2019. október 25. péntek

okt. 25
9:36
Mumusgyártás (Alternatív Energia)
Igazán szép dolog, hogy a kormány – továbbra is – korrekt együttműködésre törekszik Budapesttel. Természetesen annak ellenére, hogy a főváros választópolgárainak többsége ezt nem érdemelné meg, hiszen ellenzéki többség lett a közgyűlésben, s még főpolgármesternek is az ő jelöltjüket választották meg. De a hatalom politikusai nagyvonalúan túllépnek
okt. 25
9:36
Te is erre a járatra vettél jegyet? Több órás késésre lehet számítani (Pénzcentrum)
A Wizz Air olaszországi járatainál is késések, fennakadások fordulhatnak elő a mai napon, miután Rómában, a város történetében először általános sztrájkot tartanak, és ennek keretében az ENAC olasz légiforgalmi irányító szolgálat...
okt. 25
9:36
Befagyott reggel a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42 475,53 ponton nyitott pénteken.
okt. 25
9:38
Kelt diós sütemény (Mindmegette)
okt. 25
9:38
Fogy a magyar, de a házasságok száma nő hazánkban (vg.hu)
Nőtt a természetes fogyás az év első nyolc hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
okt. 25
9:39
Küszöbön a tél: tanuljuk meg felismerni az évszak slágerbetegségeit! (WebBeteg)
Bár néhány évtizeddel ezelőtt a tél jellemzően száraz és hideg időjárása enyhülést jelentett a baktériumok és a vírusok terjedésének ideális táptalajt kínáló őszi időszakok után, az éghajlatváltozás hatására azonban manapság már a leghűvösebb hónapokban is alig csökken a hőmérséklet tartósan 0 Celsius-fok alá.
okt. 25
9:39
Megmenthetik Herkulesfürdő legismertebb épületét (Igényesférfi.hu)
Temesvári építészhallgatók vállalkoztak a feladatra.
okt. 25
9:39
Késő őszi rovartani problémák a repcében (Agrofórum)
Az őszi káposztarepce az egyik olyan szántóföldi kultúránk, amely kifejezetten igényes a növényvédelem helyes és időben történő alkalmazására. Sajnálatos módon nincs ez másképp még a késő őszi időszakban sem. Az egyre inkább nyár végére emlékeztető őszi időjárás, a korábbi időszakoknál melegebb és hosszabb „vénasszonyok nyara” a fiatalkori károsító
okt. 25
9:39
7 tény a nemi szervedről, amiről még talán nem is tudtál (Spabook)
A nemi szervünk valahogy nem tartozik a hétköznapi beszédtémák közé, nem csoda, hogy sok tévhit és mítosz kering körülötte. Cikkünkben olyan...
okt. 25
9:40
Ezért érdemes minél több halat enni (Mindmegette)
okt. 25
9:40
Volt akinek jobb, volt akinek rosszabb volt a reggele a tőzsdén (vg.hu)
Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok, a BUX stagnált.
okt. 25
9:42
Mi legyen az ebéd hétvégén? 10+1 főétel, ha nem tudod, mit főzz a családnak (Mindmegette)
okt. 25
9:42
Lejjebb került a BUX (Portfolio)
Felemásan teljesítenek az irányadó európai részvényindexek, a magyar tőzsde lejjebb került, míg a csütörtökön új csúcson záró OTP is esik, miután a befektetők egy része valószínűleg profitot realizálhatott.
okt. 25
9:42
Visszalép Wawrinka - Federer játék nélkül elődöntős (Sport365)
Utolsóként Filip Krajinovic is bejutott a negyeddöntőbe.
okt. 25
9:42
Nem tudják beosztani a pénzüket a diákok (vg.hu)
Az általános iskolások elsősorban a családtól tanulnak a pénzügyekről, és csak kevesen vélik úgy, hogy az iskolának is döntő szerepe lenne ebben.
okt. 25
9:44
Csokis diós szőlős pite (Mindmegette)
okt. 25
9:46
Almás-mákos kevert süti egyszerűen (Mindmegette)
okt. 25
9:48
Mondhatja bárki, hogy innoválunk, attól még összeszerelő üzem maradt a magyar gazdaság (Menedzsment Fórum)
A statisztika megmutatja a valóságot: a magyar exporton belül a hazai hozzáadott érték alapján a lista alján kullogunk az EU tagállamai között. És ez egyre inkább gátját képezi majd Magyarország gazdasági felzárkózásának nemcsak Európa élvonalához, de már a többi közép-európai országhoz is.
okt. 25
9:48
Nehéz helyzet - mi lesz a csirkehússal? (Infostart)
Az évekkel ezelőtti madárinfluenza hatása, valamint az Európán kívülről ömlő baromfihús mennyisége okoz fejtörést és elmaradó hasznot az ágazatban.
