tavakba szivárog be. A foszfor hatóanyag a felszíni vizekbe jutva károsítja a környezetet az ökológia egyensúly felborítása révén. Ha javítani lehetne a növények foszforfelvételét, a vízszennyeződés mértéke csökkenthető lenne.
Te is tapasztaltad már, hogy egyszer csak szorítani kezdtek a régi nadrágok a combodnál, a szoknyákat pedig már nem kényelmes viselni, mivel kidörzsölődik...
A 4iG Nyrt. közreműködik az ingatlan-nyilvántartási rendszer digitális átállásában, a társaságot érintő megbízás értéke meghaladja a kétmilliárd forintot. A 4iG tájékoztatása szerint olcsóbb és gyorsabb lesz a földhivatali ügyintézés a Lechner Tudásközpont elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer kidolgozására irányuló projektjének eredményeké
Ha szigorúan vesszük, akkor elbukja. Ha megengedőbbek vagyunk, akkor egy paraszthajszállal csúszik le attól az Orbán-kormány, hogy kipipálhassa a célját, teljesítse az egyik legrégebbi és az egyik legnagyobb vállalását.
Újraszámlálják a szavazatokat Győrben - ezt a HVG tudta meg. Így nem tekinthető hivatalos végeredménynek Borkai Zsolt győzelme sem. A Győri Ítélőtáblán a helyi ellenzék kezdeményezte a voksok újraszámlálását, mert visszásságokra bukkantak. Közben a miniszterelnök arról beszélt az állami rádióban, hogy még nincs vége Borkai Zsolt ügyének, mert egyel
Ankara támogatást vár, noha Washington és Moszkva érdekei egymással szemben állnak a térségben, a kérdés pedig az, hogy Recep Tayyip Erdogan érdekei melyik szövetségesével vannak jobban összhangban.
Nem a kicsik egészsége sínyli meg az átállást, csak egyszerűen nem lehet elvárni tőlük, hogy vasárnap egy órával később keljenek fel. Egy hét türelmet javasol a családnak a gyermekorvos.
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a Baa3 szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
A műsorvezető őszintén beszélt arról az időszakról, amikor megismerkedett volt kedvesével, Várkonyi Andreával. Párja édesapja nem igazán örült lánya választásának.
Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a tinik milliói körében népszerű videós alkalmazás, a TikTok – vélik amerikai politikusok, akik ráküldenék a felügyeleti szerveket a hírszerzést a kínai tulajdonban lévő platformra - írja a CNN.
Kétszeres páros címvédőként várja a holnap kezdődő női tenisz-világbajnokságot Babos Tímea, aki társával, Kristina Mladenoviccsal igyekszik újra elhódítani a serleget.
Több mint kétmillióan maradhatnak áram nélkül a hétvégére Kaliforniában - figyelmeztette a lakosságot a szolgáltató, a Pacific Gas and Electric pénteken.