okt. 25
9:48
Omlós almás süti (Mindmegette)
okt. 25
9:48
Miért szállt el az OTP? (Portfolio)
Az elmúlt napokban látványosan emelkedett az OTP árfolyama, pedig vállalatspecifikus hír nem érkezett, ami megmozgatta volna az árfolyamot. Inkább arról lehet szó, hogy több tényező együttesen hatott az OTP piacán, ezeket gyűjtöttük össze.
okt. 25
9:50
Vadi új digitalizációs stratégiával rukkolt elő az MNB (Portfolio)
Új fintech stratégiát hozott létre az MNB, amely 24 konkrét intézkedési javaslattal próbálja elősegíteni az innovációt, digitalizációt a magyar pénzügyi szektorban - mondta el Kandrács Csaba, az MNB alelnöke az intézmény mai konferenciáján. E stratégia tartalmazza majd többek közt a digitális sztenderdek létrehozását, az egyetemekkel való együttműk
okt. 25
9:51
Vajna Timi felszámol itteni életével: Amerikában kaphatja meg az örökséget (Life)
Vajna Timi felszámol itteni életével: Amerikában kaphatja meg az örökséget
okt. 25
9:54
Újabb ügyben függesztenék fel Varju László mentelmi jogát (Infostart)
Indítványt tettek Varju László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére az MTVA székházában történtek miatt
okt. 25
9:57
Cicciolina drogbotrányba keveredett, ezt találták a lakásán (Femcafe)
Újabb botrányba keveredett Cicciolina.
okt. 25
9:57
10 gluténmentes édesség, aminek lehetetlen ellenállni: Diétázók is ehetik (Femcafe)
Nézz körül ínycsiklandó receptjeink között!
okt. 25
9:57
Teljes a bénultság a brit politikában – Magid Magid a Mandinernek (Képmás)
A britek épp egy identitásválságot élnek át, Von der Leyen csak a status quót akarja fenntartani, az EU szankcionálhatná Magyarországot, a brexit után pedig teljes csőd jöhet Nagy-Britanniában – véli Magid Magid. Az excentrikus brit zöldpárti EP-képviselőt kérdeztük nézeteiről és politikájáról.
okt. 25
9:57
Orbán Viktor a Borkai-ügyről: „Jó lenne, ha minél hamarabb túl lennénk ezen” (SzMo)
Szerinte a győriek meghozzák a döntéseket, hogy az ország azzal az érzéssel legyen túl ezen, hogy az történt, aminek történnie kell.
okt. 25
10:00
Mondhatja bárki, hogy innoválunk, attól még összeszerelő üzem maradt a magyar gazdaság (Privátbankár)
A statisztika megmutatja a valóságot: a magyar exporton belül a hazai hozzáadott érték alapján a lista alján kullogunk az EU tagállamai között. És ez egyre inkább gátját képezi majd Magyarország gazdasági felzárkózásának nemcsak Európa élvonalához, de már a többi közép-európai országhoz is.
okt. 25
10:00
Rezeg a léc: Nem biztos, hogy visszaveszi a Néppárt a Fideszt (ATV)
Egyre több olyan információt hallani, hogy “rezeg a léc”, kérdéses, hogy visszaveszi-e az Európai Néppárt a soraiba a Fideszt. A zágrábi EPP-kongresszuson nem lesz döntés a Fidesz ügyében, viszont a lengyel Donald Tusk lehet az új elnök. A fideszesek negatív forgatókönyve lehet egy brüsszeli Néppárt-Fidesz frakciószövetség megcélzása.
okt. 25
10:03
Árat növel a rossz politika (Alternatív Energia)
Az agrárminisztérium államtitkára, Feldman Zsolt azt nyilatkozta az MTI-nek a közelmúltban, hogy javult az agrárium termelékenysége: az egy hektárra jutó mezőgazdasági kibocsátás 2010 és 2018 között kétharmadával növekedett, és 615 euró lett.
okt. 25
10:03
„Az élet túl rövid a kompromisszumokhoz” – Interjú Fatih Akinnal (Spa Trend Online)
A fiatal német rendezőgárda fenegyereke most a legdurvább nyugatnémet sorozatgyilkos, Fritz Honka történetével botránkoztatja meg a nézőt. Már ahol lehet látni, mert elég sok hazai mozi elzárkózott a műsorra tűzésétől. Fatih Akin Berlinben válaszolt a Népszava kérdéseire.
okt. 25
10:03
Öt alapdarab őszre, ami miatt te is nagyon várod majd a hűvös időjárást (Femcafe)
Bár a nap utolsó sugarai még kitartóan sütnek, már nem sokáig élvezhetjük a lenge outfiteket.
okt. 25
10:03
Kárpáti Rebeka először szólalt meg szakítása óta - Elhagyta az országot (Femcafe)
Kárpáti Rebeka nemrég még menyasszony volt, most azonban köszöni szépen, jól érzi magát egyedül.
okt. 25
10:03
Veszélyes lehet kimenni a szabadba – Ezeken a településeken van nagy baj a levegővel (NRGreport)
A következő napokban még kitarthat a nyáriasan meleg, a több évtizedes átlagnál az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint 3-6 fokkal melegebb idő, de hétvégétől, jövő hét elejétől az előrejelzések szerint fokozatosan több fokkal az átlag alá esik vissza a hőmérséklet, így várhatóan a valódi fűtési szezon is beindul. Ez Magyarországon egybe
okt. 25
10:03
Életvitele miatt rettegett a haláltól Robbie Williams (BorsOnline)
A 45 énekes tudja, hogy sok kárt okozott magának egészségtelen életmódjával.
okt. 25
10:05
Olyan sikeres a családvédelmi akcióterv, hogy nőtt a természetes fogyás (Alternatív Energia)
Kevesebb gyerek született, többen haltak meg, mint tavaly az első nyolc hónapban.
okt. 25
10:06
Erősen romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe (ProfitLine)
A vártnál valamivel erősebben, hároméves mélypontra csökkent a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet novemberre vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók vásárlási hajlandósága, gazdasági és jövedelmi várakozásaik egyaránt romlottak.
okt. 25
10:06
Többnapos leállás a magyar banknál: nem lehet majd utalni, pénz sem érkezik (Pénzcentrum)
Nem lesznek nyitva a Takarék fiókjai, és az internetes rendszer sem megy majd november első napjaiban. Informatikai megújulás lesz. Bankszünnapot hirdetett november első napjaira a Takarék: egészen pontosan november 4-én és 5-én...
okt. 25
10:06
Magyarország: ebben az évben kötötték a legtöbb házasságot 1990 óta (ATV)
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első nyolc hónapjában, miután 1,9 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. Tudatták azt is, hogy az ebben az időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb 1990 óta.
okt. 25
10:06
Krausz Gábort teljesen kiborították a Séfek Séfe versenyzői (Ripost)
A péntek esti adásban különleges feladatot kapnak a versenyzők, ám sokan teljesen félreértik a feladatot.
okt. 25
10:06
Soha többé nátha, soha többé megfázás: az ősi magyar módszer segít (Ripost)
Pont, amikor azt hinnénk, hogy a szabolcsi csodaháziasszony, Boros Vali már nem tud újat mutatni, mindig előkerül egy újabb csodaszer a kamrájából. Most nem ételről, hanem egy nagyon régi gyógymódról van szó, ami életmentő lehet az influenzaszezonban...
okt. 25
10:08
Elképesztő élményben volt része Rúzsa Magdinak New Yorkban (Ripost)
Az énekesnő Amerikában pihen pár napot.
okt. 25
10:08
Újabb csalók verik át az autósokat a román pénzzel (Ripost)
Egyre több a régi román lejes csalás. Az emberek jóhiszeműségét és segítőkészségét kihasználva verik át őket.
okt. 25
10:09
Egy dologra kell figyelned és kiderül, milyen tusvonal illik a szemformádhoz (Spabook)
A tusvonal nem csak egy satíros smink részeként mutat jól, hanem önmagában is tökéletes választás, ráadásul ha ügyesen húzod meg, még a...
okt. 25
10:12
Ezért bukta el Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere címet (Portfolio)
A várttól elmaradó nyereségről számolt be tegnap este közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében az Amazon, és a karácsonyi szezonra is meglehetősen konzervatív a menedzsment, aminek nem örültek a befektetők, a részvények árfolyama 7 százalékot esett a zárás utáni kereskedésben. Ezzel Jeff Bezos el is vesztette a világ leggazdagabb embere címe
okt. 25
10:15
Amikor ledől a bálvány – avagy boszorkányüldözés a 21. században (Márkamonitor)
Egy kegyetlenebb dolog van annál, amikor egy cég krízishelyzetbe kerül. Az, amikor arcot kap egy történet: felemelkedik egy alak, akit szabadon keresztre lehet feszíteni. A nép pedig vért kíván.   A cikk készültekor éppen attól hangos a (bulvár)média, hogy Sebestyén Balázs kijelentette, többet nem lép fel közös rendezvényen Lippai Mariannával, aki
okt. 25
10:15
Megrongálták a Petőfi téri Trianon emlékművet (Igényesférfi.hu)
Az emlékhely 2012-ben készült.
okt. 25
10:15
Deutsch Tamás: A Momentum ámokfutása (Tiszta Jövő)
A Momentum EP képviselői nap nap után dühödten támadják, lejáratják, büntetni akarják a saját hazájukat.
okt. 25
10:15
Demi Moore bevállalta: őszinteség helyett gusztustalan dolgokat fogyasztott! (Life)
Demi Moore bevállalta: őszinteség helyett gusztustalan dolgokat fogyasztott!

Keresés